1970-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán Máriássy Félix tanítványaként, film- és televízió rendező szakon. A rendszerváltás előtt kilenc játék-, dokumentum- és tévéfilmje állt tilalom alatt. Legutóbbi munkáját, Ginsberg – Egy költő a Lower East Side-ról című dokumentumfilmjét a Titanic fesztiválon mutatták be.

Jelenleg Lengyel Péter Macskakő című detektív regényének filmes adaptációján dolgozik.

filmhu: Megint itt van egy macskakő: nemrégiben a Vintage Galériában Pinczehelyi Sándor hetvenes években készült fotói közt figyeltem fel arra a sorozatra, amely macskakövekből kirakott vöröscsillag formát ábrázolt. Talán távoli az asszociáció, de A sípoló macskakő, és Lengyel Péter regénye után mintha ez a kép is illeszkedne az Ön egykori és a mostani munkájába.

Gazdag Gyula: Az egybeesés véletlen. Igaz, hogy Lengyel Péter regényének Macskakő, az első játékfilmemnek meg A sípoló macskakő a címe, de a macskakő szó használatán kívül a két történet nagyon különbözik egymástól. A macskakő az én életemben nagyon hosszú ideig és nagyon sokfelé volt jelen a pesti utcán, így természetesnek tűnik nekem, ha sokszor megjelenik az irodalomban, vagy a képzőművészetben. Nagyon tetszett Lengyel Péter regénye, és úgy gondoltam, sok olyan tulajdonsága van, amelyek miatt filmet kellene készíteni belőle. A regény macskakövei két kort kötnek össze: 1896-ot, amikor Budapesten lerakták, és a mát, amikor végleg felszedik a macskaköveket.

filmhu: Sokan nem szeretik ezeket a macskaköves utcákat Budapesten.

G.Gy.: Nem tartozom közéjük. A gömbölydedre csiszolódott, lesimult kövek történeteket hordoznak. Lengyel Péter gyönyörűen írja le, hogy hogyan rakták le őket, hány élete van a macskakőnek, azaz hányszor fordíthatnak rajta. Zötyög rajta az autó, ez kétségtelen. A regényt 1988-ban, megjelenésekor olvastam, és rögtön megkérdeztem Lengyel Pétert, mit szólna, ha szeretném megfilmesíteni.  Arról akkor még sejtelmem sem volt, hogy hogyan lehetne filmre adaptálni. Aztán amikor 1994-ben, a Forrest Gump című filmben láttam, hogy Tom Hanks kezet fog Kennedy elnökkel, akkor azonnal a Macskakő jutott eszembe. Azt gondoltam, hogy ha ezt meg lehet csinálni, akkor a Macskakő forgatókönyvét is meg lehet írni, és rekonstruálható az 1896-os Budapest. Los Angelesben utánanéztem, hogy mi is az a számítógépes grafika, és elkezdtem egy kicsit tanulgatni. Pesten megkerestem Pétert, majd elkezdtük a munkát a forgatókönyvön. Együtt. Majdnem tíz évig tartott, míg elkészült a végleges változat. Egy kicsit sajnálom, hogy elkészült, mert nagyon élvezetes munka volt. Persze ugyanakkor örülök, hogy készen van, és türelmetlenül várom, hogy elkezdhessük a forgatást. 

filmhu: Úgy tudom, először végigjárta azokat a helyeket Budapesten, amelyek már elpusztultak. A speciális „pszeudó” terepszemlét, gondolom, egy virtuális, századfordulós város képzeletbeli és valós összerakása követi majd - természetesen számítógépes technikával.

G.Gy.: A gyémántrablással és a banda sorsával foglalkozó történetszál egy része 1896, a millenniumi év Budapestjén játszódik. Az Erzsébet-híd pesti hídfőjének környékét 1897 és 1900 között lebontották. Mindössze négy épület maradt meg, a többit eltöröltek a föld színéről, hogy felépülhessen a híd, és a Keleti pályaudvartól a Dunáig kinyithassák a sugárutat. A Belváros lebontott részét, tehát nagyjából a Pesti Barnabás (történetünk idején Kötő) utca, Váci utca, Kígyó utca, Ferenciek (Barátok) tere, Irányi (Kalap) utca és a Duna által határolt területet elkezdtük számítógéppel rekonstruálni, a bontás előtti állapotában. A munkához nagyon sok segítséget kaptam a Nemzeti Múzeum fotótárától, sok fényképet válogattunk össze, és azonosítottuk helyszíneiket, ezeknek az alapján lehetséges a rekonstrukció. Ha elkészül, jó segédeszköz lesz annak meghatározásában, hogy a filmben mit kell felépíteni, és mit számítógéppel létrehozni.

filmhu: Talán A hídember című filmnél használtak először Magyarországon hasonló eszközöket, de külföldön mindez már régóta természetes, elég, ha csak a Moulin Rouge produkcióra gondolunk.

G.Gy.: Természetes eszköznek nem nevezném. A számítógépes grafika bonyolult, nagy pontosságot kíván, hosszú utómunkát igényel és sokba kerül. De valóban, a Moulin Rouge-ban is használták. A Macskakő cselekményének egy része olyan helyszíneken játszódik, amelyek ma már nem léteznek, és valószínűleg senki nem él már azok közül, akik még járhattak azokon az utcákon, tereken, akik a régi Városházán intézték ügyeiket, az előtte lévő piacon, vagy a Haris bazárban vásároltak, vagy beülhettek a Rózsa téren A török császárhoz címzett, vagy vele szemben, a Sebestyén téren Erős Gábor kávéházába.

filmhu: A Macskakő nem történelmi regény, mondta Lengyel Péter egy irodalmi beszélgetésen. A legfontosabb kérdés számára az, hogy a szerző és a történet között létezik-e híd. Valami folytonosság vagy esetleg szakadék. Önnek milyen kapcsolata van ilyen értelemben Lengyel Péter művével? 

G.Gy.: Több mint tíz éve élek együtt a Macskakővel, állandóan a fejemben jár, mindenről a történet egy-egy eleme jut eszembe, és ez nagyon szórakoztat. Szeretem a regény fordulatosságát, romantikáját, a fillérességgel, a ponyvával való játszadozását, ugyanakkor azt is, hogy a jellemek kivétel nélkül izgalmasak, rejtélyesek és összetettek. A város nagyon fontos szerepet játszik a regényben is, és természetesen a forgatókönyvben is. Mindig szerettem Budapestet, itt születtem, érdekelt a története. Amikor főiskolásként elkezdtem asszisztensként dolgozni, sok olyan feladatot kaptam, amelyek teljesítése közben sokfelé megfordultam a városban, és sokféle környéket ismertem meg. Az egykori utcákból, épületekből mára sok minden eltűnt, vagy átalakult. Budapest a Kiegyezés után kezdett világvárossá válni. Mindig izgatott, ahogyan ebből a városból nagyváros lett, és ahogyan nagyvárosi jellege kialakult, aztán átalakult. A város és lakóinak története magától értetődő háttere a cselekménynek, és szinte észrevétlenül, vizuális háttérként van jelen a forgatókönyvben is.

filmhu: Lengyel Péterrel együtt írták a forgatókönyvet, sok mindent ki kellett hagyni a regényből?

G.Gy.: Természetesen. Ez a film két óra hosszú lesz. Jelenleg 127 oldal a forgatókönyv, a regény pedig hozzávetőlegesen 900 gépelt oldal. Sokszor félmondatos utalásokat kellett kibontani és jelenetté alakítani, mert a cselekmény logikája így kívánta. Tehát sok olyan eleme van a regénynek, amely nem fért bele a forgatókönyv szerkezetébe. Igyekeztünk úgy megírni a forgatókönyvet, hogy a regény szellemét és a történet nagy vonalait, elsősorban a karaktereket, a jellemeket pontosan megtartsuk.

filmhu: Gondolom mégiscsak a krimi vonal, a detektív történet az, ami húzóerővé válhat a filmben. Vagy ez így túlzott leegyszerűsítés?

G.Gy.:  Ha jelen van is a krimi szál, és természetesen ez a vivőereje a történetnek, a filmben nem mindig ugyanazok a rejtélyek és feszültségek, mint a regényben. Például meg kellett küzdenünk a történet egyes szám első személyű megszólalásával. A filmen a regény egyes szám első személye egyike a szereplőknek. 

filmhu: A regényben sokszor kideríthetetlen, hogy ki az az ember, ki beszél.

G.Gy.: Így van. Ezt a kérdést is meg kellett oldanunk a forgatókönyvben.

filmhu: Annyira misztikusan beszélünk a történetről, hogy aki ezt az interjút olvassa, egyfolytában azon fog gondolkodni, vajon akkor miről is fog szólni ez a film, nagyjából mely karakterek lesznek a szereplők, és hogy mi az, ami ténylegesen megfogható vagy elmondható most az Ön filmes változatáról.

G.Gy.: Lehetséges. Tudom, hogy a film bizonyos mértékig feloldja majd a titokzatosságot, de a regénynek is vannak titkai, amelyeket nem szeretnék egyértelmű értelmezéssel leegyszerűsíteni, a filmben sem. Nem hiszem, hogy a regény alapos ismerete nélkül meg lehet beszélni ezeket a részleteket. Szándékaink szerint izgalmas és összetett szerkezet a forgatókönyvé. Sokszor elmeséltem már a történetet lekerekítve és leegyszerűsítve, talán erre most nincs szükség. A kasszafúró banda és a gyémántrablás alkotja a történet gerincét, a romantikus szálak is ehhez kötődnek, mindez azonban szubjektív szemszögből elmesélve jelenik meg, a mesélő logikája szerint utazgatva az időben.

filmhu: Kié ez a szubjektív szemszög? A rendezőé vagy az íróé?

G.Gy.: Nem a rendezőé, az íróé sem, önálló szereplő, akinek létrejöttét a regény építkezése diktálta.
 
filmhu:
Hány szereplője lesz a filmnek előreláthatóan?

G.Gy.:  Legalább öt főszerep van benne az egyes szám első személyű mesélő és egyben bandavezér mellett: Dajka felügyelő, különleges vizsgálóbíró, a Kasszakirály, a régió legsikeresebb kasszafúrója, Bóra, morfinista énekesnő, Buborék, kenyereslány, és a Baronesz, a Csacska Macska nagykávéház és mulató tulajdonosnője. Rajtuk kívül összesen talán hetven beszélő szerep van a forgatókönyvben.

filmhu: De arról természetesen nem árul el semmit, hogy nagyjából kik fogják játszani ezeket a szerepeket…

G.Gy.: Nem. Amíg a szereposztás nem végleges, nincs értelme beszélni róla.

filmhu: Magyar színészekre gondolt-e?

G.Gy.: Remélem, hogy lehetnek benne magyar színészek. Annyi biztos, hogy a film csak nemzetközi koprodukcióban valósulhat meg, és a lehetséges partnerek és befektetők bizony kőkemény feltételeket szabnak. Szükség van olyan nevekre, amelyek a bankok számára biztosítékot jelentenek.

filmhu: Operatőr?

G.Gy.: Korai lenne még beszélni róla.

filmhu: Kicsit olyan vagyok már én is, mint egy detektív.

G.Gy.: Nem titokzatoskodni akarok, majd amikor megállapodások és szerződések lesznek, és konkréttá válik a film, szívesen beszélek a részletekről. Remélem, nemsokára.

filmhu: Beszéljünk Lengyel Péterről. A Macskakő kapcsán azt nyilatkozta, hogy azért használta azt a semmihez sem hasonlítható szerkezetet és nyelvet a regényében, mert elsősorban az a vágy vezérelte, hogy az idő matériáját kitapintsa. Ha filmes nyelvre fordítanánk Lengyel Péter gondolatát, mondhatjuk, hogy Ön is ezt szeretné, vagyis az egykori világvárosi atmoszférát megteremteni, keverve a nyolcvanas évek Budapestjének hangulatával?

G.Gy.: Nagyon pontosan mondta Péter. Ezzel próbálkozunk a filmben is. Sokszor utazunk az időben, mindkét irányban. Valóban megpróbáljuk az idő matériáját, az idő textúráját megteremteni. Ez nem azonos a jelenetek atmoszférájával. Természetesen fontos, hogy az adott kor hangulatát felelevenítsük, úgy, ahogy azt most innen, a jelenből látjuk. A kettő néha ugyanabban a jelenetben jelenik meg, például amikor a forgatókönyv szerint száztíz évet utazunk a Ferenciek terén mától 1895-ig. Csak stilizáltan megoldható ez az időutazás, ugyanakkor az atmoszféra változása nagyon fontos eleme.

filmhu: Ehhez a stilizált világhoz több fiatal magyar filmrendező is hasonlóképpen vonzódik, sőt, ha tehetik, mostanában szívesen dolgoznak illetve dolgoznának műtermi körülmények között: Török Ferenc, Mundruczó Kornél…

G.Gy.: Nem tudom, hogy konkrétan melyik filmjeikre gondol.

filmhu: Török Ferenc legutóbb Garaczi László írását (Csodálatos vadállatok) adaptálta játékfilmre, ez egyébként a Mozgókép Közalapítvány 2003. évi egyik nyertes pályázata alapján készült. Mundruczó Kornél igaz, még nem készített konkrétan műtermi filmet, és a következő munkáját a Deltát sem felépített helyszínen forgatja majd, pusztán csak egy korábbi beszélgetésben fejezte ki a műterem iránti vágyát, ha lehet így fogalmazni, azt mondta izgatja az adott „terep” látszólagos és kevésbé látszólagos lehetőségei.

G.Gy.: A műteremben történő forgatás nem feltétlenül jelent stilizációt, sokszor, ha jól dolgozunk, a néző nem veszi észre, hogy nem valóságos helyszínt lát, hanem műtermi díszletet. Dolgoztam műteremben is, eredeti helyszíneken is. Szerencsém volt olyan nagyszerű munkatársakkal együttdolgozni, akikkel optimálisan tudtuk használni a műtermet, ha úgy kellett, és az eredeti helyszínt is, ha meg arra volt szükség. Többnyire azt kell választani, ami a leggazdaságosabb, és ami lehetővé teszi a munkakörülmények legkedvezőbb kontrollját. Amióta kevesebb filmműterem van, és kevesebb a pénz a filmgyártásra, ott kell forgatni, ahol lehet, sokszor partizán módra. Az is szempont volt sokáig és sokak számára, hogy egy valóságos helyszín sok mindent eleve hozzáad a díszlethez, amit esetleg elfelejtenének megtervezni. Műteremben csak az jön létre, amit a rendező, a díszlettervező és az operatőr előre elképzelt és megrendelt. A műterem lehetőséget ad képi stilizációra, ha szükséges, de nem megfelelő tervezés következtében sterillé változtathatja a díszletet.

filmhu: Bár nem áll szándékomban, hogy ennek kapcsán magyar jelenségekre, konkrétan a Színművészeti Egyetemen kialakult műterem-hiányos helyzetre utaljak, mégis, minthogy Ön a Sundance filmkészítőműhely művészeti vezetője, a Los Angeles-i filmfőiskola tanára, amerikai perspektívából hogyan ítéli meg a mostani magyar filmesek helyzetét?

G.Gy.: A pályakezdőkét?

filmhu: Mondjuk a pályakezdőkét.

G.Gy.: Szinte minden máshogyan működik ott, mint itt. Amerika nagy ország, nagy a piac, és a piac nem csak az országra szorítkozik, hanem az angol nyelvterületekre, sőt azokon túl is kiterjed. Ha egy fiatal filmes nekilát egy film összerakásának, és nem jön össze a szükséges pénz, akkor azt gondolhatja, hogy nem a megfelelő embereket és nem a megfelelő cégeket kereste fel, tehát ha tovább házal, akkor megtalálja azokat, akik a filmjét majd támogatják. Nálunk egy idő után a filmkészítő kénytelen felismerni, hogy a pózna végéhez ért, ahonnan tovább mászni nem lehet. Miután kisebb az ország, kisebb a piac, Magyarországon kevesebb a finanszírozási lehetőség. A találékonyság tere is kisebb. Ugyanakkor Amerikában direktebb és közvetlenebb a piaccal való kapcsolat. Sokat számít a közönséghez való viszony, a gazdasági lehetőségeket is ez szabja meg. Pesten ez a kapcsolat nem ilyen közvetlen. Itt elképzelhető, hogy valaki anélkül hozza össze a filmjéhez szükséges pénzt, hogy tudná, mi is lesz az elkészült film sorsa. Váratlan meglepetés lehet, ha sikere lesz, és ha megbukik, az is. Ez mindenképpen hat a készülő filmekre.

filmhu: Ön szerint bármi is adaptálható az amerikai rendszerből vagy ilyen kérdést egyáltalán nincs értelme föltenni?

G.Gy.: Nem hiszem, hogy bármi adaptálható lenne. Amerikában sem állami, sem alapítványi szubvenció nem létezik a kereskedelmi céllal készülő filmek számára. Meg kell találni azokat a befektetőket, akik hajlandók egy első film kockázatát vállalni. Ők pedig alaposan megnézik, hogy kereshetnek-e a befektetésen. Többnyire ez a független filmkészítő forrása, hacsak nem olyan kisköltségvetésű, vagy szinte költségvetés nélküli filmet készít, amelyet a rokonok és barátok adományaiból megvalósíthat. Vagy pedig valamelyik stúdióval kell dolgozni, de ez első filmek esetében viszonylag ritka.

filmhu: A nagy stúdiók rendszerint meghatározzák, hogy ki legyen a főszereplő, belenyúlnak a forgatókönyvbe, ragaszkodnak az utolsó vágás jogához…

G.Gy.: A kreatív ellenőrzés a stúdió vezetésének kezében van. Előfordulhat, hogy a rendező mindent készen kap: forgatókönyvet, színészeket, operatőrt, díszlettervezőt, az alkotótársak, a film elemei lecserélhetők, változtathatók menet közben is, ha a stúdió vezetése úgy látja jónak a film szempontjából. A rendező is része a „csomagnak”, és ezt adottságnak fogadja el.

filmhu: Ezt nálunk nem nagyon lehetne kivitelezni, főleg azért nem, mert többnyire itt rendezői filmekről van szó.

G.Gy.: Egészen más tradíciókra épül a filmkészítés, és az infrastruktúra, amely széthullott a rendszerváltás után, ugyancsak más volt. Az a stúdiórendszer, amely Hollywoodban létezik, nem létezhetne az itthoni méretekben.  Úgy gondolom, nem nagyon lehet, és nem is érdemes azon gondolkodni, hogy van-e abban a gazdasági felépítésben olyasmi, amit érdemes lenne Magyarországon meghonosítani.