A Stone Bridge Films stúdiót három magyar fiatalember alapította: Engert Péter rendező a művészeti vezető, Bihari Lehel a forgatókönyvekkel és a kutatásfejlesztéssel foglalkozik, Varga Zsolt pedig a Stone Bridge Films gyártási munkálataiért felelős alapító tag.
 
Utóbbi a filmhu-nak elmondta, hogy a Budapesten alapított, amerikai székhelyű cég legfőbb célja igényes zsánerfilmeket készítése, melyekkel idővel a magyar film hírnevét szeretnék öregbíteni a nemzetközi filmes szcénában. Bár cégük a közelmúltban alakult, tele vannak tervekkel, és tervezik magyar leányvállalat létrehozását is. Főként a pszicho- és természetfeletti thriller valamint a horror határvonalán mozgó filmeket akarnak készíteni, Hitchcock és M. Night Shyamalan nyomdokaira lépve.

Magyar Ghost, no budget módon

Első filmjük, a Könnyek völgye (The Valley of Tears) szeptember 19-én kezd forogni Miamiban, egyik fő szerepét Gubás Gabi alakítja. A természetfeletti thriller egy Ghost-szerű történeten alapul. Abból a feltevésből indul ki, hogy amikor valaki meghal, a lélek még ott marad a test körül és megpróbál kontaktust felvenni a hozzátartozókkal. Egy meggyilkolt zsaru, Adam lelke visszatér, és megpróbálja felvenni a kontaktust a családjával, hogy megmentse őket a gyilkostól, aki az életükre tör.

Gubás Gabi a feleséget, Évát alakítja, aki „egy emigráns lány, és rendkívül érzékeny karakter. Ráadásul utoljára veszekedéssel vált el a férjétől, emiatt még fájdalmasabb a hiány.” Kislányával, az ötéves Emilyvel együtt érzékelik Adam lelkének jelenlétét. A fordulatokban gazdag történet tele lesz időugrással a múlt és a jelen között.

Érzékeny emigráns
Gubás Gabi
Gubás Gabi szerint a film legfőbb üzenete: „Próbáld meg élvezni a pillanatot, amiben vagy, mert nem tudhatod, meddig tart.” A színésznőt az évad első bemutatójáról elengedte a kaposvári Csiky Gergely Színház, és hamarosan bemutatják a Pesti Harlem című filmet, melyben szintén szerepel. Már csak a vízumra vár, hogy szeptember 12-én útnak indulhasson. Miamiban ismeretlen amerikai színészgárda várja. „Szeretem a kihívásokat.” – mondja.

A filmet a hét éve az Egyesült Államokban élő Engert Péter rendezi, operatőre a német Christoph Vitt lesz, akit az Argo óta ismerhet a hazai nézőközönség. A Könnyek völgye low-, vagy még inkább no-budget mozi lesz, az összköltségvetés 150 000 USA dollár körül alakul. A filmhu kérdésére, hogy hogyan lehetséges ennyiből Floridában forgatni, Varga Zsolt elmondta, hogy kint sokkal jobb áron lehet stábot bérelni, mert nagy a túlkínálat. Költségkímélő megoldás az is, hogy a jeleneteket 16 mm-es filmre rögzítik. A forgatást 20 naposra tervezik és természetesen angol nyelven zajlik majd.

„Szakmai és nem szakmai amerikai befektetők fedezik a Könnyek völgye költségvetését. A jövőbeli filmjeink pedig nemzetközi koprodukcióban fognak készülni, tehát a pénz több országból érkezik majd. Az MMK-nál csak a koprodukciós pénzekre szeretnénk pályázni.” – válaszolt a producer a kérdésre, hogy honnan teremtik elő a pénzt. Amerikai típusú forgatókönyvvel dolgoznak és nemzetközi szimbolikával, mert szem előtt tartják az értékesítés szempontjait is. „A művészi értéket viszont nem rendeljük alá semmilyen anyagi szempontnak! – hangsúlyozta Varga.”

Ami a forgalmazást illeti, szeretnék, ha az amerikai mozik is vetítenék a Könnyek völgyét, de ez még nem lefutott kör. Dvd-n mindenképpen kihozzák majd. Itthon a Budapest Filmmel kötött megállapodás értelmében, az előzetes tervek szerint tavasszal mutatják be.

’56-os thriller és ultraerőszakos anime

Félelem és reszketés a Terror Házában
Képkocka a storyboardból

A rettegett Andrássy út 60., a Terror Háza adja a Stone Bridge Films következő filmjének témáját és helyszínét. Ez a film is magán viseli majd egy jó thriller minden jegyét, amit az is garantál az alkotók szerint, hogy a tervek szerint eredeti helyszínen forgatják, 2006 tavaszán. Az Egyesült Államokból hazatérő magyar származású főszereplőnő szerepét Marozsán Erikára szabták, a férfi főszereplő még kérdéses.

Nora Kelly
szerepében
Marozsán Erika
A Terror Háza forgatókönyvét Bihari Lehellel közösen Engert Péter írta, utóbbi rendezi. A színészgárda illusztris tagjai között szeretnék látni Maia Morgenstern-t, Udo Kier-t, és a New Yorkban élő Halász Péterrel is folynak tárgyalások. Előre láthatóan szerepel még Szarvas Attila, Somos Ernő és Görög Zita is a történetben. Jelenleg a cég Hollywood-i ügynökei dolgoznak további neves színészek megszerzésén. Varga Zsolt elmondta, hogy a történelmi hűség mellett újszerű, fordulatos cselekményű thrillert készülnek létrehozni. A film összköltsége már komolyabb, 600.000 dollár körül alakul. Nemzetközi koprodukcióban készül, magyar oldalról a FilmArt csatlakozik a gyártáshoz, és egy kanadai produkciós cég is társul.

A Stone Bridge Films filmtervekben nem szűkölködik. Körvonalazódik még egy pszichothriller, Illúzió címmel, amely Varga Zsolt forgatókönyvén alapul. Ez azonban még magzati állapotban várakozik a növekedésre.
Ghost in The Shell-szerű sztori 2037-ből
Ultraviolent
Csakúgy, mint a Kabos Gyula életéről szóló forgatókönyv, a Broken Laughter, amellyel Engert Péter második helyezést ért el a Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Verseny magyar fordulóján. Vagy mint a 2037-ben játszódó sci-fi anime, amelyet ha nem vesz meg tőlük egy nagy amerikai stúdió, akkor hazai animátorokkal gyártatnának, Ultraviolent címmel. Ha sikerrel elkészülnek a produkciók, akkor reményeik szerint elérik céljukat: a thriller zsáner itthoni felfuttását.