Pénteken este, az első mesterkurzus előtt Almási Tamás tititá című alkotását vetítik, melyet március 25-én mutattak be az Urániában. Azóta is nagy érdeklődés övezi a filmet, mely egy 18 éves cigány fiú saját magával való küzdelméről szól, aki felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központ táborába. Anti igaz történetét mutatja be a dokumentumfilm , aki tehetségével szerencsét próbál egy általa ismeretlen világban.

Szombaton kerül sor a Pitching Fórumra melyben az előzetesen beválogatott rendezők és producerek mutatják be nyilvánosan filmterveiket. A programsorozatot Alexander Nanau több fesztivált is sikeresen megjárt filmje, a Toto és nővérei vetítése és az azt követő mesterkurzus zárja. Nanau mozija egy tízéves fiú, Toto és kiskamasz nővéreinek boldogulását meséli el Bukarest külvárosában. A testvérek magukra vannak utalva, mivel anyjuk drogdílerkedés miatt rácsok mögött van.


Program:

2015. árpilis 24, péntek

16.00 - 17.00
- Rada Sesic előadása
Európai fesztivál- és workshop körkép: IDFA, Ex-Oriente, Sarajevo Rough-Cut Boutique

18.00 - 20.30
- Almási Tamás: tititá (Magyarország, 90 perc)
filmvetítés + MasterClass Janisch Attila dramaturggal, Ugrin Julianna producerrel és Hargittai László vágóval


2015. április 25, szombat

10.00 - 12.00
- ‘Pitching training’ Sybille Kurzzal

12.30 - 14.00
- Pitching Fórum - a beválogatott filmtervek nyilvános prezentációja
résztvevő tutorok: Sybille Kurz, Rada Sesic, Hanka Kastelicova, Bianca Oana


15.30 - 18.00
- Személyes konzultációk (csak a pitchingre beválogatott projekteknek)
tutorok: Sybille Kurz, Rada Sesic, Hanka Kastelicova, Bianca Oana

18.30 - 22.00
- Alexander Nanau: Toto and his Sisters (Románia, 94 perc)
(Jihlava IDFF – Legjobb Dokumentumfilm, Varsó FF – Legjobb Dokumentumfilm)
filmvetítés + MasterClass Bianca Oana producerrel és Hanka Kastelicova producerrel (HBO Europe)


Tutorok/oktatók a Pitching Forumon:

Sibylle Kurz
Európa legismertebb media-kommunkációs trénere. A filmterv-prezentáció módszerének legkiválóbb oktatója, konzultáns, dramaturg, projektfejlesztő, az EDN tagja. Koprodukciós és filmforgalmazási lehetőségek tanácsadója.

Rada Šešić
A legrangosabb dokumentumfilm fesztiválok (IDFA, Sarajevo FF, IFF Rotterdam) filmválogatója, számos filmes egyetem és workshop oktatója.

Hanka Kastelicova
Az HBO Europe dokumentumfilmekért felelős executive producere. A Káin Gyermekei, a Szerelempatak, az Overdose: Vágta egy álomért, és még számos felejthetetlen közép-európai dokumentumfilm támogatója.

Bianca Oana
Forgatókönyvíró, producer. A Toto and his Sisters executive producere.


A programok angol nyelven és tolmácsolással zajlanak, a filmeket magyar nyelven vagy felirattal vetítik.

Minden program ingyenes és nyilvános (kivéve a személyes konzultáció, amelyen csak a pitchingre beválogatottak vehetnek részt).

A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött.

A regisztrációban tüntesse fel, melyik programon kíván részt venni!
1. Rada Sesic előadás
2. tititá MC
3. Pitching training Sybille Kurz
4. Pitching Fórum
5. Toto and his Sisters MC

Regisztráció: dunadock@gmail.com

A DunaDOCK programot az HBO Europe és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatja.