Fantasy filmek majd’ 40 éve

A világ egyik elsőszámú fantasztikus film fesztiváljára október 6. és 15. között immár 39. alkalommal kerül sor a katalóniai Sitgesben. A fantasy mellett a rokonműfajokból is széles választékot vonultatnak fel a szervezők. A rendezvény 1968-ban „Az első Nemzetközi Fantasy- és Horrorfilmek Hete” néven indult útjára, és a katalán filmes mustra nem pusztán olyan nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, ahol számtalan kiállítás, prezentáció és a világ minden részéről érkező, tágan értelmezett fantasy látható, de a fieszta a régiót képviselő legfontosabb kulturális esemény is egyben. A helyi filmesek alkotásait például külön blokkban, a Catalan Focus-ban mutatják be, így a mustrára látogatók rögtön fejest ugorhatnak a helyi fantasy-termés legjavába.

A katalán filmfesztivál tekintélyét olyan alkotók jelenléte emeli, mint például Quentin Tarantino, Sir Anthony Hopkins, Jodie Foster, Ralph Fiennes, Cameron Diaz, Viggo Mortensen, Dino de Laurentii, Takashi Miike, Wim Wenders, Tony Curtis, David Cronenberg, Peter Greenaway, John Woo, Park Chan-wook, Johnnie To, Ray Liotta, Jon Voight, Sam Raimi, Santiago Segura, Narciso Ibáñez Serrador, Guillermo del Toro, Kim Ki Duk.

Toro történelmi fantasyja

A Cineuropa – a Sitgesi Filmfesztivállal foglalkozó - írása első helyen a mexikói származású Guillermo del Toro legújabb, Cannes-ban is bemutatott, spanyol pénzből leforgatott filmjével, A faun labirintusával (El Laberinto del Fauno) foglalkozik, mivel ez nyitja a fesztivált. Ezen kívül del Toro filmje kiemelt helyen szerepel a Special Focus elnevezésű szekcióban is, amelyben más, közismert európai filmesek legfrissebb alkotásai is láthatóak lesznek.

Történelmi elemekkel átszőtt fantasy
A faun labirintusa

A Hellboy és a Penge 2. alkotójának legutóbbi filmje egyszerre két világban játszódik, s történelmi elemekkel átszőtt fantasyként lehetne meghatározni. 1944-ben járunk, a Franco győzelme utáni időszakban, a főszereplő fiatal lány Észak-Spanyolországba utazik édesanyjával és mostohaapjával, aki katonatisztként dühödten üldözi a felkelőket. A főszereplő Ofelia saját fantáziájába menekül a valóság elől, létrehozva egy, a valóságos mellett párhuzamosan megélt csodavilágot, amely bizarr keveréke a tündérmeséknek és mítoszoknak. A film a mindkét szinten meglévő feszültséget – mint az előzetesek is bizonyítják - erőteljes sötét és meglepő képekkel teremti meg, amelyek Guillermo Navarro operetőr munkáját, Eugenio Caballero díszleteit és Reyes Abades speciális effektjeit dicsérik. A Cineuropa szerint a film több egy látványos, hatásvadász mozinál.


A Taxidermia Katalániában
 
A "Fantàstic" szekció műsorán ban az elmúlt években olyan alkotások szerepeltek, mint a Hard Candy, Az erőszak története, Zatoichi, a Vándorló palota vagy a Tükörálarc. A katalán fesztivál eme szekciójára ellátogatók idén magyar alkotást is láthatnak, Pálfi György Taxidermia  című filmjét.
 
Ugyancsak itt lesz látható Gela Babluani filmje, a 13, amelynek főszereplője, Sebastian egy titkos, kaotikus világba keveredik, ahol nem ura a saját életének. A szekció további tagja Michel Gondry alkotása, a The Science of Sleep, amelynek főhősét a saját álmában élő emberek egy csoportja tartja fogva, és innen próbál kitörni.

Az egyes szekciók gazdag kínálata ellenére a leginkább újító törekvések megjelenésére főként az animációs blokkban lehet számítani. Ott kerül műsorra majd a dán rendező, Anders Morgentahler Hercegnője (Princess), valamint látható lesz a francia Renaissance, Christian Volckman rendezése, és a spanyol-portugál koprodukcióban elkészült De Profundis. E szekcióban szerepelt korábban a Tokiói keresztapák és a  Gőzfiú  mellett a Nyócker! is.

David Lynchet ünneplik a fesztiválon, hiszen most húszéves a Kék bársony című alkotás, és Sitgesben kerül sor Lynch legújabb filmjének, a Belső birodalom (Inland Empire) helyi bemutatójára. A francia pénzből megvalósult film világpremierje a hamarosan következő, az augusztus 30. és szeptember 9. között Velencében zajló fesztiválon lesz.

Sitgesben tehát megkezdődött a felkészülés az őszi fesztiválra. Tavaly közel húsz szekcióban majd kétszáz filmet láthatott a közönség, s a program gazdagsága láttán az idei fesztiválozók sem fognak majd unatkozni.