A legjobb vagy a legrosszabb film

Egy biztos, a Tideland nem könnyű film. Egy kislányról szól, de nem kisgyerekeknek való mozi – bár ezzel Gilliam valószínűleg vitatkozna. A képek helyenként olyan megdöbbentőek, hogy az egykori Monty Python-társ, Michael Palin szó nélkül otthagyta a vetítést. „Mikor később beszéltem vele azt mondta, hogy bizonyos képeket nem tudott kiverni a fejéből. Nem tudta eldönteni, hogy a Tideland a legrosszabb vagy a legjobb filmem” – idézi fel Gilliam.

Nem sokkal a film elején az egyik jelenetben láthatjuk, amint egy kilencéves kislány heroint melegít a „vakációra” készülő „papának”, és közben vénát keres. Miután apu „elutazott” a kislány segítőkészen kiveszi a még égő cigarettát annak kezéből és elnyomja a hamutartóban. Ez Gilliam egyik kedvenc jelenete, amely visszatérő elem a filmben.

Anyag a bulvársajtónak: Jeliza-Rose és Dickens álmodozása

A tűrőképességet próbára teszi az a képsorozat is, amelyben a kislány és egy húsz év körüli, értelmileg visszamaradt férfi látható egy ágyjelenetben. Más képeken rothadó emberi maradványokkal találkozunk, és itt a cikk írója hálás azért, hogy még nem készült el a film szagos verziója. Feltűnik még egy preparátor is, aki éppen korábbi szeretőjén „dolgozik”. Ehhez képest a beszélő mókus, azt hihetnénk, nem fokozhatja a feszültséget, ám Gilliamnél még ez is megtörténik.

Amikor az Alice Csodaországban és a Psycho találkozik

A rendező úgy jellemzi filmjét mint az Alice Csodaországban és a Psycho találkozását. Jól egyensúlyoz a gyermeki ártatlanság és az értéktelenné vált szülő iránti vágy bemutatása között. A film - akár Lewis Carroll-írása - bemutatja, miként zuhan át Jeliza-Rose a nyúl üregén, és kerül egy nagyon intenzív fantáziavilágba.

A történetben szereplő kislány, Jeliza-Rose szülei kábítószerfüggők. Édesanyja halála után egy furcsa utazás kezdődik számára. A kislány a nagyvárosból édesapjával egy vidéki, texasi farmra kerül, ahol apja halálát követően, amit túladagolás okoz, képzelgéseibe menekül, például „bemelegítésként” lefejezett babáival beszélget.

A Nagy Lebowski mint családapa

Jeff Bridges alakítja az apát, Noah-t, az egykor szebb időket megélt rock and rollert, aki Van Gogh hollywoodi látogatását is megénekelte. Bridges a Tidelandben A Nagy Lebowskiban látott figurát, a piti kábszeres Dude-ot hozza, amely a cikk szerzője szerint már önmagában elegendő. „Szeretem Jeffet. – mondja Gilliam – A Tizenkét majomra is őt akartam szerződtetni, de a stúdió nem engedte, helyette Bruce Willist kellett választanom.”

Az eddigiekből már világosan látszik, hogy a Tideland nem a szokványos hollywoodi mozi, és nem utolsó dolog, hogy a tervre egyáltalán összejött a szükséges - álomgyári mércével nem túl sok - 12 millió dollár. Gilliamnek korábban nem volt túl jó híre, hiszen az Aki megölte Don Qujotét című filmje befejezetlen maradt. A rosszhírű direktort a Warner vezetői sem akarták látni a Harry Potter rendezői székében. Hogy lett meg mégis a szükséges pénz? „Jó kérdés - mondja Gilliam – nézzenek rám, egy rakás szerencsétlenség vagyok.” A rendező éppen az interjú készítése előtt szenvedett kisebb kerti balesetet, így vérfoltos pólóban, bekötött lábbal és felkötött kézzel nem tesz túl jó benyomást – főleg a befektetőkre nem. Alapvetően a producernek, Jeremy Thomasnak köszönhetően mégis összeállt a film büdzséje, mert annak ellenére, hogy a téma rázós, egyben univerzális.

Felkészülés az életre

"Egy rakás szeren-
csétlenség vagyok"
Amint Gilliam rálelt Mitch Cullin írására, elhatározta, hogy megfilmesíti. A novella egy darabig egy halom olvasatlan könyv alatt feküdt, amikor a rendező végül a kezébe vette. Cullin véleményezésre küldte el írását Gilliamnek, aki azt briliánsnak találta. „A film a gyermeki ártatlanságról alkot képet, de egyáltalán nem a megszokott hollywoodi módon.” Szülei halála után a kislány nem omlik össze, sokkal ellenállóbb, rugalmasabb, mint azt a felnőttek várják. „Ez a lényeg, a szülők nem értik a gyerekeket! Azt gondolják, meg kell őket védeni mindentől. A 12 éves fiam például fél lemenni az utcára, mert televízión nőtt fel. Azt gondolja London tele van erőszakoskodókkal, gyilkosokkal, tolvajokkal.”

Néhány éve Gilliam, amikor a Grimm-re készült, találkozott egy német nővel, aki nem engedte meg lányának, hogy elolvassa a híres mesegyűjtők történeteit, mondván azok felkavaróak. „Szerintem nem felkavaróak, hanem az életre készítik fel a gyerekeket” – bizonygatja Gilliam. Szerinte éppen hogy a fantáziálás segíti át a kislányt a nehezén. „Ő folyamatosan újra képzeli, újra alkotja a világot, ami egy ilyen öreg embernek, mint én, csodálatos dolog. Ahogy öregszel, folyamatosan veszíted el a képzelőerőd.”

Felvetődik, hogy mennyire volt jó ötlet egy kilencéves kislányt felkérni Jeliza-Rose szerepére. „Jodelle Ferland édesanyja csodálatos volt, megértette a filmet.” A kislány nem egészen tudta, hogy pontosan mit is csinál. A heroinmelegítés önmagán túl arra is utal, hogy a túl gyorsan felnőtt Rose felelősséget érez szülője iránt, és egyszerűen csak gondoskodni akar róla.

Magány ellen jót tesz egy kis álmodozás

Van még egy jelenet, amely miatt Gilliam várhatóan a bulvárlapok címoldalára kerül, amelyben Jeliza-Rose énekel egy Dickes nevű fiatal, húsz év körüli férfinak, akinek értelmi képességei nem haladják meg egy tízéves gyermekét, és azt képzelik, a kislány terhes. „Ez nem szex-jelenet, vagy pedofil megközelítés, és nem is egy Lolita-interpretáció. A kislány szeretne egy normális családot apával, anyával és babával, amit a szülei soha sem adtak meg neki. Mindezt a tévéből tanulta.”

„Egy dolgot nem tudunk a gyerekekről, amellett, hogy ártatlanok, önzőek is. Rugalmasak és önzők. Pontosabban rugalmasak, mert önzők.” A Tideland egy olyan portré, amelyben a gyermeki ártatlanság/tudatlanság találkozik a legközvetlenebb emberi tragédiával, nem egy könnyű szombat esi mozi. Nálunk a Budapest Film hozza forgalomba Terry Gilliam filmjét, várhatóan 2007-ben. Aki pedig addig is szeretne körülnézni a nyúl üregében, annak érdemes ellátogatnia a film weblapjára (http://www.tidelandthemovie.com).