1908-ban, Helios mozgó néven nyílt meg először, 1934-ben már Admirál, 1939-től Adria filmszínház, államosítás után Bem lett a neve, tulajdonosa a Budapest Film (s rajta keresztül a Fővárosi Önkormányzat). 1999-től a Kántor László vezette Budapest Filmstúdió, majd, a szintén a Kántor László nevéhez fűződő Új Budapest Filmstúdió Kft. üzemeltette és az art mozi hálózat tagjaként igazi art mozivá varázsolta - art kocsmával kiegészítve, és az Europa Cinemas hálózatba léptette. 2009. június 30-án vetített utoljára filmet a mozi, a záró eseményen mi is ott voltunk.

A 108 éves mozi most úgynevezett "repertory cinema”-ként tér vissza, azaz a filmtörténet elmúlt évtizedeinek legjobb (vagy néha éppen a legrosszabb) popkult mozgóképeit vetítik majd, eredeti nyelvű  35mm-es mozikópiákról, felirattal.

Az üzemeltetők jövőbeni tervei közt szerepelnek éjféli filmek, "double feature" és trilógia vetítések és tematikus mozimaratonok is, de indulásunk első hetét azzal a kultfilmmel kezdik, ami idén ünnepli bemutatásának 50. évfordulóját, és amit a köztudottan mindig visszafogott Quentin Tarantino nemes egyszerűséggel csak "minden idők legjobb filmjének” tart: Sergio Leone örök klasszikusát, A Jó, a Rossz és a Csúfot három napig vetíti a megújult mozi január 21. és 23. között.

Bővebb információ a Bem mozi oldalán.