Június 21-én kezdődött az Üvegtigris 3 forgatása, amely az utolsó pótforgatási nappal, szeptember végén ér véget. Az eredetileg 34 napra tervezett munka végül 39 napig tartott. A rövid hosszabbítást elsősorban a nyár eleji kedvezőtlen időjárás indokolta.

 

uvegtigris2_500


Három 35 mm-es kamera összesen 50.000 méter nyersanyagra rögzítette a jeleneteket, s a film egyik „főszereplője”, egy csodaszép Bentley Cabrio közel 500 kilométert futott a forgatás alatt.

A már ismert szereplők mellett a filmben kulcsszerepet kap Kamarás Iván és Szabó Erika, a közönség láthatja majd Pikali Gerdát és Ruttkay Laurát is, Koko egy epizódszereplőt alakít, de olyan hírességek is feltűnnek majd a vásznon, mint Várkonyi Andrea, Talmácsi Gábor, Szalai Balázs.

uvegtigris3_500


Kovács Gábor, a film producere úgy nyilatkozott, hogy “Jó döntés volt, hogy az MMA támogatás halasztása ellenére nem állitottuk le a filmet, bár ennek következményeit még nyögjük. Az eddigiektől nagyon eltérő, ámde szerintem nagyon jól felépített, fordulatos és vicces mozit készítünk egy odaadó, lelkes és kiváló stábbal.”

Az Üvegtigris 3 vágási munkálatain a vágó, Kiss Wanda és a rendező, Rudolf Péter már hetek óta gőzerővel dolgoznak. A filmet december 16-ától láthatja majd a közönség a Szuez Film forgalmazásában. A Üvegtigris 3 40 kópiával indul, amelyek között lesznek angol feliratosak, illetve a siket nézőkre gondolva magyar feliratosak is.