Itt a tévéváltozatban, ahol bárki amatőr, zuhanyozóénekes, kocsmai műsorszám, állathangutánzó, kórházi dizőz, nőimitátor, kartörő, hamis jóóóhohóódlista, mondom, bárki fölléphet, sőt, ha kell, öt- hét percre médiasztárnak képzelheti is magát, a mi Hajós Andrásunknak is meg kell dolgoznia a pénzéért. Megszámoltam: 1. van itt élő közönség, kordában, hangulatban kell tartani, 2. zsűri: Lilu, szép, de raplis nőszemély, Bartha András, pösze, kancsal, infantilis médiaértelmiségi, Komár László, rosszul, hisztérikusan öregedő rock-énekes, velük kell együtt s külön-külön boldogulni. 3. laza kellékesek, kujon kameramanok, bármikor átmennek a színen. 4. van a fő-közönség (a készülékek előtt) = nekünk jön a műsor, 5. maga Hajós, akinek el kell hitetnie, hogy mindvégig remekül érzi magát, s perzseli belsőzsebét az a százezer kiló, amit a végén a nyertesnek át fog nyújtani. 6. volna még a nagybunkó kalapács a hajdani vurstliból, amellyel lesújtván berekeszthetnek egy-egy versenyszámot. S lehet rajta civakodni, zsűri-paródiát rögtönözni. Ebben a kancsal Bartha komoly riválisa lesz majd Hajósnak a 2007-re esedékes influenzajárvány idejére.
Ordenáréságból jókora többlet van. Múltkor is a harmadik sorbeli két kirittyentett néző-cemende közé nem kívántam volna beültetni a lányomat. A röhögésükből nélküle is kijött egy rejtőjenői szcéna. Viszont a nagy számok törvénye alapján, illetve a „produkció-fejlesztő” munkájának köszönhetően be-beszabadul a népi csuda egy roma rep-kölök vagy egy reménytelenül ájtatos ápolónő alakjában. Hajósnak a kisujját se kell mozdítania, a törtszárnyú angyal röpül át a csicsás díszletek között. Tényleg fáj a hülyeség? Vagy csak a reklámvonzata nyomaszt?
