Három évvel ezelőtt az SZFE és MOME mellett az ELTE is bekerült azon iskolák közé, akiknek gyakorlati filmkészítést hallgató diákjai évről-évre pályázhatnak pénzügyi támogatásra a Filmalaptól. Három éve a Rövidzárlat nevű vetítésen voltak láthatóak az első ilyen támogatott évfolyam kisfilmjei: itt vetítette Ricsi című kisfilmjét Hörcher Gábor filmrendező, aki később Drifter címmel egészestés dokumentumfilmet készített főszereplőjével, de mellette volt például Csicskár Dávid filmrendező Én anyámnál alszok című kisfilmje is, és Zurbó Dorottya dokumentumes Vasárnapi ebéd című munkája is. Mindketten több hazai filmfesztiválon szerepeltek azóta, Dorottya az Inkubátor program első évében támogatást is nyert első nagy-dokumentumfilmjére is, ami azóta is folyamatosan készül.

Szikora Babett: ANNA / Forrás: ELTE Filmszemle

A 10 nő - 10 filmen idén két évfolyam a tavaly és az idén végzett filmrendezők mutatják be kisfilmjeiket, két másfél órás blokkra szétbontva. Az estét Szikora Babett ANNA című kisfilmje nyitja meg, melynek főhőse “egy lány, aki még sosem élt igazán, szeretne végre valamit az élettől. De mire vágyjon, aki még sosem vágyott semmire?” Főszereplője Tóvaj Ágnes színésznő, akit eddig csak színházban lehetett látni, de az elmúlt években több kisfilmben is szerepelt. Utána Pálfi Detti Sötét Kamra című kisfilmje következik, amely egy “rémálomszerű félelem egy romlott kapcsolat visszafordíthatatlan kimenetelétől.” Főszerepben a Gigor Attila rendezte Kút és a Terápia 2. évadának egyik főszereplője, Kurta Niké látható, mellette pedig Bánki Gergely (akit nemrég a Brazilokban, legközelebb pedig a Hetedik alabárdos főhőseként látunk), Nyakó Júlia, Terhes Sándor és Jankovics Péter színészek láthatóak.

László Lili Mária: Határeset

László Lili Mária Határeset című filmjének rövid története “vérszövetség egy éjjel-nappaliban”, főszereplője a szintén eddig csak színházban dolgozó Holubecz Judit és Homunnai Katalin. Az első blokkot az este egyetlen középformátumú alkotása, a Shivamantra zárja Talum Fruzsina rendezésében. 50 perces dokumentumfilmjének főhőse Bereczky Tamás, aki évek óta él együtt betegségével, és akit több, mint egy éven keresztül követett a rendező. „Mikor halsz már meg Te AIDS-es szar? Nem tudom..." hangzik el a mondat Bereczky Tamás internetes videójában. Ő higgadtan, az előítéletek már szinte közönyös megszokásával válaszol, amikor azonban a stigmákról kezd beszélni, szavai már annál tüzesebbek, indulatosabbak és magukban hordozzák az elfojtást és a tehetetlenség feszültségét."

Fignár Anna: Akvárium

Az este második blokkját Fignár Anna Akvárium című kisfilmje nyitja, amely “két fiatal lány érzelmi macska-egér játéka egy budapesti albérletben.” Főszereplői legutóbb Török Ferenc 1945 című filmjében látható Sztarenki Dóra és a VAN Tinta Évája, azaz Bach Kata, mellettük pedig a Katona József Színház színésze, Tasnádi Bence látható. Őt követi Schnabel Annabella Betörés című diplomamunkája, Trokán Nórával és Vecsei ‘H’ Miklóssal a főszerepben. Történetében “Lili lovardában dolgozik, ahol barátja, Bence válogatóra készül. Apja a legjobb edzőt szerezte meg neki, Jocit. Hamarosan kiderül, hogy ő Lili exe, ami mindent felkavar.” A tavaly ELTE-n végzett rendező most fejezi be első évét az SZFE rendező mesterszakán.

Nagy Ulla & Nyitrai Balázs: Csak legyél ott

A következő kisfilm, a Csak legyél ott a válogatás egyetlen kakukktojása, ezt ugyanis két alkotó Nagy Ulla és társrendezője, Nyitrai Balázs készítették. Filmjük főhőse “Bé, akinek konfliktusos viszonya irányításmániás bokszedző apjával hirtelen átértékelődik, mikor az apa súlyos betegségére fény derül.” Főszerepben az SZFE-n színésznek tanuló Vilmányi Benett látható, aki az elmúlt időben számos kisfilmben (Welcome, Fehér farkas, Asszó) volt látható, és izgalmas kisugárzása miatt egész biztos, hogy még számos alkalommal lesz látható a nagyvásznon. Édesapját Lengyel Ferenc (Parkoló, Fapad), barátnőjét Mészöly Anna, szintén az SZFE színész-osztályának hallgatója, anyját pedig Ónodi Eszter alakítja. Őt követi Asmon Stella Terka Nova című kisfilmje, amely röviden, tömören “különös haj, különös ruhák, különös név... és egy medál.” A mesei hangulatú kisfilm tavaly óta már több nemzetközi filmfesztiválra is eljutott, nemrég a North Hollywood-i Cinefesten nyerte el a Legjobb Diákfilm díját.


Az estét Gábor Zsuzsa eM-eS és Jurdi Leila A teknős meséje című kisfilmjei zárják. Gábor Zsuzsa filmjének történetében “egy csaj bemegy egy kisboltba. Ott meglát egy öregasszonyt, aki magában beszél valakihez, aki nincs, beleragadva egy mondatba valami gödörről a kert végében, pénzről, ami nincs, emberekről, akik nem segítenek. A csaj is bele van ragadva valamibe saját életében, próbál menekülni, de csak vergődik, mint partra vetett hal, vagy mint légy a légypapíron. Egy rossz álom, ami a valóság maga.” Főszerepben Berki Szofi látható, aki jelentős színházi és filmes tapasztalattal rendelkezik. Jurdi Leila filmje “mese egy Kislányról és egy Teknősről, aki szeretné meglátogatni sosem látott apukáját.”

A 10 nő - 10 film május 26-án látható a Toldi moziban. Amint meghirdetik a következő heti vetítést, rögtön hírt adunk róla, hogy mindenki bepótolhassa a pályakezdő filmesek bemutatkozását.