Mindig sokkal izgatottabban ülök be úgy a nézőtérre, ha tudom, hogy most valami egészen mást fogok látni, mint amivel általában találkozhat az ember a színházban. Nemcsak arról van szó, hogy egy kivételesen izgalmas filmrendező döntött úgy, hogy színházi térben alkot, de emellett még arra is vállalkozott, hogy a filmet a klasszikus zenei koncert műfajával találkoztassa a színpadon.

Az előadás a filmmel indít, melynek képkockáin megismerhetjük a parkolópályán tengődő, átmenetileg hajléktalan csellista fiú (Szemenyei János) és a fiatal balett-tanárnő (Wrochna Fanni) találkozásának történetét. Az együtt töltött furcsa este során a két fiatal meseszerű gyorsasággal hangolódik egymásra. A lány azonban reggelre köddé válik, a fiú egyedül marad, és kutatni kezdi a lányt. A filmvászon mögött hirtelen megelevenedik a zenekar és vele együtt a filmből már ismerős kék kanapén ébredő Szemenyei alakját is élőben láthatjuk. Felcsendülnek Schumann dalciklusának első hangjai és kezdetét veszi a vászon és annak fátyol vastagságú anyaga mögött a kigyulladó fény hatására testet öltő zenekar közti párbeszéd.

Horvát Lili Szemenyei Jánost és Wrochna Fannit rendezi / Készítette: Felvégi Andrea

Nemcsak szórakoztató, de fejtágító élmény is ilyen műfaji fúziókkal találkozni. Egyszerre lehet befogadni a zene elsöprő erejét, ami már önmagában is egy teljes értékű előadás lehetne, és az önmagában szintén megálló mozgóképes történetmesélést. A néha darabosnak ható technikai váltások ellenére létrejön a kohézió a különböző művészeti ágak között, a finom érzékenységgel alakított, az érzelmekre koncentráló történet teremti meg. Ahogy a ciklus dalainak dinamikája változik, az összecseng a filmben bolyongó férfi lelkiállapotának változásaival; a film az élő zene gazdagságát használva mélyíti el a mondanivalóját.

Mindenkinek ismerős lehet az érzés, amikor megismerünk valakit, de nem lesz belőle semmi, a másik jelenléte viszont még sokáig velünk marad, az emléke még sokáig elevenen él bennünk, akkora hatást tett ránk. Nehezen megragadható ez a fajta, nagy érzelmi kilengésekkel járó magányosság. Vajon az érzéseinknek mennyi köze van a valósághoz? Ugyan a lelki történés is megtörténik, hiszen érezzük a vele járó fájdalmat, csak éppen rajtunk kívül senki más valóságát nem képezi. Van ebben valami egészen őrjítő és mélységesen eltávolító a többi embertől.

Szemenyei János / Készítette: Felvégi Andrea

Kiváló döntés volt egészen a romantikáig visszanyúlni, hiszen ez a 19. századi irányzat pont a túlcsorduló érzelmek erejét próbálta megragadni. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy Schumann és Horvát is külön-külön arra vállalkoztak, hogy különböző formában, de ezeknek a nagy érzelmeknek a működéséről meséljenek. A zene pedig a legkézenfekvőbb választás a témában, hiszen közvetlen kapcsolata van a lélekkel.

A történet ugyan egy realistának tűnő felütéssel indul el, de aztán folyamatosan át-átcsúszik egy szürreális pályára. Szemenyei karaktere őrületes lépéseivel egyre inkább elbizonytalanítja a nézőt, hogy mit is gondoljon a szerelmes figuráról. A férfi hevülete a cuki szerelmes és a bizarr megszállott között ingadozik. Van, hogy megkapó, és van, hogy kétségbeesett és szánalmas.

Ez a tulajdonképpen sematikusnak is mondható nőbe habarodós történet, ezzel az eldöntetlenséggel és megítélhetetlenséggel kap igazán izgalmas ízt és kerüli ki a giccs csapdáját. A rendező rendkívül érzékenyen lavíroz az álom és a valóság határán. Szép kép, ahogyan ezt a bizonytalan határt az áttetsző vászon mögé bújtatott zenekar is érzékelteti.

Wrochna Fanni / Készítette: Felvégi Andrea

Az álom, mint fő motívum teljesen összecseng a Schumann dalok szövegeivel és a romantika világával. Ugyanígy a megidézett balettvilág is jó választás finom, lebegő nőalakjaival. Wrochna Fanni azonban képes árnyalni ezt az éteri karaktert. Hipnotikus, mégis okos, meleg tekintetével izgalmasan tölti meg az egyszerű fiú-lány találkozási formulát. Hiába csak a darab végén jelenik meg a színen, szuggesztív jelenlétével mégis bevonja a nézőt bűvkörébe.

A jó érzékkel összerakott szereplőgárdában mindenki szervesen illeszkedik az összművészeti koncepcióba. A színészek mellett olyan autentikus szereplőket tűnnek fel, mint Venekei Mariann és Kőszegi Katalin, akik mindketten balettmesternők. Jelenlétük kifejezetten üdítő és természetes színt ad az előadásnak. Mellettük megjelenik a vásznon Hámori Máté karmester, aki a harmadik hús-vér kapocs a vászon és a színpad között. A filmbéli történet mellékszálait pedig olyan erős színészekkel támasztja meg, mint a jogging szettben feszítő, pikírt nővért rafinált humorral felvillantó Stork Natasa, valamint a frusztrált, házi bácsi mentalitású szomszédot kiváló öniróniával formáló Nagy Zsolt.

Szemenyei János és Nagy Zsolt /Készítette: Felvégi Andrea

A történet és a színpad abszolút középpontjában álló Szemenyei Jánosról eddig is tudtuk, hogy sokoldalú tehetség, és bár egyáltalán nincs könnyű dolga egyedül ebben a mindössze egy kanapéból álló, szűkre szabott játszó térben, mégis rutinosan belakja. Amellett, hogy muzikalitása kiemelkedő, még az elvarázsolt, gyerekszerepben ragadt felnőtt férfi karaktere is passzol hozzá, és képes humorral megtölteni azt. A film ironikus és finoman fanyar humora nagyon jól ellenpontozza a szerelmi pátosz gőzös hangulatát, ez a rétegzettség még erősebbé teszi a különleges hangvételű előadást.

Mint összművészeti kísérlet a Dichterliebe egy jól követhető, gazdag és koherens alkotás lett, emellett érezhetően tartogatott még magában további kibontható ötletcsírákat. Remélhetőleg tovább növeli a kíváncsiságot és a nyitottságot az emberekben a kísérletező, egyedi formavilág megalkotására törekvő alkotások iránt. Horvát Lili amellett, hogy a határokat elmosó művészi víziójával játékra hívja a nézőt, a színház újradefiniálásához is hozzájárul, hiszen az a Dichterliebe-hez hasonló előadások miatt maradhat meg igazán élőnek.

A Dichterliebe legközelebb május 23-án nézhető meg az Átriumban.

A borítóképet készítette: Felvégi Andrea / Danubia Zenekar