filmhu: Jól megy most a hazai közönségfilmeknek. A leghangosabb sikere a Csak szex és más semmi-nek volt, de a te előző munkád, a Tibor vagyok, de hódítani akarok is igen jó eredményeket ért el. Új filmed, az Idegölő folytathatja ezt a sort, hiszen egy könnyed vígjátékról van szó. Azért csinálsz megint vígjátékot, mert erre van igény, vagy mert ennyire közel áll hozzád a műfaj?
Fonyó Gergely: Én nem szoktam használni ezt a megközelítést, hogy közönségfilm, meg nem közönségfilm. Szerintem minden film a közönségnek készül, kategorizálni legfeljebb annyiban lehet, hogy van olyan film, amelyik valószínűleg nagy tömegeket fog vonzani, és van olyan, amelyik nem. Persze, azt, hogy hányan fognak megnézni egy filmet, előre nagyon nehéz megmondani.
Részemről a film mindig a közönségnek készül, úgyhogy ilyen értelemben annak a természetes igénynek akarok megfelelni, hogy azért van a film, hogy a nézők megnézzék a moziban. És fontos, hogy aki megnézi, az jól is szórakozzon. A vígjáték szerintem elég nehéz műfaj, bár egyáltalán olyan filmet csinálni, ami jól működik és leköti a nézőjét másfél órára, az már önmagában nehéz.
filmhu: Ezzel együtt te is szereted a vígjátékot?
FG: Persze, én nagyon szeretem a vígjátékokat, természetesen ez is közrejátszott abban, hogy vígjátékot készítsek. De ez egy egészen más jellegű vígjáték, mint az előző filmem, amely egy kamaszvígjáték volt. Ez a mostani sokkal szélesebb közönséghez szól.
A fogfájós bérgyilkos, akinek meg kell ölnie a fogorvost
filmhu: A vígjátékokat elsősorban a történetek viszik el a hátukon, a formára, a dramaturgiára rendszerint jól bevált sémákat alkalmaznak. Van-e a filmedben valami olyan tényező a történeten kívül, amire azt mondanád: ez nagyon más, mint amit a hasonló jellegű filmekben, mondjuk, mint amit a Tibor vagyok...-ban látni?
FG: Ha arra gondolsz, hogy mondjuk formanyelvi újítások vannak-e benne, akkor a válaszom az, hogy nincsenek. A formanyelvvel ebben a műfajban nem lehet kísérletezni, erre ott vannak a kísérleti filmek.
Viszont minden történet megkíván egy formát, és ebből a szempontból ez természetesen más, mint mondjuk a Tibor vagyok... Itt például alkalmaztunk bizonyos trükköket, amit – megint hangsúlyozom – a történet kívánt meg. Alapvetően a vágás az, ami a film formáját meghatározza, ami ritmust ad a filmnek, vagy például a zene.
A sémákkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy nem kell őket automatikusan használni, mert az a jó, ha az ember új dolgokat talál ki és hoz bele a filmjébe, a sémákat pedig szellemesen alkalmazza.
Ha elmesélsz egy történetet, ahhoz sok megoldás már rég ki van találva, és ezek nagyon jól működnek. Ami jól bevált, azt ha szellemesen variálja és használja az ember, az mindig nyújt egyfajta újdonságélményt.
filmhu: És milyen az Idegölő ritmusa? Sok bonyodalom van a történetben, ebből adódóan gyors, pörgős filmre lehet számítani?
FG: Hát itt tényleg sok bonyodalom van, több szálon fut a történet, így természetesen ez egy feszes tempójú film. A történeten kívül valahogy ez az egész mediterrán szigetvilág meghatározza a stílusát. A vígjátékoknak meg egyébként is megvan a maguk ritmusa, ami a humorból fakad. Dinamikusnak kell lennie a filmnek, mert ahogy jönnek a poénok, azok görgetik tovább a sztorit.
filmhu: Ami elég szövevényes. Össze tudnád foglalni, hogy miről is van szó?
FG: Ez nem az erősségem, de megpróbálom. Az alapötlet az volt, hogy van egy bérgyilkos, akinek meg kell ölnie egy fogorvost. Közben viszont megfájdul a foga, gyökérkezelést kell neki csinálni, úgyhogy egyelőre nem lövi le a fogorvost.
Az egész mediterrán szigetvilág meghatározza a stílusát
A filmben ez úgy valósult meg, hogy azt hiszi, hogy lelőtte, aztán a fogorvosi székben derül ki, hogy mégsem, hiszen ez a fogorvos csinálja a fogát. Aztán van ennek a Keszeg névre hallgató bérgyilkosnak egy süketnéma anyukája, aki azt hiszi, hogy a fia zenész, ő is benne van a történetben.
Közben azért Keszegnek csak meg kellene ölnie Jorgoszt, a fogorvost, aki meg közben öngyilkos akar lenni. A Jorgosz sógornője pedig, aki rendőr, megtudja, hogy bérgyilkost küldtek a sógorára, és meg akarja őt védeni. Tök véletlenül megismerkedik Keszeggel, aki magándetektívnek adja ki magát. Erre a nő megkéri, hogy segítsen neki megvédeni a sógorát… Aztán a végére persze ők egymásba szeretnek, és Jorgosszal is összehaverkodik Keszeg.
filmhu: Az egész filmet Görögországban forgattátok?
FG: Nagyrészt Görögországban, Rodoszon forgott a film, mondjuk 90 százalékban. A történet nagy része is ott játszódik és csak egy kevés Magyarországon, illetve van egy fogorvosi rendelő, ami elég sokat szerepel a filmben, ezt is itthon vettük fel díszletek között.
filmhu: Olyan színészekkel dolgozhattál – gondolok itt Molnár Piroskára vagy Gesztesi Károlyra –, akik amellett, hogy nagyon jó színészek, komoly filmes tapasztalattal is rendelkeznek. Gondolom, ez nagyban megkönnyítette a dolgodat.
FG: Tényleg nagyon nagy könnyebbséget jelentett. Mindkettőjüket ismerem, dolgoztam már velük korábban, és túl azon, hogy nagyon jó színészek és nagyon szeretem őket, tényleg nagyon profi filmszínészek. Mert ez egy teljesen más műfaj, mint mondjuk színházban dolgozni. Legyen valaki bármilyen jó színpadi színész, ha még nem forgatott, meg kell tanulnia a filmezés szabályait. Nekik pedig ebben hihetetlen rutinjuk van, ami egyrészt felgyorsította az egész munkát, másrészt nagyon fontos a filmben, hogy a „kevesebb több” elve érvényesüljön.
filmhu: Hogy ne játszák túl a szerepüket?
FG: Pontosan. Például, amikor egy közelit csinálsz, akkor a színész tudja, hogy az egy közeli, ahol elég egy arcrezdülés vagy egy tekintet. Viszont, ha nagytotált veszünk föl, ott széles mozdulatokra van szükség, mint a színpadon, ahol azért fontos, hogy az utolsó sorban ülő néző is lássa, hogy mi történik.
filmhu: A görög színészekkel milyen volt együtt dolgozni? Egyáltalán, volt valami eltérés?
FG: Végeredményben több görög színész volt, mint magyar, és három nagyon neves görög sztár is szerepel a filmben. A színészek alapjában mindenhol egyformák, tehát ha el kell játszani valamit, azt egy színész vagy jól vagy rosszul játssza el. A különbség abban van, hogy azért egy picit más ott a humorvilág, mint nálunk, úgyhogy ezeket mindig meg kellett beszélni.
Azért egy picit más Rodoszon a humorvilág
Érdekes tapasztalat volt egy magyarul megírt forgatókönyvet lefordítani görögre, aztán persze – mint ahogy a magyar színészekkel is – átbeszélni velük a jeleneteket, amit a színész egy kicsit át akar formálni, beleszól, jó esetben hozzátesz valamit. Figyeltünk például arra, hogy a sok helyzetkomikum mellett azért nyelvi poénok is vannak, és ami nekünk vicces, az nekik nem az. Ugyanez fordítva. Ebből a szempontból helyenként el is tér a magyar és a görög változat.
filmhu: Említetted már, hogy szélesebb közönséghez szól a film, mint a Tibor vagyok…, amely eddig 200 ezer körüli nézőszámot produkált. Az Idegölő-vel még jobb eredményre számítasz?
FG: Ezt nagyon nehéz megmondani, hogy hányan fognak megnézni egy filmet. A Tibor vagyok… tinivígjáték, ezt a stílust az idősebb generáció vagy nagyon bírja, vagy egyáltalán nem. Tehát az egy szűkebb rétegnek szólt, ez a film viszont egy klasszikus vígjáték, ami nem kötődik szorosan egyetlen korosztályhoz sem. Úgyhogy remélem, sokan megnézik majd.
