Filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?

Gál Anasztázia: Az ötlet bevallom nem saját, Zver Ilona (a Szlovén RTV magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese) hívta fel figyelmemet Zala György születési évfordulójára. A szobrász Lendván született, később felvette a Zala nevet. Én mint zalai születésű, örülök, hogy megtalált a téma.

Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?

G.A.: A stáb egy részét jól ismerem, hiszen több játékfilmet is forgattam velük I. asszisztensként. (Kurucz Sándor, Puszt Tibor, Kürtös Előd, Ákos Péter) A stáb másik fele a zalaegerszegi színház munkatársa, s mivel a forgatási helyszínek többségét Zalában kerestük és találtuk meg, egyértelmű volt a választás.

Filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?

G.A.: Sok-sok támogató együttes akaratával: MMK, MTFA, NKA, Zala Megyei Közgyűlés, Lenti Város Önkormányzata, Zalaegerszeg Város Önkormányzata, Lendva Önkormányzata és még sokan mások.

Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?

G.A.: Talán az, hogy a film egész folyamata, az előkészítés, a gyártásszervezés aztán a forgatás is sokkal könnyedebben zajlott, mint Budapesten szokott. Mindenki első szóra, beadványok sokaságát mellőzve és egyeztetve egyként állt a film mellé és sokan önzetlenül segítettek.

Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?

G.A.: Sokszor van úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember szeretné vagy valami nehezebben megy, de ez természetes, utólag pedig minden élmény megszépül.

millennium_interju_sz

 

Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

G.A.: Biztos sok olyan film akad, ami érdekelne, de képtelenség mindet megnézni, jó, ha az ismerősök mozijára be tud ülni az ember ilyenkor.

Filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

G.A.: Váratlan öröm számomra, hogy a film bekerült a versenyfilmek közé, ez jó visszajelzés szakmailag, és azt is tudom, minden film megítélése szubjektív, ilyen a művészet.

Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

G.A.: Remélem van néhány.

Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

G.A.: Talán az egyik Borozós jelenet volt, amit két beállításban vettünk fel, és sok szereplő, összehangolt mozgását kívánta, a felvett próbákkal együtt talán az nyert számszakilag.
{extrainfo}
Filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

G.A.: Inkább a televíziók vagy mozik műsorán látnám szívesen, hiszen azért készült, hogy minél többen megnézzék, és ilyen vagy olyan gondolatokat elindítson…

Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?

G.A.: Akár 50 fő is, ha többségükben elindít valamilyen gondolatot, érzést, megmarad egy kép, egy mondat, magával ragad a zene vagy bármi a filmből. Remélem, van ilyen.

Filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?

G.A.: Személyekhez kötődik mind, sok jó filmszemlés sztorit hallottam régről.