Groó Diana: Egy igazi kalandfilmet akartunk csinálni

Groó Diana öt évet várt második játékfilmje, a Vespa elkészítésére, de eközben sem tétlenkedett: készített képzőművészeti kisfilmeket (Tarka képzelet-sorozat), dokumentumfilmet a Pető Intézetnek (Előttem az élet), két lírai kisjátékfilmet (Urlicht, Eldorádó), és immár másodízben rendez kamaradarabot a Spinoza házban. A rendezőnővel a színházi próba szünetében beszélgettünk.

 

Filmhu: Eddigi pályád során folyamatosan jelen voltak a játékfilm mellett a kisfilmek és dokumentumfilmek is, és tavaly óta a színházrendezés is becsatlakozott a sorba. Immár második alkalommal rendezel a Spinozában. Mit lehet tudni erről a darabról?

Groó Diana: Ide kötődik az első nagy komoly vállalkozás, a Címzett Ismeretlen is, ami a főiskola óta eltelt idő alatt az első színházi rendezésem volt. Igazából nem is gondoltam rá, hogy erre a területre 'tévedjek', míg Sándor Anna, a Spinoza vezetője meg nem talált ezzel a levéldrámával. Elolvastam, és egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Ez volt az én beavatódásom, megjött a kedvem a műfajhoz, és a piciben gondolkozáshoz. Amit most próbálunk, az Brecht Rettegés és Inség a Harmadik Birodalomban című jelenetsorából A zsidó feleség című, monodrámának is beillő rész, Buza Tímea szereplésével. Nagyon megfogott a történet, ami röviden annyi, hogy 1935-ben vagyunk, és egy zsidó nő csomagol. Biztosan mindenki azt gondolja, hogy agyamra ment a zsidó téma, amiért megint egy ilyen témához nyúlok, de amikor elolvastam, azt éreztem, hogy ez a történet nem a múlt miatt fontos, hanem a jelen miatt. Pár hét az egész címen mutatjuk be február 25-én.

Filmhu: Két filmmel is versenyben vagy a 41. Magyar Filmszemlén, ezek egyike az Eldorádó című kísérleti kisfilm, amely állandó operatőröd, Kardos Sándor Hórusz elnevezésű fotógyűjteményén alapszik. Ez a Tarka képzelet (a rendező képzőművészeti-film sorozata – a szerk.) újabb epizódja?

G.D.: Annak indult, a pályázat leadásakor úgy terveztem, hogy M.C. Escher grafikáit fogjuk feldolgozni, Edgar Allen Poe Eldorádó című versére, amely egy örök vándorlásról szól. Erre Escher képei zseniálisak lettek volna, de sajnos nem kaptuk meg a képek jogait, úgyhogy végül Kardos Sanyi fotóarchívuma mentett meg. A vers és a téma maradt, mert úgy éreztem, hogy a fotók közül ki tudok válogatni olyanokat, amelyek bevillanhatnak egy ember életéből. Nincs egzakt történet, asszociációk vannak csupán. A vers sem hangzik el a filmben, csak a hangulata és az általa sugallt gondolatok jelennek meg. Nagyon tetszett a film kezdőképét ihlető fotó, amely egy kisfiút ábrázol egy óriási csizmával. Innen jött az ötlet, hogy egy kisfiú legyen a vándor, aki belebújik a hétmérföldes csizmába, és útjára indul.

Filmhu: Azzal, hogy Eschert archív fotókra cseréltétek, én sokkal inkább a múltban való vándorlásra asszociáltam, amely több kisfilmed központi témája....

G.D.: Benézel ablakokon és életeket látsz. És ezek az apró történetek valamilyen módon a világ fejlődéséhez is hozzájárulnak. A kisfiú egyre feljebb és feljebb megy, végigjár egy utat, és megérkezik oda ahonnan elindult. Perpetuum mobile. Azért asszociálhatsz a Kazinczy utca című filmemre, mert két kedvenc családi fotómat is becsempésztem a filmbe. Nem volt koncepció, nem volt cél, hogy saját történetek jelenjenek meg az ablakok mögött, vagy akár meghatározzuk a kort. Ezek pusztán villanások, bármilyen korszakban készülhettek volna ezek a fotók, a háborús képeket leszámítva.

Filmhu: Tóth Sándor a vándor az Eldorádóban, aki Vespa című játékfilmed főszereplője. Hogy találtatok rá?

G.D.: Igen, ez volt Sanyi beavató filmje. Nem akartam neki nagy feladatot adni, az volt a lényeg, hogy szokja a stáb, a kamera jelenlétét. Ő életében először járt Pesten, a Vespa előkészítése során, 2008 nyarán találtunk rá a szentesi roma telepen. Már egy évvel a forgatás előtt elkezdtünk gyerekszereplőt keresni, mert úgy éreztük, hogy a forgatókönyvhöz is kell találnunk egy valódi történetet, amely feldúsítja, hitelesebbé teszi, megtölti élettel. Volt egy jó alap, amelyet Szabó Ivánnal készítettünk, de hiányzott belőle az életszagú karakter. Egy olyan gyereket akartam találni, akinek az élete beépül a filmbe, és nem pusztán eljátszik egy szerepet. A casting során az első utunk Szentesre vitt, Sanyi bejött egyes sorszámmal a meghallgatásra, és úgy szavalt, hogy majdnem elájultam. Szóval ekkor teljesen beleszerettem Sanyikába, de nem hittem el, hogy ilyen létezik, úgyhogy ott további 30 gyereket meghallgattunk, azután Somogyban és Nógrádban még körülbelül száz gyereket megnéztünk. Rájöttem, hogy mindenkiben őt keresem, úgyhogy szeptemberre eldőlt a kérdés. Nagyon jól jött ez a kisfilm ahhoz is, hogy helyzetbe hozzuk őt, és ne egy 30-napos, nagy stábos, külső helyszínes forgatással indítsunk. Annyit kértem tőle, hogy tanulja meg ezt az Edgar Allen Poe-verset. Mire hazaértem Szentesről, jött a telefon az anyukájától, hogy már tudja a verset, leült a konyhában, és bevágta, annak ellenére, hogy tudta, hogy december közepén fogunk forgatni. Szóval kiderült, hogy a szövegtanulással nem lesz gond, és ez be is igazolódott a Vespa forgatása során, bár ott nem volt cél, hogy szóról-szóra megtanulja a szöveget, de az fontos volt, hogy a fejében legyen az egyes jelenetek dramaturgiája, tudja, hogy merre kell vinni az adott szituációt. Az Eldorádót viszont egy green box-ban vettük fel, szóval egy olyan térben mozgott, ahol a vers volt az egyedüli mankó, és az én instrukcióim.

Tóth Sanyi a vándor szerepében, az Eldorádó című kisjátékfilmben