Operatőr és Mozgóképoktatás konferencia a Vigadóban

November 25-én Operatőr és Mozgóképoktatás konferenciát tartottak a budapesti Vigadóban. A rendezvényt a HSC Stábiskola szervezte, amelyre számos külföldi és magyar felsőoktatási intézmény kapott meghívót, a megjelent intézmények vezetői és oktatói pedig előadásokkal mutatták be oktatási módszereiket és iskolájukat. A konferenciát Novák Emil a HSC Stábiskola igazgatója és a Magyar Filmakadémia elnöke vezette. Célja az európai és nemzeti filmgyártások és filmművészeti irányok erősítése, jövőjének összehangolása volt. 

A megnyitó után Novák Emil bemutatta az általa vezetett HSC Stábiskolát, amely tíz éve ötvözi a magyar és ausztrál - ugyanis az igazgató a szakmát Ausztráliában is tanulta – filmoktatás módszereit. Asztrál, hiszen a vezető itt is tanulta a szakmát. Novák elmondta, hogy Stábiskola egy éves OKJ-s képzése lehetőséget nyújt arra, hogy a szakma iránt érdeklődő fiatalok el tudják sajátítani az operatőr mesterségnek az alapjait. Sok olyan diákjuk van, akiket nem vettek fel egyetemre, ezért jelentkeztek a képzésre, azonban a jelentkezők nemcsak a gimnázium és az egyetemi évek közti rést tudják kitölteni, hanem van, aki a képzés után egyből munkalehetőséghez is jut. 

hsc4 600
A konferencia előadói

Az esemény meghívott főelőadója az International Film School Sydney-ben oktató Josef Demain volt, aki az egyik legkülönlegesebb ötlettel állt elő a konferencián. Szerinte kivitelezhető dolog lehetne diákfilmek eljuttatása légitársaságokhoz, hogy azt megtekinthetővé tegyék az utasoknak. Elmondta, hogy véleménye szerint, mivel vannak olyan utak, amelyek több órába telnek, kizárt lenne, hogy valaki bele se nézzen egy ilyen alkotásba. Több mindent is megtudhattak a résztvevők Josef Demain életpályájáról, amiben sokszor a szerencsének és talpra esettségének köszönhette azt, hogy sikerült az akadályokkal megbirkóznia. Szerinte a mozgóképoktatásnak a jövőjét a múltban kell keresni.

Marek Jícha, a prágai FAMU (Film and TV School of Academy of Performing Arts in Prague) Operatőr Karának igazgatója egy különleges előadást hozott Budapestre. Prezentációja az egyetemének egy új képzéséről szólt, amely a digitális restauráció új oktatási módjával foglalkozik. Jícha rávilágított a restaurációk legnagyobb hibáira, amelyekkel a vendégek is szembesülhettek az igazgató által levetített összehasonlító filmrészletek segítségével. A legnagyobb gondja a régi filmek mai restaurációival, hogy nem azt adják vissza, amit az operatőr a kamera másik oldalán, vagy amit a néző nézett a vásznon látott. Viszont ezzel az új módszerrel esély teremtődik arra, hogy a régi filmeket úgy tudják megnézni a következő generációk, mint ahogyan azt felmenőik láthatták.

marek jicha famu 600
A FAMU tanárának előadása

Magyarország egyik legdivatosabb egyeteme, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem rektora is jelen volt a rendezvényen, Fülöp József prezentációja pedig bebizonyította azt, hogy a MOME tényleg az egyik legfelkapottabb egyetem itthon. Az előadás során betekintést kaphattak a jelenlévők az intézmény különböző szakjairól és hallgatóinak sikereiről. Fülöp a diákok által készített animációs filmeket büszkén mutatta be, az egyik diákmunka pedig tökéletesen bemutatta azt a tendenciát, hogy ha valaki kellő technikával rendelkezik, már könnyen tud filmet alkotni. Ezzel azt próbálta bemutatni, hogy bár fejet kell hajtani múlt előtt, de a jelen és a jövő folyamatosan fejlődik. 

A konferencia további előadói bővebb betekintés nyújtottak a hazai mozgóképoktatásba. Borbás Tamás az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára az alapképzés oktatás magyarországi tapasztalatairól tartott előadást, a Kaposvári Egyetem Médiaművészeti Intézetről érkezett Dr. Gyenes Zsolt a mozgóképről és intermédiáról, a konferencia végén pedig a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem három adjunktusa mutatta be intézményét. Előadásaikból kiderült, hogy Romániában is van lehetőség magyar nyelvű média oktatásban részt venni. Dr. Simonffy Katalin részletesen levezette a televíziós műfajok szerkesztésének oktatási módszereit, Dr. Tárkányi János egyetemük filmes és televíziós technikáknak gyakorlati oktatásának módját mutatta be, Dr. Katona Zs. József pedig a Fotó, film és média szak tevékenységeit, eddigi eredményeit illetve távlati terveit ismertette. 

A Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott konferencián jelenlévők nemcsak a mozgókép huszonegyedik századi oktatásával ismerkedhettek meg, hanem a szakma képviselőivel is, hiszen az előadók sokszor hoztak fel személyes példákat a prezentációik során.

hsc3 600
A Josef Demain mesterkurzust Novák Emil nyitja meg

Operatőr mesterkurzus a MAFILM stúdiójában

A másnapi mesterkurzust Josef Demain tartotta, aki a Mozgóképoktatás konferencia meghívott előadója volt, a jelenlévő diákok pedig olyan eszközökkel dolgozhattak, amilyenekkel nem kerülhetnek kontaktusban a mindennapokban. 

A Budapest Film Academy ELTE egyik diákja élményeiről így számolt be élményiről: “A csütörtöki HSC workshop különösen izgalmas volt az összes résztvevő számára, hiszen számunkra nagyon ritkán nyílik lehetőség, hogy egy olyan helyen gyakoroljunk, mint a MAFILM H stúdiója. Ha az ember szerencsés, láthat forgatásokon 20x20-as keretet, 10k-s ARRI lámpát, Alexa-t, Red-et, Angenieux anamorph lencsét, GF Panther fahrt kocsit, így a látványukhoz valamennyire hozzá voltunk szokva, de most mi kezelhettük ezeket a szerkezeteket. Hasznos más iskola tagjaival együtt gyakorolni, hiszen így összefésülhetjük a tudásunkat, új emberekkel ismerkedhetünk meg, ami egy ilyen kis létszámú iparágban nagyon fontos lehet számunkra.

A diákok a Josef Demiantól olyan feladatokat kaptak, amelyek egyszerűségük miatt megoldhatóak voltak az adott időkereten belül, ám a fiatalok mégis kiélhették benne kreativitásukat. “A megkötések csak erősítették a párhozamot a valódi forgatásokkal, ahol gyakran kell a stábnak pénzügyi vagy helyi adottságok miatt kompromisszumot kötnie. Emellett persze apró fogásokat, gyakorlati tanácsokat is kaptunk bőven technikai, produkciós és kreatív oldalról is, legyen az egy egyszerűen alkalmazható szabály vagy egy történet, amelyből sokat tanulhatunk.” - fogalmazott az egyik diák. 

hsc2 600
Diákok munka közben a mesterkurzuson

Átadták a Xll. Aranyszem Fesztivál díjait

Az eseménysorozat zárása képpen, 2015. november 27-én, pénteken este adták át a Xll. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében második alkalommal idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek. A díjakat Dr. Kollarik Tamás Médiatanács tag, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora adta át, díjanként bruttó 500 ezer forintot. Erdélyi Mátyás az Év Operatőre, Törőcsik Mari színésznőt 80. születésnapja alkalmából a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját vette át.

A XII. Aranyszem Operatőr Fesztiválon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek. A dokumentumfilmes díjat Natasha Pavlovskaya nyerte a Seb című alkotás fényképezéséért, a természetfilmek közül Mosonyi Szabolcs Vad Kunság - A Puszta rejtett élete bizonyult a legjobbnak. A film elkészítését a Médiatanács támogatta. TV-film kategóriában Dobos Tamás nyert a Hivatal operatőri munkálataiért, a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat pedig Reich Dániel és Szőke Dániel vitték el a Záridő című alkotás fényképezéséért. A film elkészítését a Médiatanács támogatta. 

hsc5 600
Törőcsik Mari az Aranyszem Fesztiválon

A zsűri idén Erdély Mátyásnak ítélte az Év Operatőre, az Illés György díjat a Saul fia című játékfilm fényképezéséért. Játékfilm kategóriában Győri Márk bizonyult a legjobbnak a Víkend című filmért, a kísérleti filmek közül Dimeth Balázs Ferencet díjazta a zsűri Hero's Journey című munkáért. Majoros Zsolt nyert a Bohemian Betyars: Összefúj a szél című zenés  klipjének fényképezéséért, a legjobb mozi előzetes díját Szőke Dániel kapta az Aranyélet című promóért. A Zeneakadémia imázsklip reklámfilmjének fényképezésével Dobóczi Balázs bizonyult a legjobbnak ebben a kategóriában, diák kategóriában pedig a Tolvaj című film fényképezéséért Táborosi András nyerte a Xll. Aranyszem Operatőr Fesztivál 60 ezer dolláros Panavision nagydíját, amelyet Romwalter Judit a Sparks Kft. ügyvezetője adott át.

Idén először meghirdették az Extra kategóriát, itt bármilyen hosszúságú, bármikor készített műfajú, filmmel lehet indulni, amelyben az operatőri érzékenység felfedezhető volt. Az Extra kategóriát megosztva kapták a Körtési Béla által fényképezett, Mikor szolgának telik esztendeje című alkotása és Zsigmond Attila Mindennapi kenyerünket című filmje.

hsc7 600
Két díjazott együtt: Erdély Mátyás és Törőcsik Mari

A zsűri tagjai Kurt Brazda operatőr, az AAC, az IMAGO vezetőségi tagja, Haris László fotóművész, az MMA tagja, Fáy Miklós újságíró, Novák Emil a Magyar Filmakadémia elnöke, HSC operatőr, Orbán János Dénes költő-író és Schubert Gusztáv filmkritikus ,a Filmvilág főszerkesztője voltak.

Novák Emil 2004-ben alapította és rendezte meg először az Aranyszem Operatőr Fesztivált, hagyományosan Illés György, a Magyar Operatőrök Társasága alapítójának születésnapja alkalmából. 2006-tól a fesztivál szervezésében a Stábiskola hallgatói is részt vesznek. Az idei díszvendég Josef Demian, az International Film School Sydney tanára volt. A rendezvénysorozatot a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Visionteam L.O.Kft., a Sparks Kft. a Schwindl Kft. és a Bock Villány támogatták. 

(forrás: HSC Stábiskola / Mihályi Dávid / Tamás Dorka)