A 2009. július 30-31-én Egerben megtartott filmszakmai tanácskozás résztvevői alapos helyzetelemzés után az alábbi következtetésekre és javaslatokra jutottak:

1. A hazai filmterjesztés - azon belül mindenekelőtt az értékterjesztés - rendkívül nehéz helyzetbe került. Ennek oka az, hogy ma számos kedvezőtlen tendencia összegződik. Ezek egy része kizárólag a szakma és az ágazati irányítás által befolyásolhatatlan okok eredője (ilyen például a gazdasági világválság, a befogadói szokások megváltozása stb.), de úgy gondoljuk, hogy a kialakult helyzetért a szakmai és az ágazati irányítás is felelős. A meglévő kereteket olyan irányban kell változtatni, hogy azok jobban és hatékonyabban szolgálják a már korábban jól kijelölt célokat.

A Mozgóképről szóló törvény és a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapító okirata egyaránt azt a célt tűzi ki maga elé, hogy Magyarországon szülessenek filmértékek és ezek (valamint a nemzeti és a nemzetközi filmkincs értékes elemei) jussanak is el azokhoz, akik adóforintjaiból az ezt támogató rendszert finanszírozzák. A valóságos helyzet ezzel szemben az, hogy a támogatásokból aránytalanul kis hányad jut a terjesztésre, így egyre gyakrabban előfordul, hogy a támogatott - értékes - filmek nem kerülnek mozikba, sőt nem találnak helyet maguknak az országos televíziókban sem, vagyis az előállított filmértékek nem hasznosulnak. (Egyébként az Mktv. szerint az MMK-nak évente értékelést kellene készítenie az általa odaítélt támogatások hasznosulásáról, de ez az elemzés mindmáig várat magára).

A Filmtörvényhez kapcsolódó miniszteri rendelet a mainál sokkal kedvezőbb és ígéretesebb környezetben szabályozta az art mozik működési feltételeit, ezek azonban mára gyakorlatilag betarthatatlanná váltak a drasztikusan csökkenő artfilm-kínálat, valamint annak egyre szürkülő összetétele miatt. (Gyakorlatilag minimálisra csökkent a Budapest Film forgalmazási tevékenysége; a mai napig nem indult meg a nemzeti filmkincsnek az Mktv. szerinti hasznosítása; a besorolást végző bizottság pedig szinte kizárja a támogathatók közül azokat a művészfilmeket, amelyek egyúttal kedveltté, népszerűvé is tudnának válni.) 

2. Mindezek alapján az értekezlet résztvevői az alábbi intézkedések gyors megtételére kérik a szakmai és az ágazati irányítás döntéshozóit:

vizsgálják felül, és enyhítsék az art-mozizás feltételeit;

mivel szükség lenne egy, az art-mozik biztonságos filmellátását biztosító non-profit filmforgalmazó cégre, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházra és a jelenleg még állami tulajdonban lévő szakmai vállalkozói vagyonelemekre lehetne építeni, gondolják át az erre vonatkozó lehetőségeket;

értékeljék a Filmtörvény és a döntéshozó testületek működését, a kapcsolódó rendeleteket és támogatási szabályzatokat a tekintetben, hogy 2004 óta kellő hatékonysággal szolgálják-e a széles szakmai és társadalmi konszenzussal kijelölt alapvető célokat;

igyekezzenek azon, hogy az MMK és az NKA döntéshozó testületeibe olyan személyek kerüljenek, akik hatékonyabban tudják képviselni, hogy a filmértékek ne csak megszülessenek, hanem el is jussanak a közönséghez. 

ki kellene alakítani az E- és a D-mozi működtetésének, filmellátásának, technikai követelményeinek szabályait, biztosítani kellene a mozik technikai váltásának pályázati forrásait. 

3. A tanácskozás tapasztalatai alapján javasoljuk az ágazati miniszternek, hogy
legalább átmenetileg módosítson (enyhítsen) az art mozizás feltételeire vonatkozó miniszteri rendeleten;


kezdeményezze az MMK támogatásainak hasznosulására vonatkozó értékelést, hogy abból a jogszabály-alkotók, a támogató és a szakmai szervezetek egyaránt le tudják vonni a megfelelő következtetéseket;

hajtassa végre a Filmtörvény előírásait a nemzeti filmkincs hozzáférhetővé tétele érdekében; 

kezdeményezzen olyan szakmai munkát, amely a közelmúlt folyamatainak elemzésére építve ki tud alakítani egy olyan jövőképet, amely biztosítja egyként hatékonyan biztosítja a filmértékek megszületését, megőrzését és közönséghez juttatását!

A tanácskozáson elhangzott vélemények, javaslatok alapján az anyagot összeállította:

Kiss Lajos, a Mozisok Országos Szövetségének alelnöke,
Duló Károly, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Bakos Edit, az Art-Mozi Szövetség elnöke,
Demeter István, az Art-Mozi Szövetség alelnöke.