Gábort öccsével ellentétben nem áll hadilábon a csajokkal, de apja emigrációja miatt nem akarják felvenni az orvosira. Egy nap beállít otthonukba Bodor (Őze Lajos), apjuk 56-os harcostársa, aki frissen szabadult a börtönből. Bodor, aki igyekszik lemosni magáról forradalmi múltját, nem csak a lakásba, hanem a családjukba is beköltözik. Dini közben összehaverkodik az iskola nagymenőjével, a lázadó Pierrel (Sőth Sándor), akivel kieszelik: ők is disszidálni fognak.
Fotó: Fortepan
Gothár Péter 1981-ben állította össze Bereményi Géza regénytöredékeit nagyjátékfilmmé, amely egyszerre stilizált korrajz, nosztalgikus ifjúsági film és sajátos szembenézés az 1956-os forradalommal. A filmben, amely címét egy korabeli slágerből kölcsönzi, központi szerepet kap az idő fogalma. Az idő, amelynek érzékelése egyszerre történik társadalmi és egyéni szinten, ami történelmi távlatként és személyes élményként is megjelenik. A film jelenideje 1963, nem kevésbé fontos dátum, mint a prológusban megjelenő 1956 és a történetet lezáró 1968. Ez az év jelöli ki a diktatúra 'felpuhulásának', a kádári konszolidációnak a kezdetét. Véget érnek a forradalmat követő megtorlások, az általános amnesztia keretében szabadlábra kerülnek a politikai foglyok, így térhet haza Bodor is.
A levert forradalom következményei azonban még mindig a levegőben lógnak: csúcsra jár a bizalmatlanság, a paranoia, az igazság még otthon, suttogva sem mondható ki. ,,Mindenki hazudik”. - Dini szülei, tanárai, Bodor különböző oldalain voltak a sáncoknak, most viszont egyszerre a rendszer halk szavú kiszolgáltatottjai és kiszolgálói, korábbi döntéseik pedig gyermekeik nemzedékét is determinálják. A gimnázium mikrokozmoszában pedig a maga sűrített valójában lecsapódik a társadalmi rendszer.
A diákokat természetes módon nem érdekli más, csak a lázadás, a beat zene és a szex, ám az ideológia az ő mindennapjaikat is meghatározza. A tanári karban a rendszer buzgó kiszolgálói (mint az igazgatóhelyettes) vannak túlsúlyban, a diákok érdekeit inkább szem előtt tartó tanárok kiszorulnak vagy betagozódnak. Egyetlen non-konformista akad csupán: Pierre-ben már 1968 szelleme munkál, a bőrdzsekis jampec pedig nem csak tojik az iskolai szabályokra (és általuk a rendszer egészére), hanem néha kíméletlenül megfogalmazza, milyen úton halad Dini és vele együtt egész generációja: "Olyanok vagytok, mint a saját apáitok, meg anyáitok!" vágja a film főszereplőjének fejéhez.
Fotó: Fortepan
Az idő érzékelésének szubjektivitását Koltai Lajos mesterien dolgozza ki jelenetről jelenetre. A film 56-os prológusa és a 68-as epilógusa kiégett, fekete-fehér Budapestet tár elénk, ami nem csak a forradalom idején készült archív felvételekkel simul össze, hanem a cselekmény nagy részét kitevő időszak képi ábrázolásával is kontrasztos. 1963 neonfényben fürdő, álomszerű képsorokon elevenedik meg. A gyakran használt neon fénytestek sokszor szó szerint mögöttes tartalmat adnak a jeleneteknek, ilyen amikor a táncházban a fiúk futószalagon vonulnak végig a lányok előtt bemutatkozva, fejük fölött végig vörös csillag világit, de említhetjük azt is, hogy Diniék utcájában a fényes Toto-Lottó reklám a forradalom és az ünnepi körmenet alatt is uralja a látképet. A filmben felcsendülő slágerek, mint Paul Anka You are my destiny-je pedig a filmzene segítségével idézik meg a kor szellemet.
Gothár Péter filmjében nem csak megáll az idő, hanem ki is zökken. Megmutatja, hogyan szemlélték a jövőt a múltban, és vissza is néz a jövőből. Az így kapott kép pedig nem történészi pontosságú, hanem pont olyan, ahogyan elménk játszik a múltunkkal. Emlékeink bizonyos részleteket felnagyítanak, másokat kivetnek. Amíg a kádári konszolidáció alapfeltétele az össztársadalmi felejtés (az 56-os események ellenforradalomként való elkönyvelése, de leginkább elhallgatása) volt, a film megmutatja, miért nem lehet elfelejteni a közös múltat. Korántsem szabad azt hinnünk, hogy a nagy filmklasszikus által felvetett kérdések ne lennének érvényesek itt és most és nekünk.
A Filmhu filmklub (Magyarok a háztetőn) az NKA támogatásával valósul meg.
