A magyar western története talán a Tenkes kapitányával kezdődött, de a közelmúltból már akadnak határozottabb példák, gondoljunk a Délibábra Hajdu Szabolcstól, vagy Gigor Attila Kútjának sivár vidékére, ahol talán még ördögszekereket is pörgetett a szél. A táj persze nem elég, egy jó westernhez olyan, tökös karakterek is kellenek, mint Hajdu fucking pusztájának népe a köztük rendet vágó idegennel, vagy Gigor leánykereskedelmet folytató bandájának nehézfiúi, kiegészülve a csapossal és a magányos puskahőssel.

Fentiekkel szemben az elsőfilmes Kostyál Márk filmje, a Kojot már hamisítatlan western. Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan ugyan itt búzamezőkön pásztáz a kamera sivatag helyett, de ott van a földet (és nagyjából az egész világot) birtokolni vágyó, telhetetlen és velejéig romlott antagonista alakja legyalult gondolkodású örökösével, verőlegényeivel, a birtokához közeli kisváros zsebben lévő polgármesterével, meg főkapitány híján a korrupt vadnyugati seriffet több személyben pótló rendőrökkel. Vele szemben a messziről jött ember, aki nem akar bajt, csak élni szeretne (ha hagynák), illetve segítőtársai, az igazság tanulatlan, mocskos szájú és bosszúvágytól fűtött, helyi bajnoka, vagy a melléjük szegődött vándor.

Végül ott van a nő, a messziről jött ember asszonya, aki (műfaji klasszikusokban betöltött szerepéhez hasonlóan) egyrészt konfliktusforrássá válik, másrészt a néhol megingó, alapvetően mégis józan gondolkodásával - jó esetben - elsimítja a vadállat módjára egymásnak eső férfiak közti, kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket. Hogy milyen áron, vagy mennyi áldozattal, az tulajdonképpen másodlagos kérdés.

A reklámfilmes múlttal rendelkező Kostyál nem keveset vállalt, amikor belekezdett ötlete megvalósításába. Nem csak rendezőként, de operatőrként, vágóként, sőt, forgatókönyvíróként is jegyzi a filmet, és félő volt, hogy ha sokat markol, keveset fog. A Kojot láttán azonban úgy tűnik, sikerült pontosan felmérnie képességeit. Egy reklámfilm esetében a képi világ meghatározása és kidolgozása rendszerint egyaránt a rendező feladata, gyors snittek, figyelemfelkeltő beállítások, a szereplők vagy statiszták határozott irányítása, majd részvétel a felvett anyag néhány percet kitevő végeredményének összevágásában.

A Kojot esetében ugyan beleférhetett egy hasonló módszer, csakhogy itt bő két óráról van szó, és nem a termékre kell felhívni a néző (vásárló) figyelmét, hanem egy fordulatokkal teli, drámai súlypontokat tartalmazó, egy reklámszínész figurájánál százszorta összetettebb szereplőkkel tarkított történetre. Kostyál a játékfilm műfajában is profi módon vitte végig mindazt, amiben korábban kellő gyakorlatot szerzett, ugyanakkor tisztában volt hiányosságaival is.

A forgatókönyv megírásához valószínűleg nem véletlenül állt össze Lovas Balázzsal és Lengyel Balázzsal, akik ráadásul már nem a régi iskola követői az írás területén, hanem a mai, modern filmkészítés tanult szakemberei, olyan módszereket alkalmazva egy történet összerakásánál, aminek köszönhetően kiiktathatók az üresjáratok, a szerzői merengések, és sikerülhet bukkanók nélkül, a drámát vagy a humort patikamérlegen adagolva létrehozni egy folyamatosan pörgő sztorit. Erre pedig még akkor is szükség van, ha nem egy világmegváltó, végtelenül agyafúrt és millió rétegből álló cselekményről van szó: a nagyvárosi fiatal pár élete váratlan fordulatot ölt, amikor a férfi megörökli nagyapja vidéki viskóját. Különböző okoknál fogva elhatározza, hogy házat épít a telken, csakhogy a helyi nagyvállalkozó, napjaink hűbérura az összes környékbeli telket meg akarja szerezni magának.

A férj, Misi (nem ismerve a tűzkői Sztojka család módszereit) semmi pénzért nem hajlandó neki eladni az ingatlant. A mindenki annyit ér, amennyit elér fajta gondolkodással „megáldott” Sztojka így más módszerekhez nyúl, ebben segítségére van fia, Pali, aki elszabadítja az egyébként elkerülhetetlen erőszakot családja és a „városi gyerek” között. Misi ugyan felveszi a kesztyűt, de legbelül ő is tudja, hogy ebből a meccsből nem jöhet ki győztesen. Végül bekövetkezik a tragédia, de nem úgy, ahogy azt feltétlenül gondolnánk.

Nem mehetünk el szó nélkül a parádés szereposztás mellett sem, amelynek köszönhetően minden karakterhez sikerült megtalálni a megfelelő színészt, kivétel nélkül. Kiemelhetnénk közülük néhányat, de igazságtalan volna a meg nem említettekkel szemben. A megjelenített figurák terén szintén nagy húzása a Kojotnak (mármint a forgatókönyvnek és Kostyál rendezésének), hogy a tulajdonképpeni főszereplők időnként árnyékba kerülnek, míg a mellékszereplők vagy kiegészítő karakterek saját sorsának előtérbe tolásával főszereplővé lépnek elő.

 

Összességében elmondható, hogy Kostyál Márknak sikerült nagyot gurítania első nagyjátékfilmjével, amely a mellett, hogy egy megállíthatatlan ringlispílhez hasonlóan pörgeti a cselekményt, egyszerre szól az emberi jellem fejlődéséről, a generációk közti kapcsolatokról, vagy napjaink nagy magyar valóságáról.