Bár az alkotók örültek volna, ha mesebeli történetekre lelnek, talán nem meglepő, hogy a Bebukottak közül egyik szereplő sem tudott kitörni. Spoiler-gyanús mondatommal nem lövöm le a film mondanivalóját, ugyanis a Káin gyermekei nem csupán dokumentáció, annál sokkal mélyebbre ás.
A harminc évvel ezelőtt készült dokumentumfilm sok kérdésre nem adja meg a választ, talán az alkotóknak nem volt lehetőségük rá, hiszen az egyen rabruhában menetelő fiatalok gyilkosság előtti körülményeibe a zárt falak között nem kaphatunk betekintést, de talán nem is ez volt az alkotók célja. Monory alkotásában a vaságy szélén kuporgó kamaszok elbeszéléséből csak homályos képek tárulnak elénk az általuk is megfoghatatlan gyilkosságokról, akkor talán még ők sem tudták, hogy miért tették, amit tettek. A Bebukottak inkább azért láncol a vászonhoz, mert egy olyan kegyetlen mikrovilágot tár elénk, amelyet a szerencsések még elképzelni sem tudnak. “Ne csak neveld, gyűlöld is!” - fogalmazza meg most Zsolt a 30 évvel ezelőtt, Tökölön tapasztaltakat, amikor a fiatalkorúak börtönében dolgozó őrökre emlékszik vissza.
A Káin gyermekei elődjéhez képest sokkal inkább az egyénre fókuszál. Pali, Gabesz és Zsolt nem egy-egy kiragadott példája a tököli falak közé zárt zavart, vad suhancoknak, hús-vér emberek ők, akiknek egész életét megbélyegezte, hogy egy pillanatban rosszul döntöttek, vagy esetleg nem dönthettek másként. De milyen körülmények vezethettek oda, hogy egy szinte még gyerekkorban járó fiú halántékon lője az apját, megkéselje a nevelőjét, vagy szíven szúrja a barátját?
Gerő Marcell klasszikus, szinte játékfilmes dramaturgiát használ. Három hősét apránként mutatja be az alkotás elején, és rögtön be is szippantja a nézőt.
“Előbb jöttek haza” - Pali
Pásztor Pál lehet a legismerősebb, hiszen az ő mostani és harminc évvel ezelőtti fotója látható a plakáton. A mélyen barázdált arcú férfinak hiába vannak gyerekei, mai napig anyjával él egy igencsak rozoga házban, azzal az idős asszonnyal, aki már a film elején, mikor felidézi az évtizedekkel ezelőtt történteket, belemondja a kamerába, hogy: “Akkor azt mondtam, hogy ez nem az én gyerekem.”
Pali pecázik, nyáron és télen lejár a tóhoz, ha kell, léket vág rajta, a kapást aztán csemegeként szolgálja fel gyerekeinek. Pedig ezt a szokást apja hagyta rá, együtt mentek horgászni, az az apa, akit a fiú egy otthon gyártott puskával talált halántékon. Most Vali lánya ül mellette a tónál, aki gyerekei közül talán az egyetlen, aki igazán szereti őt, és aki valóban ragaszkodik hozzá.
Bár a Bebukottakban hosszan elemzi az akkori kamasz srác a baleset a körülményeit - Pali nem akarta megölni a férfit, csupán rá akart ijeszteni -, abban a környezetben mégsem derül ki a valódi ok. Szívszorító a kép, amelynek előterében a fiú arcát látjuk, a háttérben pedig az anya néz rá leírhatatlan tekintettel. Az azonban csupán az alkotás vége felé derül ki, hogy a kamasz fiú - akinek történetéből Sopsits Árpád 1990-ben elkészítette Céllövölde című játékfilmjét - nem az apagyilkosság után került először börtönbe. Kicsivel előtte a szülei elutaztak az NDK-ba, ő pedig barátaival sátorozni indult, és úgy gondolta, jó hecc lesz, ha magával viszi a családi aranyat. A szülők azonban hamarabb érkeztek haza, mint ígérték, és bár sejtették, hogy fiuk vihette el az ékszereket, mégis kihívták a rendőrséget. Hogy milyen rejtett indulatok lappanganak egy gyerekben, akit szülei juttattak börtönbe, és milyen apró konfliktusnál törhet ez elő, az már a Bebukottakban is világos volt.
Pali anyjával
“Mit tudtok ti arról, hogy mit kell nekem cipelnem?” - Gabesz
Nagy József Gábornak nincs otthona. Egy Pécsen álló vonatvagonban húzza meg magát barátjával, és néha felkeresi volt feleségét, akivel azóta is baráti viszonyban vannak, és aki szintén mélyszegénységben, szinte embertelen viszonyok között él szükséglakásában új élettársával. Gabesz volt az egyetlen, aki a Bebukottakban beszélt arról, hogy családot tervez, szeretett volna feleséget - akit a legboldogabbá tenne -, egy kisfiút és egy kislányt. Most mégis egyedül él. Bár exével született gyerekük, de életkörülményeik miatt a kórházban kellett hagyniuk, és azóta sem láthatták.
Bár a Káin gyermekeiből nem derült ki - Gerő Marcell mesélt róla nekünk -, Gabesz konszolidált családban nőtt fel, azonban lázadó típus volt, apró stikliket követett el, ezért javítóintézetbe került. Harminc éve még szégyenkezve írta körül az eseményt, amelyről most könnyek között vallott a leharcolt vagonban elhelyezett ócska matracon. Pár napra megszökött az intézetből, amikor azonban felkereste nevelőjét, hogy mégis vissza szeretne menni, egyértelmű volt, hogy a férfi, akinek gondjaira bízta az állam, molesztálni szeretné őt. Hirtelen felindulásból, szinte reflexből szúrta meg nevelőjét.
Gabesz élhetne konszolidáltabb körülmények között is, középosztálybeli családja talán segítené is őt, ám a Káin egyértelműen sugallja, hogy önmagát bünteti ezzel az életmóddal.
Gabesz volt felesége
“Pszichopata állatnak gondoltak, de legalább már nem nevettek rajtam” - Zsolt
Barcsai Zsoltra egy kórház pszichiátriai osztályán találtak rá az alkotók, ugyanúgy ül az állami vaságy szélén, mint harminc évvel ezelőtt. Bár voltak hosszabb kapcsolatai, ma is egyedül él. Ő az, akiről a legkevesebbet tudunk meg a film során és talán ő a legzavarbaejtőbb hőse ennek az alkotásnak. Zsolt precíz teóriákon keresztül látja a társadalmat, és nehéz eldönteni, hogy pontos szociológiai összefüggések ezek, vagy paranoid elméletek. Ugyanazzal a rezignált tekintettel nézhetünk szembe most is, mint harminc évvel ezelőtt, amikor Monory filmjében mesélt öngyilkossági kísérleteiről.
A Bebukottakban nem derül fény arra, hogy miért is ölte meg barátját, ám a Káinban egyértelművé válik. Gerőék Zsolt anyját is felkeresik, aki szegénytelepen él, egy otthonnak nem nevezhető, fészer méretű viskóban. Szomszédasszonyával ülnek egy ágyon, romos asztal mellettük, az anya pedig alig érthetően motyogja, hogy ő nem tud semmit, és ő mindent megadott egyetlen fiának, amit egy szülő csak megadhat a gyermekének.
Azt csupán a szomszédoktól tudjuk meg, hogy az asszony volt az a nő a faluban, akik “beavatta a férfiasság titkaiba” a fiatal srácokat. Zsoltot anyja egyedül nevelte, és a fiú egyik alkalommal, amikor barátját saját anyján találta, meg szerette volna leckéztetni a havert, míg anyja részeg ájulatban feküdt. A kés életfontosságú szervet ért.
Zsolt anyja és a szomszédasszony
A négy év alatt Gerő Marcell olyan közel került a szereplőihez, hogy azok szinte teljesen kitárulkoztak a kamerának. Döbbenetes őszinteséggel mesélnek olyan részletekről, amelyeket szeretnének elfelejteni. Kiss Rudolf Péter felvételei szikráznak, és általuk még közelebb érezzük magunkat ezekhez az emberekhez: a nyomort nem lehangoló kompozíciókkal láttatja, hanem tiszta, éles, vibrálóan színes képekkel, amelyek nem fedik el az szegénységet, az arcok barázdáit, hanem kiemelik őket.
Gerő hősei mintha egy olasz neorealista filmből léptek volna elő, az események magukkal sodorták őket, a túlélésre mentek, három közül egyikük sem akart ölni. A Káin gyermekei pontosan sejteti, hogy milyen körülmények vezettek az elkerülhetetlen tragédiához, amivel megpecsételték ennek a három embernek a sorsát. De nem csupán a családi környezet, a börtön is olyan tapasztalatokat vésett bele a fiatalok lelkébe, amelyek szinte lehetetlenné tették, hogy új életet tudjanak kezdeni. “Ha az embernek sokszor mondják, hogy rossz ember, akkor rossz ember lesz” - fogalmaz sokadszorra nagyon pontosan Zsolt a filmben.
Szinte sikít az elhallgatás problémája a Káin gyermekeiben. Zsolti anyja nem, vagy nem akar emlékezni semmire, talán magának sem vallja be, hogy mit történt, szinte megszállottan hajtogatja, hogy mennyi mindent tett meg a gyerekéért, és örökké azt ismétli, hogy ő nem tud semmit az egészről. Paliéknál kiderül, hogy az elmúlt évtizedekben egyszer sem beszélt a szomszéd szobában élő édesanyjával a történtekről, az asszony egyszer sem kérdezte meg, hogy miért tette. Gabesz családjáról nem tudunk semmit, de a film elején keményen Gerőnek szegezi a kérdést, hogy biztosan ki akarja-e nyitni ezt az ajtót.
Az alkotás talán egyetlen hiányossága, hogy minden karakter története tartalmaz sötét foltokat. Az alkotóknak sikerül annyira felkelteni a nézők érdeklődését, hogy még jobban szeretnék megismerni a szereplők életét és körülményeiket, ezért talán még fájóbbak ezek a kérdések. Zsolt pszichés betegségéről nem árul el semmit a film, és csupán érintőlegesen beszél későbbi tetteiről, amely miatt újra és újra börtönbe került. Gabesz családjáról szinte semmit sem tudunk meg, ahogy arról sem, hogy miért váltak szét útjaik volt feleségével, akivel a mai napig baráti kapcsolatot ápolnak. Pali családi viszonyai szinte kibogozhatatlanok. Gyerekei sokszor feltűnnek a vásznon, de hogy az egy anyától született nyolc gyerek közül Pali pontosan kinek is az apja, és a gyerekeket miért az anyai nagyanyjuk neveli, arról nem esik szó.
Zsolt kislánya, Vali
Pali gyerekeivel kezdődik a film, és őket látjuk az utolsó képsorokban is. A keretes szerkezet egyértelmű kérdőjelként öleli át a filmet: vajon mi lesz ezekkel fiatalokkal? Magával vonzza őket a környezet, amelyben élnek? Milyen hatással van rájuk az, hogy anyjuk nem él velük, hogy csak úgy csellengenek a faluban, és hogy nem tudják tisztelni az apjukat?
A Káin gyermekei a fájdalmas, kemény mondatok, a barázdált arcok és a beszélő tekintetek filmje, amely nem ér véget a stáblistával: a néző napokig hordozza magával a három férfi történetét.
