Mind jól ismerjük a Moszkva tér Petyájának történetét, aki csak egy módon tudott kijutni szerelméhez Párizsba: magának és Kiegler haverjának indigó segítségével vonatjegyet hamisított Bécsbe, aztán onnan egyedül utazott tovább a francia fővárosba. Ahogy azt az új animációs filmterv, a Kék Pelikan is bemutatja, Petya utazási módszere a rendszerváltás idején nem volt egyedülálló: ebben az időszakban sokan az indigóhoz fordultak segítségért, ha használni akarták vadonatúj világútlevelüket, de nem volt pénzük a drága vonatjegyre.

Részlet a filmből

A rendszerváltás éveinek szabadságvágya és a várakozással teli hangulat is megjelenik az erős képi világú Kék Pelikanban, ami tavasszal az Inkubátor programban, a Filmalap támogatásáért is versenybe száll. Csáki László hét éve folyamatosan készíti az interjúkat olyanokkal, akik hamis vonatjeggyel lépték át az európai határokat, a legjobb sztorikból 2013-ban krétával rajzolt képregényt is készített a Jurányi Galéria falaira. A kréta nem csak itt, hanem az animált Kék Pelikan képi világában és sok másik munkájában is visszatérő elem – ezzel a technikával készült például a Néhány szó című kisfilmje is, ami márciusban a Filmhun volt először online látható.

1988-ban, kevéssel a vasfüggöny leomlása előtt vagyunk Magyarországon. Ekkor már mindenki igényelhet világútlevelet, kinyíltak a határok, felszabadult az utazás lehetősége. A vonat és a busz azonban nagyon drága, és az embereknek nincs pénzük arra, hogy külföldre utazzanak. Mit ér a szabadság, ha nem lehet élni vele? Európa felfedezése olyan erős és természetes igényként jelentkezik, hogy egyáltalán nem számít, milyen úton válik lehetségessé.

Az Európába vágyódó három barát, Ákos, Laci és Petya valahonnan megkapja egy srác telefonszámát, aki hamis vonatjegyeket árul. Megbeszélnek vele egy találkozót a Nemzeti Múzeum lépcsőjére. Miután megkapják a jegyet, látják, hogy rossz minőségű hamisításról van szó. A fiúk fogadnak, hogy ennél jobb hamisítványt tudnak készíteni, és elkezdik visszafejteni a szálakat. A pályaudvarok nemzetközi pénztáraiba bekukkantva kifigyelik, hogyan dolgoznak a pénztárosok. Rájönnek, hogy a jegyeket kézzel írva, indigóval (Kék Pelikan) töltik ki, és a másolat kerül az utashoz, míg a golyóstollal írt „eredeti” példány a MÁV-nál marad.

Összerakják az összes pénzüket, felváltva a pénztárokhoz állnak, és annyi jegyet vásárolnak, amennyi csak a pénzből kijön. Egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések a jegyekkel.

Csáki László a Kék Pelikant eredetileg rövidfilmnek szánta, ennek a készítéséről mesélt is nekünk négy évvel ezelőtt. Azóta csak tovább nőtt a történetek száma, és ezzel a formátum is átalakult: ez lesz az első magyar, egész estés animációs dokumentumfilm, ami a közösség segítségével fog megvalósulni, és ami a közelmúlt magyar történelmét amerikai indie filmek stílusában idézi meg. Saját bevallása szerint a rendező elsősorban nem bűnügyi filmet szeretne készíteni (bár a történetben megjelennek majd a hamisítók és a rendőrség is), sokkal inkább azt a folyamatot örökíti meg, ahogy az utazás lehetősége megnyitotta az utat Európa többi országa felé. "A jegyhamisítók történeteit a posztkádári rendszer felszíni kortüneteként mutatja be: az elnyomott szabadságvágy felszínre törését, egy gazdaságilag megtépázott országban." - mondták a készítők.

Az animáció eredeti hangfelvételek és interjúk szerkesztett verziójára épül majd, különböző animációs technikákat, például digitális krétaanimációt kever kézzel rajzolt grafikával. A Kék Pelikan az UMBRELLA Budapest gyártásban készül, producere Kázmér Miklós és Felszeghy Ádám, a zenét Tövisházi Ambrus készíti, a hangért Zányi Tamás felel. A vágó Balogh Botond, az animációt Czanik Georgina és Csáki László készíti.

Neked is van hasonló, vonatjegy-hamisító élményed a rendszerváltás idejéről? Történetedet a kekpelikan@umbrella.tv e-mail címen várják az alkotók.