Az animáció hősei egy baráti társaság tagjai, akik újra találkozva visszaemlékeznek arra, hogyan is kezdődött ez az egész vonatjegy hamisításos sztori. A velük készült interjúk szerkeztett verziójára épül az animáció.
Az Umbrella kreatív műhely gyártja a filmet, ahol Csáki korábbi krétaanimációja, a My Name is Boffer Bings (nézegess képeket a filmből!) is készült. "Kázmér Miklós és Hidvégi Zoltán producerekkel és alkotórásakkal közösen kitaláltunk egy gyártási és utómunka folymatot a kréta animációs technikára a Boffer Bings készítése közben, amit most tovább fejlesztettük és színeztük a Kék Pelikanhoz. Én vittem a kréta animációs technikát, ami teljes mértékben analóg, hagyományos, az Umbrella csapata pedig tovább gondolta és kiegészítette 2D és 3D-s utómunkával. Ezáltal kinyíltak ennek a nagyon egyszerű technikának a lehetőségei, most már minden filmes eszközt (éles-életlenség, térbeli kameramozgások stb.) tudok használni. Így már bármilyen jellegű történet elemesélhető ezzel a látványvilággal, ami nagyon inspirál minket." - osztotta meg velünk Csáki.
Nézd meg a My Name is Boffer Bings előzetesét (Nézz még több Csáki animációt!)
Filmhu: Mi inspirált ennek a történetnek a megírására és megfilmesítésére?
Csáki László: Ez az első olyan filmtervem, amit személyes élemények inspiráltak. Én is ilyen "mosott" vonatjegyekkel utaztam, ami – akkoriban az egyetemi évek alatt – számomra az egyetlen lehetőség volt, arra, hogy megismerjem Európát.
{extrainfo} Teljesen természetes volt, hogy elmenetem valakihez és vettem egy ilyen jegyet, hiszen mindenki ezt tette. Abban az életszaakszban át se gondoltam, hogy ezzel törvényt sértek, olyan vékony volt a határ a legális és illegális között. Csak pár évvel később gondoltam bele újra, hogy milyen sokat kockáztatott az, aki a jegyeket hamisította a saját lakásán és fogadta a "vásárlókat".
Egyáltalán hogyan tudott ez ilyen hosszú ideig működni lebukások nélkül? A hamísításhoz nem kellett más, mint minden háztartásban megtalálható eszközök (edény, tál) és tisztítószer, de ki jött rá először arra, hogy az indigót ki lehet mosni és mivel, hogyan jutott el a megfelelő módszerhez? Egyáltalán miért írnak meg egy ilyen nagy értékű nemzetközi vonatjegyet tollal, de az utasnak az indigós másolatot adják? Hogyan terejedt el, ez a lehetőség, miközben mégis titokban tudott maradni? Rengeteg kérdés ötlött fel bennem hirtelen, amire meg akartam keresni a választ és elmesélni másoknak is. Mert szerintem ezen a sztorin keresztül, – a dokumentum animációs műfajjal – hitelesen lehet mesélni a rendszerváltás utáni évekről és arról, hogyan biztosított szabad mozgást magának a fiatal generáció.
Munka közben
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a film elkészítése alatt?
Cs. L.: Nagyon jó volt összehozni a riport miatt a baráti társaságot, akik régen nem találkoztak egymással. Ezen túl része lenni a folyamatnak, ami egy átlagosnak induló, felületes párbeszédből alakult át heves, egymás szavába vágó, nagyon jó hangulatú, múltidéző beszélgetésbe. Később megmutatni nekik, hogy alakulnak ki a karakterek, ki, hogy fog kinézni a filmben és fejleszteni tovább a történetet újabb riportokkal.
Izgalmas kihívás volt a hang felől elkezdeni a filmet, mert előszőr összevágtam az intejúkat és csak ezután építettem rá a képet. A szerkesztett hang adja a film dramaturgiáját, nem egy forgatókönyv.
Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a film elkészítése alatt?
Cs. L.: Nem volt rossz élményem.
Nézd meg a Kék Pelikán előzetesét!
Filmhu: Kiknek szánod elsősorban a Kék Pelikánt?
Cs. L.: A műfajok ötvözéséből adódóan nagyon progresszív és érdekes forma már önmagában is, mivel egy felületen tud megjelenni a fikció és a dokumentum. Ha így "csomagolsz" valós történeteket eredeti előadásba, szerintem sok embert érdekelhet. Az én generációmat biztosan, de talán a rendszerváltás után született nézőknek is érdekes lehet. Azt gondolom, hogy a vonatjegy hamisítás téma a köztudatban van, erre nagyon jó építeni, de úgy igazán mélyrehatóan még nem mutatta be senki.
Tervezzük, hogy bővitett verzióban elkészítjük képregényben is, mert a történet alkalmas arra, hogy ebben a formában is megtaláljuk a közönséget.
Filmhu: Mi a kedvenc mondatod a filmből?
Cs. L.: „Ha húsz évvel ezelőtt csak fekete indigót használnak, akkor ez az iparág nincs. A kék Pelikán indigónak sok ember köszönheti a szabadságát. ”
Filmhu: Mi fog meg az animáció műfajában?
Cs. L.: A szabadság erzése, hogy az animációban mindent te tudsz létrehozni és irányítani: te vagy a színész, látványtervező, a rendező. Mivel a többi filmes műfajhoz képest hosszú ideig készül, ezért az ötleteidet tudod versenyeztetni egymással és jól átgondolni, mit hogyan akarsz megcsinálni, akár a forgatás/animálás közben. Lehet, hogy bizonyos dolgok jól működnek, amikor megírod és storyboard vagy animatik fázisban van, de ahogy együtt élsz és dolgozol a terveden, rájössz, hogy van jobb megoldás is. Az idő a legjobb konzulens! Ha ugyanezt a rövidfilm-tervet színészekkel forgatnád, pár nap alatt elkészülne, hirtelen sok döntést kellene hozni, pár dolgot talán nem is tudnál ilyen alaposan végiggondolni.
Szeretem az animációt, mert bármikor el lehet kezdeni: csak kréta és tábla kell hozzá, tudod egyszemélyben is csinálni mindentől és mindenkitől függetlenül.
Werk - a kréták
Filmhu: Ugyanebből a történetből készített, táblára rajzolt kréta-képregényedből ugyanilyen címmel nyílt kiállítás egy évvel ezelőtt a Jurányi Inkubátorházban. Később jött a film ötlete, vagy a kiállítás volt előtanulmány az animációhoz?
Cs. L.: A film alapanyaga sokkal korábban megvolt, mint a kiállítás lehetősége a Jurányiban. A témából először Citromlé és indigó munkacímen játékfilm-forgatókönyvet kezdtünk írni és fejleszteni, de valahogy nem működött és nem állt össze. Rövid ideig nem történt semmi, aztán rájöttem, hogy ezt rövid dokumentum-animációba kellene inkább megcsinálni és használni az eredeti riportokat. Nagyon sok minden szólt a technika és műfaj mellett. Most is azt gondolom, hogy ez volt a legjobb döntés, mert csak így tartható meg az eredeti dokumentum jellege a filmnek.
A Jurányi Galériában 2013-ban nyílt Kék Pelikan kiállítás nagyon jó lehetőség volt, hogy felrajzoljam a falakra a riportokból szerkezett forgatókönyv egy részét, és kipróbáljam, hogy működnek a karaterek. A kiállítás kapcsán újra belekerültem a filmbe, és jó volt tesztelni, hogy ez téma mennyire érdekli az embereket. Hihetelen sokan nézték meg és foglalkoztak a kiállítással. Rengetegen írtak, és osztották meg az utazási élményeiket, sőt volt aki felajánlotta, hogy támogatja a Kék Pelikan gyártását. A munkáim iránt sosem volt ilyen nagy érdeklődés. Ez erőt adott, hogy belevágjunk.
Csáki a Jurányiban rajzolja a kiállítást (fotó: Barakonyi Szabolcs)
Filmhu: A Kék Pelikán dokumentum-animáció, eredeti hangra készült a rajzolt kép. Voltak már hasonló filmek itthon, például Felméri Cecília Mátyás, Mátyás vagy Pálfi Szabolcs A sárga busz című alkotása, amiben te is dolgoztál. Te miért láttál neki egy ilyen filmnek? Neked melyik a kedvenc doku-animációd?
Cs. L.: Azt gondolom, hogy a film témája és tartalma hívta be a dokumentum-animációs formát. Ezt a filmet egyszerűen nem lehetett más módon megcsinálni, mivel a szereplők nem vállalnák a megjelenést a filmben, rekonstruálni és újra megrendezni jeleneteket nem szeretnék. És nincs az a pénz, amiből igényesen lehetne megjeleníteni a 80-as évek végét. Viszont megrajzoni bármit meglehet, ha kell, még Kádár János is feltűnhet.
Talán a legfontosabb előkép Kovásznai György Riportré-ja, ami az elsők között készült dokumentum-animáció Magyarországon. Rengeteg külföldi példa is van, és azt látom, hogy ez a műfaj újra a reneszánszát éli.
"Ha kell, még Kádár János is feltűnhet."
Filmhu: A krétaanimáció itthon mára összenőtt a neveddel. Miért szereted különösen ezt technikát? Az animáció melyik fajtája vonz még?
Cs. L.: A krétával készülő rajz-animációt nem én találtam ki, inkább csak felfedeztem magamnak, megismertem és megszerettem. Vértes Marcell festő, grafikus és illusztrátor A hét humora sorozat (Nézd meg a sorozat filmjeit!) megjelenítéséhez használt kréta technikát, amit letörölve mozgatott. Amikor először láttam ezeket a pár perces rövidfilmeket, nagyon megtetszett az egyszerűsége és a fekete alapon fehér vonalak kontrasztos megjelnése. Aztán pedig foglalkoztatni kezdett, hogyan lehet ezt kockáról kockára megmozdítani. Mivel ismertem már a kréta anyagát és viselkedését táblán és papíron, tudtam, hogy nagyon alkalmas lehet animáció készítésre.
Csáki klipje a Péterfy Bori & Love Band: Délelöttök a kádba' című számához (nézz meg még több klippet!)
Még az egyetmi években Super8-as kamerával, sok próbát csináltam, rájöttem a műfaj lehetőségeire és határaira is. Például nem lehet a tér rétegeit külön kezelni és mozgatni, vagy életlenséget használni. Bánóczki Tibor barátom és évfolyamtársam írt egy forgatókönyvet, az egyik próbafelvételtől ihletetten és elkezdtem forgatni a Napok, amelyeknek értelmet adott a félelem című rövidfilmet 2002-ben. Azóta folyamatosan visszatérek a kréta technikához, csináltam még két rövidfilmet (nézd meg a rendező kisfilmjeit!) és klipeket (nézd meg a klipeket itt!), sőt még reklámot is (Csáki reklámjait itt találod).
Egész egyszerűen megtaláltuk egymást, szeretem használni a krétát, tetszik az egyszerűsége és gyorsan tudok dolgozni vele. A krétán kívül érdekelnek a hagyományos, analóg animációs technikák mint a papírkivágás, rotoszkóp, pixilláció, de foglalkoztat az analóg és digitalis animáció ötvözése és az abból születő újszerű grafikai megjelenítések.
Filmhu: Mikor és hol voltál először Nyugaton? Mi volt ezzel kapcsolatban a legmeghatározóbb élményed?
Cs. L.: Ausztriában, Bécsben voltam először még a rendszerváltás előtt, gyerekkoromban, 1986-87 körül. Amikor átmentünk a határon Hegyeshalomnál, olyan volt, mintha egy másik világba léptünk volna be. Nagyon más volt minden még a szagok is. A boltok tele voltak, mindent lehetett kapni, volt dobozos Fanta, amit pár héttel korábban egyik osztálytársam hozott a suliba. Kézről kézre járt, mindenki nézte, forgatta, de nem nyitotta ki és kínálta körbe, mert 36-an voltunk az osztályban. Abból a kis dobozból talán egy fél korty jutott volna mindenkinek. Így pár kiválasztott barátjával, szűk körben a wc-ben megitták a doboz Fantát a hosszú szünetben. Legalább ők páran megkóstolhatták rendesen.
Filmhu: A Kék Pelikánon túl min dolgozol még?
Cs. L.: A Kék Pelikan egy rövid dokumentum-animációs trilógia első darabja. A következő rész a Pálinka útja munkacímet kapta, most ezen is dolgozunk. Felvettük a riportot, amit elkezdtem vágni és szerkeszteni. Midhárom animációs film történetében a vonat lesz a központi motívum, de más történetek, helyzetek kapcsolódnak hozzá.
