S.G.: Sokan megijedtek egy újabb remake-től, mindenki a Get Carter újráját emlegette fel, amiről köztudott, hogy csapnivalóan sikerült. Ez viszont egy remek remake! Nagyon belelkesültem, mert a forgatókönyv olyan jó volt, éles és vicces, és olyan jó stílussal írták meg, hogy az ember ismét a bűnözőknek szurkol. Az is fontos volt, hogy a figurám teljesen más, mint az eredeti filmben, ahol Benny Hill játszotta! Ez a karakter – az én olvasatomban - annyira antiszociális, annyira el van a technikával, hogy némi keserűséget érez, amiért a nők rá se hederítenek. Ezt persze gőggel palástolja: hogy-hogy nem vesznek észre egy ilyen remek srácot, mint én? Benny Hill karaktere inkább deviáns szexőrültnek tűnt, én viszont úgy éreztem, sokkal mulatságosabb, ha olyan fickót hozok, akinek szinte semmi szociális érzéke sincs. Mindig azt hittem, hogy nagyon jó vagyok a technokrata csodagyerekek eljátszásában. Mindig úgy tűnt, jó képességeim vannak ahhoz, hogy elmondjam azokat a blikkfangos, nyakatekert szólamokat, telis-tele szakkifejezésekkel, méghozzá úgy hadarva az egészet, mintha ez lenne a legkönnyebb dolog a világon. Itt viszont kaptam egy olyan monológot, amivel jól kifogtak rajtam: be kell hatolnom az ATSAC-rendszerben, ami annyit tesz „automatical traffic surveillance and control centre” (automatikus forgalom-megfigyelési és -ellenőrzési központ), megbuherálom a Los Angeles-i jelzőlámpákat, hogy óriási közlekedési dugó legyen. Eközben kommentálom az akció többi résztvevőjének, hogy mit teszek. Ezek az írók csak ontották magukból az oldalakat, és egy ördöngös, komplex  monológot kaptam. Ehhez képest mit csinált Benny Hill? Fogta és kicserélt egy mágneses-kazettát, ami akkoriban a rendszert működtette. Csakhogy időközben hatalmasat fejlődött a technológia. Ahhoz, hogy valaki betörjön ezekbe a bonyolult rendszerekbe -és közben ne akadjon bele a dumába a nyelve-, nos, ehhez kellek én!