A Varrat minden szereplőjéről megtudjuk, hogyan kerül kapcsolatba a tetoválás világával, legyen szó magukról a művészekről, vagy azokról, akik magukon viselik a munkáikat. Neked mi az első élményed a tetoválással?

Hatéves lehettem amikor megláttam az első tatoo feliratot Gyulán. Idegen szó, volt benne valami misztikus. Hú, vajon mi lehet az? Hazaérve megkérdeztem, hogy mit jelent, és tovább erősödött bennem a misztikussága, mert bár elrettenteni nem akartak, de mégis a válasz magáben rejtett valamiféle távolságtartást. Ezután jött a kamaszkor, és bár sokat filóztam rajta, igazából még szó sem lehetett arról, hogy csináltassak, mert 18 év alatt szülői engedélyhez kötött a tetováltatás. Egyetem körül jött el a pont, amikor tett követte a gondolatot - akkor még megvolt bennem a kamaszkori lázadás- és fehérrel tetováltattam az ujjamra egy feliratot. Valahol ez egy ugratás is volt a környezetemnek, hogy rajtam van, de nem veszitek észre. A lázadás azért egy kicsit visszaütött,gondolja át mindenki többször ha kisujjon szeretné kipróbálni a tetoválást (fájdalmas, nagyon közel van a csont).

A filmben elhangzik, hogy valaki annyira megszereti a tetoválással járó fájdalomélményt, hogy szinte függőjévé válik. Neked milyen volt ez, mennyire érezted, hogy akkor máris kell még egy?

Van másik tetoválásom is, de az már más indíttatásból került rám, egy bizonyos személyre emlékeztet, aki már nincs köztünk. A fájdalom nálam nem indította be az addiktivitást, inkább az emlékezés volt a cél, egy olyan nyomhagyás, ami összeköt valamilyen formában azzal, akit elvesztettem. Az jeletett némi feloldódást, segítséget a belső harcokban, hogy fizikálisan is megélem a fájdalmat, miközben tudom, hogy ez ott marad örökre. Ez abszolút segített a traumafeldolgozásban.

A film stábja a CineFesten

„Civilben” folklórral foglalkozó tartalomgyártó stúdiót vezetsz. Hogyan jött mellé a filmezés?

Alapvetően a kommunikáció mindig nagyon érdekelt, ehhez társult a kép, a hang és a tartalom. A Covid hozta a nagy lehetőséget, hogy kiteljesíthettem a filmes érdeklődésemet. Elkezdtem tudatosan fejleszteni magam, célirányosabban ebbe az irányba fordulni és szerencsére olyan emberekkel hozott mindeközben össze az élet, akik hasonló érdeklődéssel és lelkesedéssel tekintenek erre a területre.

Mennyire tudtad hasznát venni korábbi tapasztalataidnak egy egészestés dokumentumfilm elkészítésekor?

A stúdióban az ötlettől a megvalósításig egy olyan szép folyamatban veszek részt, ami lényegében a filmnél is megvan: jön az ötlet, valahogy adjunk neki képet, hangot, teret, és vezessük úgy végig, hogy abban a teljességében fogalmazódjon meg, ahogy az másokat is meg tud szólítani.

Gondolom, hogy sok-sok órányi interjúanyagot kellett itt leszűkítenetek. Mi volt számodra a vezérfonal?

A szűkítés egy nagyon nehéz folyamat, koncentrált munka kellett ahhoz, hogy a struktúra felépüljön, ebben nagy segítség volt Monok Anett szerkesztő-vágó, és Kárpáti György producer, aki arra ösztönzött minket, hogy ennek egy másfél órás filmként kell összeállnia.

A Varrattal a tetoválást, mint jelenséget és a körülötte kialakult kulturális közeget is bemutatjátok. Ez egy hatalmas téma. Hogyan kezdtél neki a szűkítésnek?

A kiindulópontunk az volt, hogy mindenkinek megvan a véleménye a tetoválásról, akár van tetoválása, akár nincs. Amikor belemélyedtünk a kutatásba, azzal szembesültünk, hogy a magyarországi vonulata nincs átfogó módon feldolgozva. Rengeteg nyomtatott anyag és fotó fellelhető róla, de hasonló formában még senki sem tálalta fel. Elkezdtük felkeresni azokat az embereket, akikről tudtuk, hogy ott voltak a hazai tetováló szcéna kialakulásának idején, mint Sárközi Zsolt és Boris. Meglepődtek rajta, hogy miért érdekel minket ez a téma, miért tartjuk fontosnak. Óvatosak voltak, de közben örültek.

Miért voltak fenntartásaik?

Ahogy Boris is mondja, ők csak csinálták a dolgukat, nem az lebegett a szemük előtt, hogy ők most művészeti ágat teremtenek itthon a tetoválásból. Éreztek valami belső késztetést arra, hogy csinálják, elkapta őket a flow, ez volt az ő útjuk.

Rengeteg különböző személyiséget vonultattok fel a filmben. A szenvedély mellett szerinted van más is, ami összeköti őket?

A kreativitás és a fantázia. Az, hogyha ránéznek egy felhőre, tíz másik forma jut eszükbe. Irtózatos munkát tettek mindannyian abba, hogy ők azok legyenek ma, akik. Azt gondolom, hogy a nyughatatlanság is összeköti őket, nem tudnak leállni. Zsolt, aki bizonyos körülmények miatt most nem tud tetoválni, mégiscsak grafikához nyúl, fest, rajzol, megformálja azt, ami a fejében éppen létrejön, vagy segít a többi tetoválójának.

A filmben három női tetoválóművészt szólaltatok meg, az interjúalanyok zöme viszont férfi. Hogyan látod, mennyire férfidominált szakma ez?

Nem mondanám, hogy az lenne, legalábbis én nem látom hangsúlyosabban annak, mint egyéb területeken. Meg kellett találni azokat a nőket, akiket ugyanúgy megmozgatott, de én nem tapasztaltam olyan hozzáállást a szakmában, ami azt sugallta volna, hogy van ennek jelentősége. Én azt gondolom, hogy nemtől fügetlenül a vendégek nem csak művészt választanak, hanem személyiséget is. Nagyon különleges kapcsolat jön létre tetováló és a tetovált között. Egy életre nyomot hagy rajtad valaki, és ha nincs meg a közös rezgés, akkor azon túl, hogy fizikailag fájdalommal jár a folyamat, még a légkör sem ideális.

Az egyik hölgy terapeutához is hasonlítja magukat, és arról mesél, hogy ez egy idő után azért ez terhessé tud válni. Jellemző a tetoválók között a kiégés?

Ez is hozzájárulhat, de első sorban a túlterheltség. A közönségtalálkozón mind elmondták, hogy két-három évekre előre tele volt a naptáruk minden napra. Borisz a filmben is említi, hogyha valaki a világ másik feléről eljön repülővel Budapestig és onnan még leautózik hozzá az országon keresztül, akkor ő nem mondhatja neki azt, hogy bocsi, ma nem tudok dolgozni. Intenzíven igénybe van véve az idejük, a kreativitásuk és a testük is. Nem került bele a filmbe, de szinte mindannyian tesznek rá utalást, hogy komoly fizikai kihívás az, hogy adott esetben hozzáférjenek a bőrfelülethez, hosszú órákig kell kényelmetlenül ráhajolni, ráhasalni. Ráadásul a régi gépeknek elég komoly súlyuk is volt.

 

Említetted, hogy tizennyolc éves kor felett lehet szabadon tetováltatni. Nekem viszont úgy tűnik, hogy egyre több tetovált kamasz mászkál az utcán. Ez a korhatár egy törvényi előírás, vagy olyasmi, amihez csak bizonyos művészek tartják magukat?

Létező szabályozás, hogy szülői beleegyezés nélkül nem lehet 18 év alatt tetováltatni. Bár én ezt egy abszolút legitim határnak gondolom, vannak pszichológusok, akik szerint még tovább is ki lehetne tolni. A 18 éves kor nagyon nagy változások korszaka, és az ember ilyenkor tud azért hirtelen, átgondolatlan döntéseket hozni. De az is érzékelhető változás, hogy egyre több szülő van, aki elmegy a 16–17 éves gyerekükkel, mert meg akarják érteni a motivációjukat, látni szeretnék, hogy kivel fog tetováltatni, bízhatnak-e benne, van-e fertőzésveszély.

Kell-e, hogy egy elismert tetováló művésznek legyenek saját tetkóit?

Jó példa erre Boris, akinek tudomásom szerint egyáltalán nincs tetoválása. Úgy fogalmazta ezt meg, hogy a gép-művész-vászon hármasában az ő szerepe a művész.

A folklórral foglalkozó szakemberként számodra mi volt a legérdekesebb vonatkozása a történelmi áttekintésnek?

Szerintem az benne van a köztudatban, hogy az ősi népek csináltak tetoválásokat, de az kevésbé, hogy már Ötzin is találtak. A bőr egy olyan felület, ami idővel eltűnik, nehezen visszakutatható és hitelesíthető. Érdekes, hogy már akkor is hittek abban, hogyha rituális jeleket rajzolnak a testükre, az megvédi vagy meggyógyítja őket. Nagyon izgalmas, hogy a hitvilág mennyire hozzá tud járulni ahhoz, hogy valamit magunkra rakunk-e, hova kerül és milyen célból. A magyar vonal is érdekes, például, hogy Sissinek is volt tetoválása, az udvari etikett elleni lázadásból. Ezzel tudok azonosulni. Az pedig külön érdekes volt számomra, hogy Balázs Géza nyelvész és Kovács Ákos néprajzkutató is egy nagy, átfogó kutatás kapcsán foglalkozott a tetoválással.

A tetoválásnak van extrém formája is, például az egész arcos, egész alakos, esetleg más testmódosítással együtt járó, de a filmben csak futólag jelenik meg egy-két ilyen fotó. Miért nem adtatok ennek nagyobb teret?

Urbán Tamás Felesleges Pillangó című sorozatának felvételei ezek. Nagyon-nagyon izgalmasok, és szerettük volna megszólaltatni Tamást, de sajnos már az egészségügyi állapota ezt nem tehette lehetővé. Bennem nagyon sok kérdést felvet, hogy mi lehet a háttere, ha valaki arcra, szemkörnyékre tetováltat, vagy tényleg fullban az egész bőr felületre. Ez viszont egyedi dolog, és ha egy általános képet akarunk adni, akkor nagyon elcsúszott volna az irány. A tetoválás korábbi megítélése miatt Sárközi Zsolttól elhangzik, hogy ő nagyon sokáig nem tetovált olyan helyre, ami látható, hogy ne az ő alkotására hivatkozva érje hátrány az adott személyt. Felmérték azt, hogyha kézre, arcra, nyakra tetoválnak, akkor az milyen visszacsatolásokat válthat ki.

Viszont megszólaltattok olyanokat, akik tetoválva vannak, még ha nem is extrém módon. Sokszor ez nagyon személyes téma, hogyan sikerült rátalálni az interjúalanyokra?

Ebben sokat segítettek a tetoválók. Nagyon nyitottak voltak a kezdeti beszélgetések után, a sajátjuknak érezték a dolgot és ők ajánlottak “civileket”. Őket tudatosan rajtuk keresztül kerestük meg, hogy meg tudjuk mutatni azokat az alkotásokat, amiket ők csináltak.

Volt olyasmi, ami kiesett a végső vágatból, de sajnálod?

Volt egy kis beszélgetésünk az AI kapcsán a filmben szereplő tetováló művészekkel, ez talán az a rész, amit picit sajnálok. Segíteni tudja az AI a folyamatot, ahogy azt a könöségtalálkozó során ők maguk is említetté, de helyettesíteni nem tudja a művészt. Az előkészítés könnyebb lehet tőle, de azokat a finomhangolásokat, az emberi részt, amitől egy tetoválás igazán nagy öröm lesz, nem pótolhatja.

 

Azt hiszem, ez most égető kérdés minden művészettel, kreatív dologgal foglalkozó ember számára.

Ha távolságot tartunk tőlük, félelemmel közelítjük meg az új technikákat, akkor önmagunkat hozzuk hátrányba. Az AI dinamikus térhódítása megkezdődött és folyamatos, szerintem idővel elkerülhetetlenné válik a kreatív szakmákban az ismerete és használata

Mi a következő filmterved?

Nagyon várom, hogy szeptember 14-től országszerte a mozikba kerüljön a Varrat. A jövővel kapcsolatosan pedig annyit árulhatok csak el, hogy a munkálatok elkezdődtek, és a Varrat készítéséhez hasonlóan most is nagyon izgatott vagyok, hogyan fog megvalósulni.