Wilkersont Aunjanue Ellis-Taylor játssza, akit a Richard király-ban nyújtott alakításáért jelöltek Oscarra. Az újságírót óriási személyes veszteség éri, miközben kontinenseket átszelve és kultúrákat megismerve tárja fel a történelem rejtélyeit, a romantika csodáit és mindannyiunk jövőjéért folytat harcot. Emellett pedig jelenünk meghatározó könyveit írja, amik a társadalmi folyamatok és történelmi korok közötti összefüggésekről szólnak.

A 80. Velencei Filmfesztiválon debütált Származás Isabel Wilkerson Szolgaságra születtünk (Caste: The Origins of Our Discontents) című New York Times bestsellere alapján készült. A Times által korszakalkotónak nevezett könyv az Indiában berögzült kasztrendszer, az amerikai rabszolgaság és a faji szegregáció alapjául szolgáló Jim Crow-törvények, valamint a Harmadik Birodalom működése között von párhuzamokat. Wilkerson szerint ezeket a rasszizmus felett álló kasztok kötik össze, ami megmagyarázza, hogy az emberek miért igáznak le másokat és ezt milyen módszerekkel teszik.

 

DuVernay rengeteg interjút készített Wilkersonnal: "Két éven keresztül nem volt olyan, amit ne mondott volna el, ha rákérdeztem. Megajándékozott [a történetével], és megengedte, hogy továbbgondoljam, így amit látunk, az maga a nagylelkűség és a kegyelem" – nyilatkozta a rendező a film kapcsán. A Wilkersont alakító Aunjanue Ellis-Taylor számára az jelentett kihívást, hogy míg ő ösztönös és tettre kész ember, addig az írónő egyáltalán nem az. A forgatás alatt a rendező is többször visszafogta magát, hogy minél önazonosabb legyen Wilkerson karaktere az írónőjével.

Ava DuVernay A semmi közepén (Middle of Nowhere) című filmje a 2012-es Sundance filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját az amerikai versenyfilmek között, ezzel DuVernay az első fekete nő lett, aki megkapta ezt az elismerést. A Martin Luther King életéről készült Selma (2014) című filmjét négy Golden Globe-díjra jelölték, valamint a legjobb film és a legjobb eredeti dal Oscar-kategóriákban is versenyzett, utóbbiért meg is kapta az aranyszobrot.

A Származás főszereplőjét alakító Aunjanue Ellis-Taylor mellett olyan színészek bukkannak fel, mint Niecy Nash-Betts, Jon Bernthal, Audra McDonald, Nick Offerman, Blair Underwood és Vera Farmiga.

 

A Származás 2024. április 18-án kerül a magyar mozikba, az ADS Service forgalmazásában.