sex hikaye

Zoltán Latinovits

 

actor, contributor

Biography

1949-ben érettségizett. Asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, mellette Galamb Sándornál és Lehotay Árpádnál tanult, és amatőr színjátszó körben játszott. 1956-ban szerzett építészmérnöki diplomát. 1956 és 1959 között játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1959-től 1961-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben játszott. 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott. 1966 és 1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig a Vígszínházban játszott. 1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel. Szerepformálását nagyfokú szuggesztivitás és intellektuális megközelítés jellemezte. Színpadi és filmszerepei mellett emlékezetesek Vörösmarty Mihály, Ady Endre és József Attila verseiből összeállított előadásai. Ezután már nem engedték Pesten játszani, így haláláig már csak vidéken léphetett fel, a Veszprémi Petőfi Színházban. Itt sikerült megvalósítania régi álmát: megrendezhette Németh László Győzelem című drámáját. Tragikus halála (elgázolta egy vonat) az egész magyar közvéleményt megdöbbentette. Könyvei: 1973-ban jelent meg Ködszurkáló címmel önéletrajzi írásait tartalmazó kötete. 1985-ben Emlékszem a röpülés boldogságára című, összegyűjtött írásokból álló könyve jelent meg. Díjai, kitüntetései: Jászai Mari-díj - 1966 Balázs Béla-díj - 1970 A legjobb férfi alakítás nagydíja az Utazás a koponyám körül című filmben Karinthy Frigyes megformálásáért San Sebastianban - 1970 Érdemes művész - 1975 Kossuth-díj (posztumusz) - 1989

Filmography

actor
 
1976 Az öreg
Az ötödik pecsét
1975 Amerikai anzix
Ballagó idő
1974 Áruló
A Pendragon legenda
141 perc a befejezetlen mondatból
A dunai hajós
1973 III. Richard
És mégis mozog a föld
1972 A magyar ugaron
Volt egyszer egy család
1971 A legszebb férfikor
Szindbád
Csárdáskirálynő
1970 Szemtől szembe
Utazás a koponyám körül
1969 Az örökös
Az alvilág professzora
Isten hozta, őrnagy úr!
Régi nyár
A nagy kék jelzés - avagy a hűség jutalma
1968 Alfa Rómeó és Júlia
Bánk bán
Hazai pálya
1967 Egy szerelem három éjszakája
Tanulmány a nőkről
A kártyavár
Mocorgó
Keresztelő
Csend és kiáltás
Falak
Sellő a pecsétgyűrűn
Fiorenza
1966 Kárpáthy Zoltán
Aranysárkány
És akkor a pasas...
Hideg napok
Sok hűség semmiért
Minden kezdet nehéz
Egy magyar nábob
1965 Fény a redőny mögött
Szegénylegények
Iszony
1964 Karambol
1963 Oldás és kötés
Fotó Háber
Pacsirta
1962 Kertes házak utcája
1959 Gyalog a mennyországba
Fényes Szabolcs: Volt egyszer egy zeneszerző
Komédia a tetőn
Thomas Mann: Mario és a varázsló
contributor
 
1976 Költészet: József Attila

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

 

Credited with

Éva Ruttkai - actor  (14)
György Illés - director of photography  (12)
Tamás Major - actor  (11)
Iván Darvas - actor  (10)
Antal Páger - actor  (9)
Gyula Bodrogi - actor  (9)
Imre Sinkovits - actor  (9)
István Hildebrand - director of photography  (9)
Mari Törőcsik - actor  (9)

Genres

drama children adventure crime romantic theatre play comedy music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu