1-10  /  1528

Cinefest: Dokumentumfilmes szakmai nap

A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2011. szeptember 19-én, idén immár második alkalommal ad helyet az Iránytű címet viselő dokumentumfilmes szakmai programnak. bovebben

A filmipar támogatásáról indított konzultációt az Európai Bizottság

Olyan területeket érintettek, mint az állami hozzájárulások felhasználása a helyszínek közötti versenyben, valamint a gyártáson kívül eső feladatok. bovebben

A Filmszakmai Kerekasztal javaslata az új filmtámogatási rendszerhez

Az új filmtámogatási struktúra kialakításához szükséges dolgokat szedte össze a Filmszakmai Kerekasztal. bovebben

Játékfilmesekkel tárgyaltak a kormány képviselői

Többek között Mészáros Márta, Kamondi Zoltán, Janisch Attila és Pataki Ági volt jelen a hétfői találkozón, ahol felvetődött a szeptemberi filmszemle ötlete is. bovebben

Vajna feltárja a magyar filmipar helyzetét

Megtiszteltetésnek tekinti a kormány felkérését a magyar filmipar feltérképezésére: a nemzetközi filmgyártásban szerzett több évtizedes tapasztalatára fog támaszkodni. bovebben

Andy Vajnát kormánybiztosnak nevezték ki

Andy Vajnát a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak nevezik ki a szerdai kormányülés döntése alapján - tudta meg az Index. bovebben

Megújult filmes képzési struktúra

Középpontjában a kooperatív szemléletű, a filmes - mozgóképes műfajokat ismerő, sokoldalú szakemberképzés áll, az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati munka bovebben

Az ügyvéd válaszol: Engedélyköteles-e a tanórához kapcsolódó filmvetítés?

Heti kérdésünkben arra keressük a választ, mikor beszélhetünk szabad felhasználásról az oktatásban. bovebben

Új fejlemény: áprilisban lesz Filmszemle

Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban megtartják a Magyar Filmszemlét - közölte a mustrát megrendező Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriuma. bovebben

Durst György nélkül folytatódik a Duna Műhely

Durst György 15 év után távozik a Duna Műhely éléről. Az új vezető személye még nem ismert. bovebben
1-10  /  1528
Bemegy a szobába, szellőztet és sír.

A filmhu rovatában szerzői jogi, filmjogi, médiajogi és a fentiekhez kapcsolódóan polgári jogi kérdésekkel lehet zaklatni a Cinego ügyvédeit. Ha nem érted a filmtörvényt, ha szeretnéd a videomegosztókat jogtisztán használni, ha bármilyen szerzői jogi kérdésed merül fel, szegezd nyugodtan nekünk a filmjogasz@forum.film.hu e-mail címen.bővebben

Article ikonKié az utolsó vágás?

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum