A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők idén is bevezettek néhány apróbb módosítást a fesztivál lebonyolításában. A 11 fősre duzzadt előzsűri a közel 1000 nevezett filmből 16 órányi alkotást választott ki, amelyből a 3 fős „utó-előzsűri” döntött a végül versenybe kerülő 12 órányi rövidfilmről. Így az idei fesztiválon 9 darab nagyjából 80 perces blokkokban lesznek megtekinthetők a versenybe válogatott művek szeptember 3. és 8. között a Puskin moziban.

Az 1000 nevezett filmből 48 került a BuSho versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 31 fikciós, 10 animációs és 7 kísérleti film.

 Sátán 

Összesen 19 ország képviseli magát, akadnak alkotások a világ minden tájáról, többek között Kanada, USA, Argentína, Ausztrália, Irán, Izland, de természetesen Európa minden szegletéről is érkeztek rövidek, olyan országokból, mint Norvégia, Finnország, Lengyelország, Hollandia, Ukrajna, Csehország, Bulgária vagy Olaszország.

A legtöbb alkotással a hazai pályán versenybe szálló magyarok képviselik magukat, minden blokkban egy, tehát 9 alkotással. Ezután következnek a franciák 6 filmmel. A versenybe delegáló képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Spanyolország, Németország és Oroszország állhat 4-4 filmmel.

Az utca másik vége

A magyar fikciós alkotások között szerepel Belső Marcell és Csihar Airon filmje, a Sátán, Nagy Kálmán Az utca másik vége című rendezése, amely a tavalyi Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm fesztivál jelöltje volt. A tavalyi BuSho fesztiválon is díjazott Karácsony Péter legújabb filmje, A kis hatalmasok, Demeter Hunor Cukormáz című alkotása és Shabaaz Sayyad Mahammad Hassan című rövide is. A versenybe került magyar animációs filmek: Kühnel-Szabó Anita Apád, Tudisco Júlia A madár gyermekei és Tóth Luca Vegan Mayo című alkotása. Ezek mellett Schnabel Annabella kísérleti filmje, az Egy kisember triptichonja is bekerült a válogatásba.

A nemzetközi versenyfilmek közt van Gunnur Martinsdóttir Schlüter Fár, Anna Llargués Crack of Dawn, valamint Pato Martinez és Francisco Canton Nada de Todo Esto című alkotásai, mindhárom közülük jelölt volt a tavalyi Cannes-i filmfesztivál legjobb rövidfilm díjára.

Crack of Dawn

Szintén versenyprogramba került Stephen Vuillemin rendezése, az A Kind of Testament, mely a tavalyi Berlinálén versenyzett, míg Selin Oksuzoglu Bye Bye Turtle című filmje az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be. Versenybe jutott Ruwan Heggelman Gnomes című kísérleti horrorfilmje, amely többek között a Sitges Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmjének járó díjat hozta el.

A részletes versenyprogram elérhető a BuSho weboldalán.

A 20. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált szeptember 3. és 8. között rendezik a Puskin Moziban.