Augusztus 30. és szeptember 4. között 18. alkalommal rendezik meg a BuSho fesztivált (Budapest Short Film Festival). A BuSho fő helyszíne idén is a Puskin mozi, a megnyitó és a díjkiosztó pedig az Olasz Kultúrintézetben lesz, ahol két fő esemény között esténként további kísérőprogramok lesznek olasz, portugál és német rövidfilm válogatások formájában.

A fesztivál visszatér a Cervantes Intézetbe is, ahol az idei nemzetközi zsűri spanyol tagja vezeti majd elő az Ibiza Cinefest prezentációját. A nemzetközi zsűri másik tagja is tart majd egy bemutatót, ami egyelőre meglepetés, de az nem titok, hogy a nyolc fesztivált verbuváló FESTINET hálózatnak is lesz vetítése a BuShón. A versenyprogram esti ismétlő vetítései a Kino moziban lesznek, a vidéki helyszín pedig ezúttal a szentendrei P’Art mozi.

 

A tavaszi határidőre közel ezer rövidfilmet neveztek a világ minden tájáról, melyből végül az öt tagú előzsűri 65 rövidfilmet választott a versenybe 21 országból, amelyet a tavaly megújult rendszerben, azaz 12 blokkban láthat majd az érdeklődő közönség. Kategóriánkénti bontásban 45 fikciós, 12 animációs és 8 kísérleti filmet vetítenek.

A versenybe idén is neves nemzetközi fesztiválokon díjakat nyert alkotások kerültek, melyeket a fesztivál honlapján lehet böngészni. Hamarosan érkezik majd a részletes vetítési program a koncertekkel, a workshop vetítővel és természetesen a nemzetközi valamint a diákzsűri bemutatásával. A 18. BuSho főtámogatója a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap.

Címlapkép: Shark / Forrás: BuSho