Kevin Lygo programigazgató egy szerdai sajtótájékoztatón jelentette be a csatorna szándékát, mondván, minden évben elérkezik az az időpont, amikor több pénzt tudnak a filmgyártásra fordítani. Lygo üdvözölte a BBC elhatározását, mely - mint mondta - "mindenkinek jó, aki a hazai filmekkel kapcsolatban érintett". Ugyanakkor Tessa Ross, a Channel 4 dráma- és filmigazgatója hozzátette: 3,5 milliárd fontos évi költségvetéséhez képest a BBC filmbefektetése csekély hányad. "A mi 10 millió fontos évi hozzájárulásunk nagyobb arány 625 milliós összköltségvetésünkben, mint a BBC-é. Az vezérel minket, hogy semmit sem szeretnénk elszalasztani."

Jim Broadbent
A Channel 4 egyúttal tavaszi szezonját is előkészítette. Ennek csúcsán az HBO-val koprodukcióban készülő Longford című tévés filmdráma szerepel, mely új megvilágításba helyezi az emlékezetes 60-as évekbeli sorozatgyilkos Myra Hindley és liberális politikus és büntetőjogi reformer Lord Longford (Jim Broadbent) kapcsolatát. Hindley-t (Samantha Morton) és szeretőjét, Ian Brady-t (Andy Serkis) 1966-ban öt gyermek brutális bántalmazásáért és meggyilkolásáért ítélték el, de azt feltételezik, legalább öt további hasonló bűncselekményt követtek még el. 

2003 októberében még a Brit Filmtanács elemzésében mindkét csatorna kapcsán erősen bírálta és szánalmasnak nevezte azt az állapotot, ahogyan a brit televíziók a filmiparhoz viszonyulnak. Úgy tűnik, mára ebben jelentős javulást sikerült elérni.

Összefogtak a legnagyobbak

A Guardian híradása szerint a legnagyobb brit filmesek is összefogtak, hogy segítsék az új, tehetséges filmes generáció fejlődését. A Guiding Lights elnevezésű, 26 új tehetséget támogató mentori szövetségben ott van Paul Greengrass, Stephen Frears és Peter Cattaneo rendezők, Julian Fellowes és Deborah Moggach forgatókönyvírók,  Andrew Eaton és Norma Heyman producerek.