Kapcsolódó anyagok

Tavaly 272 alkotó nevezett a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára. Vagyis másfélszer annyi, mint a debütáló rendezvényre. A versenybe választott 83 munka és a nagyszámú kísérőrendezvény annyira feszessé tette a programot, hogy a szervezők, akik idén legalább ennyi nevezésre számítanak, belátták, a fesztivál eljutott fejlődésének abba a szakaszába, amikor a bővülés nem csak indokolt, de elengedhetetlen. Így a CinFest egy nappal hosszabb lesz. A már megszokott két helyszín, a miskolci Kossuth mozi és Hevesy ART termei mellett a hamarosan megnyíló Művészetek Háza Kulturális Központ is otthont ad a mustrának. Változik a fesztivál időpontja is, mert mint a fesztiváligazgató megindokolta, így elkerülhető az egybeesésé az októberben megrendezésre kerülő Pécsi Mozgókép Fesztivállal.

A nézők igényelték a közönségtalálkozókat
A bővülés mellett a változások is tapasztalatok útján jönnek létre. Mivel a nézők igényelték a közönségtalálkozókat, idén naponta vitathatják meg a látottakat a jelenlévő alkotókkal. Hasznosnak bizonyult a hazai és külföldi ifjúfilmesek fóruma is, így erre is több alkalmat biztosítanak majd a szervezők. Nem újdonság a fiatalok és az „öreg motorosok” párbeszéde sem, hiszen Jancsó Miklóst már vendégül látta a fesztivál. A 3. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja újabb nevekkel kívánja bővíteni a meghívottak listáját. Nemcsak a nagy generáció tagjai, de a már komoly elismeréseket kivívó fiatal rendezők is jelen lesznek a szeptemberi mustrán. A vendégek névsorát gyarapítja a CapalbioArt (Italy) is, amely a korábbi partnerfesztiválok, a Fresh Film Festival, Karlovy Vary (Csehország), a Etiuda & Anima, Krakkó (Lengyelország) és a Mediawave, Győr (Magyarország) fesztivál mellé iratkozott fel. A kölcsönösség jegyében a CinFest Best of járt már Krakkóban, s készül a további „utazásokra”.

A CinFest-díjazottak utóélete mozgalmas. Nem egyszer előfordult, hogy a nyertes alkotások később más fesztiválokon is jól szerepeltek, de az sem kizárt, hogy már Miskolc előtt megjárták Cannest vagy Berlint. A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja után több alkotás szerepelt a Duna Tv, illetve a Filmmúzeum műsorán. Külön bemutatásra kerültek a hagyományosan megrendezésre kerülő Celluloid Workshop nyertesei is. A fesztiválnak továbbra is célja, hogybemutatkozási és versenylehetőséget biztosítson azoknak a fiatal filmeseknek, akik a világ bármely országában elkészítették első nyilvánosságnak szánt alkotásukat. A versenyprogramba történő nevezés feltétele, hogy a film alkotója 35 év alatti legyen a film készítésekor és az alkotás 2004 utáni gyártású legyen. Nevezési díj nincs. Jelentkezési lap és nevezési szabályzat a www.filmfestival-miskolc.hu honlapon, jelentkezési határidő 2006. június 30. A fesztivál összdíjazása egymillió forint. A fesztivál díjait nemzetközi zsűri ítéli oda. A filmek kategóriánként díjazásban részesülnek, ezen kívül kiosztásra kerül a fesztivál fődíja és számos különdíj.

Ugyan még csak néhány napja lehet nevezni a fesztiválra, máris érkeztek munkák Ausztriából, Németországból, Szerbiából és Magyarországról. Mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a távoli országok alkotói jobban ismerik a fesztivált, mint az európai filmesek, a fesztivál munkatársai továbbra is próbálnak újabb országok filmes iskoláihoz és alkotócsoportjaihoz eljutni. A statisztikák szerint Németország a legaktívabb, hiszen a nevezett külföldi alkotások 20-30 százaléka onnan érkezik, míg az Északi országok vagy a Benelux Államok egyelőre sötét foltot képeznek a CinFest térképén. Persze még nincs veszve semmi. Bíró Tibortól ugyanis azt is megtudtuk, hogy a jelentkezések túlnyomó része az utolsó hónapban érkezik, ahogy a mustra költségvetése is akkor áll össze. A bővülő fesztivál a tavalyi 15 milliós összköltségvetést meghaladó 20 milliós költségvetéssel tervez. Ezt a fesztivál szervezői egyelőre még kiírásra sem került hazai és külföldi pályázatokból, illetve önkormányzati támogatásból kívánják fedezni. Természetesen, ha nem sikerül megszerezni a kitűzött összeget, ahogy Bíró Tibor fogalmazott, a CinFest addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. A megszorítások azonban semmiképpen sem érintik majd a jegyárakat, tehát a rendezvényekre való belépés továbbra is ingyenes lesz. Ezt a fesztiváligazgató azzal indokolta, hogy a belépőkből származó bevétel olyan minimális volna, hogy nem változtatna semmin, viszont a látogatottságnak jót tesz az ingyenesség, hisz a tavalyi vetítéseken is több mint 7000 néző vett részt. Hivatkozott arra is, hogy a szervezők által működtetett Kossuth mozi hasonlóan nem profitorientált módon, 250-300 forintos jegyárakkal működik.