2018 óta április 30. a magyar film napja. 1901-ben ezen a napon mutatta be az Uránia Tudományos Színház (az Uránia Nemzeti Filmszínház elődje) A táncz című előadást, benne az első magyar filmként számontartott rövidfilmfüzérrel. Ezen a jeles napon tehát filmtörténetünk kezdeteire emlékezünk, és az azóta eltelt 122 év filmtörténeti gazdagságát – műfajok és stílusok, nemzedékek, műhelyek, életművek sokaságát – ünnepeljük.

A Nemzeti Filmszínház ünnepi programkínálatában idén néhány klasszikus játékfilm mellett többségében kortárs alkotások, kivétel nélkül magyar alkotók munkái szerepelnek. Külön hangsúlyt kapnak a programban a Magyar Művészeti Akadémia regisztrációval látogatható portréfilm-vetítései.

Kopaszkutya 

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata olyan ritkán látható, érzékeny dokumentumfilmeket mutat be ezen a napon az Urániában rendezett három, ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött vetítés keretében, amelyek nem hírességeket vagy médiaszemélyiségeket állítanak elénk, hanem hétköznapi emberekhez, az ő felkavaró történeteikhez visznek bennünket közel.

A Közelítések - Történetek a Kárpát-medencéből című válogatásban négy rövidfilm szerepel, amelyeknek az alkotóival is megismerkedhet a közönség: Egy Isten, két nemzet, a Viva Constanta!, az Angela és az Igában című alkotások. 

Egy tál lencse

Az Uránia április 30-i programjában négy klasszikus magyar játékfilm is helyet kap, melyek közül kettő az ősz óta újra üzemelő Uránia-kamaratermek névadóira emlékeztet. A Fábri Zoltán filmrendezőről elnevezett teremben a Hangyaboly restaurált kópiája, a színészóriás Csortos Gyuláról elnevezett teremben pedig az Egy tál lencse digitalizált változata pereg. A Hangyaboly című Fábri-film Kaffka Margit regényéből készült 1971-ben: története egy apácák által irányított leánynevelő intézet zárt világában játszódik, olyan sztárokkal, mint Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Vass Éva és Pap Éva. Az Egy tál lencse Farkas Zoltán filmje 1941-ből, amelyben az angóratenyésztő földbirtokost alakító Csortos mellett Karády Katalin és Jávor Pál alakítja a további kiemelt szerepeket.

A nyolvanas évekből is szerepel két kultikus magyar mozifilm az ünnepi programban: a Kopaszkutya és Dögkeselyű. Szomjas György filmje, a Kopaszkutya egy karcos rockkarrier-történet a Hobo Blues Band születéséről és a kor lázadó ifjúságáról, de András Ferenc krimijének, a Dögkeselyűnek a főhőse is lázadó ember, egy dühös taxisofőr (Cserhalmi György feledhetetlen alakításában), aki nem várva a hatóságra, maga keresi az igazságát.

Hadik

Napjaink emlékezetes alkotásai közül Enyedi Ildikó Oscar-jelölt mozija, a Testről és lélekről szerepel a műsoron. A legfrissebb filmtermésből került be a programba a filmkritikusok által a 2022-es év legjobb magyar filmjének választott Hat hét, Szakonyi Noémi Veronika alkotása, Zákonyi S. Tamás A nemzet aranyai című nagyszabású sport-dokumentumfilmje a közelmúlt magyar vízilabda aranycsapatáról, továbbá Ljasuk Dimitry Jóreménység sziget című, valós alapokon nyugvó története egy tisza-tavi magányos szigetről és lakójáról. Ljasuk Dimitry személyesen is jelen lesz, és a vetítés után beszélgetést is hallhatunk vele.

Emellett láthatunk két új történelmi filmet is: Szikora János Hadik című huszárkalandját, valamint Tősér Ádám Blokád című, taxisblokádról szóló filmjét. Nem maradhat ki a válogatásból a magyar film napján az animáció sem: a műfajt Gauder Áron nemrég bemutatott egészestés indiánmeséje, a Kojot négy lelke képviseli.

Forrás: Uránia / Címlapkép: Hat hét