Az idén 31. alkalommal Tucsonban megrendezett Arizona Nemzetközi Filmfesztiválra évről évre több mint száz országból érkeznek alkotások, a Kojot négy lelke az animációs filmek nemzetközi versenyében a kreatív történetmesélésért érdemelte ki a szakmai zsűri különdíját. Ezzel párhuzamosan a floridai St. Petersburgben megrendezett Sunscreen fesztivál versenyprogramjában is bemutatkozott a Nyócker! alkotójának legújabb filmje, amelyet már több, mint tízezren láttak a hazai mozikban. A szakmabeliek mellett a közönség is díjazta az indián teremtéstörténet animációs mozifilm feldolgozását, ugyanis a cseh Liberec-ben hétvégén véget ért nemzetközi fesztiválon a közönség szavazatai alapján a Kojot négy lelke lett a legjobb film. 

A klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú indián történetben az olajvezetékek fektetése miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok. Az otthonukért tüntető közösség felidézi az indiánok mágikus teremtéstörténetét, amely Kojot kalandjain keresztül hozza közel a mai nézőhöz az indián bölcsességet és megmutatja, hogy a múlt tapasztalataira hallgatva könnyebb a jövőt jó irányba állítani. 

Az indián kultúra gyerekkora óta inspirálja Gauder Áron rendezőt, aki a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja, Cseh Tamás által fordított indián népmeséket szerette volna életre kelteni. Az ötletből született meg a Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv. 

 

A Kojot négy lelke a Cinemon Entertainment gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, producere Temple Réka. Az egészestés animációs film forgatókönyvírója a rendező mellett a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas Bereményi Géza, a szereplők magyar hangját olyan kivételes művészek adták, mint Bozsó Péter, Papp János, Pikali Gerda, Széles Tamás, valamint Scherer Péter, Kautzky Armand, Schneider Zoltán és Bolla Róbert. 

A fesztiválkörút folytatódik, hiszen az Annecy fesztivál szervezői nemrég hozták nyilvánosságra az animációk legnagyobb presztízsű nemzetközi szemléjének idei programját, amelynek fő versenyprogramjába a Kojot négy lelke is meghívást kapott. Az alkotás továbbá a Kecskeméti Animációs Film Fesztiválon (KAFF), az európai filmek programjában is versenyez júniusban. 

A Kojot négy lelke jelenleg is látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában. 

Forrás: NFI