Petrányi Viktóriával és a Proton Cinemával összefogtunk tévésorozatok fejlesztésére. Egyik ilyen munkánk Benedek Ágota két könyvén (RumbaRumbamm és az Állva maszturbálok) alapul, amelyek kapcsán még az HBO-n belül kezdtünk el egy sorozatot fejleszteni és nagyon nagy örömünkre egy Budapesten megrendezett pitchfórumot megnyertünk az ötletünkkel. Novemberben a Content London eseményre megyünk vele, ami az egyik legnagyobb tévés vásár és ahol koproducereket, befektetőket keresünk a projektnek. De Vikivel van másik két filmtervünk is, melyek közül az egyiket az ACE Produceri workshopon fejlesztjük" – nyilatkozta a Filmhúnak Závorszky.

Benedek Ágota az első karanténidőszak idején, pszichológusa javaslatára kezdte el kiírni magából mindazt, ami belülről feszítette: a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozta fel. Az ekkor megszülető blog olyan nagy siker lett, hogy Rumbarumbamm címmel könyvként is megjelent, műfaja az alcímben is olvasható: kibaszott karanténnapló. A folytatás két évvel később érkezett Állva maszturbálok – Szorongásnapló címmel.

A Los Angeles-i wiip – mozaikszó a “word,” “idea,” “imagination” és “production” szavak kezdőbetűjéből – nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint az HBO Easttowni rejtélyek című sorozata, A Fehér Ház vízszerelői, a Dickinson és A nyár, amikor megszépültem, melynek harmadik évadát már be is rendelte az Amazon. Benedek Ágota és a producerek David Flynn-nel, a stúdió egyik vezető kreatív producerével Budapesten találkoztak a Content Budapest pitchfórumon, amit a csapat meg is nyert – írja a Forbes. A sorozat forgatókönyvét jelenleg is fejlesztik, a megjelenés részleteiről, a sorozat nyelvéről még nem döntöttek, nem kizárt, hogy nem magyar szereplőgárdával forog majd. 

Benedek a Forbes-nak mesélt arról is, hogyan érintette az HBO Max tavalyi átszervezése. Nyárra leállították a régiós tartalmak fejlesztését, amire a szerző a „Great Depression nyaraként” hivatkozik: „Ekkor hívott fel Petrányi Viki, aki rá jellemző, nagyon higgadt és kedves hangon elmondta, mi történt. Sokkoló helyzet volt, nem volt könnyű felállnunk belőle.” A két producer számára ezután vált magától értetődővé, hogy új partnert és broadcastert keresnek a sorozatnak, így jött a képbe a wiip.

Forrás: hvg.hu, Forbes
Címlapkép: Benedek Ágota / Földi Ádám Könyves Magazin