A film sztorijával tele van a sajtó: az erőszakos apa, miután megölte feleségét, önmagával is végzett. „Sajnos ez már mindennaposnak számít, a kisfilm történetét is gyakorlatilag a híradóban láttam.” Nyitrai szerint nagyon fontos, hogy ebben a történetben a gyerekek az igazi vesztesek, így az ő filmjében is a gyerek áll a film középpontjában. „Számomra a történet középpontjában nem az egymást gyilkoló szülők, hanem az ezt megszenvedő és végigkísérő gyerekek állnak.” A filmhu azon kérdésére, hogy a film társadalmi célú hirdetés vagy kisjátékfilm-e, a rendező azt felelte, hogy kisfilm, ami egy társadalmilag fontos témával foglalkozik: felemeli a hangját a családon belüli erőszak ellen.

A hétköznapi, ám drámai történetet egy rendhagyó megvalósítási formával fejelte meg a rendező: az elkészült kisfilm képkockáit nem valós irányban fogjuk viszontlátni a vásznon, az események visszafelé bontakoznak majd ki. Az öt perc hosszúságú kisfilmet egy snittben veszik fel: ami igencsak összetett és összehangolt munkát igényel a stábtól, hiszen az udvaron kezdődő (vagyis végződő) képsorok az első emeleti lakás konyhájában érnek véget (vagyis kezdődnek.) „A film tehát úgy fog kezdődni, hogy a tragédia gyakorlatilag megtörtént, és a film végén egy idillikus családi képbe jutunk el. Mintha meg akarnánk érteni a dolgok okát, és ezért újra és újra visszatérünk a kiindulópontra.” – magyarázta a filmhunak Nyitrai.

A történet szerint éppen ebédel a család, amikor apura rájön az ötperc: a gyerek (Somogyi Tamás) még el tud menekülni, anyunak (Láng Annamária) azonban már nincs ekkora szerencséje. Az indulatos férj szerepében Nagy Zsoltot láthatjuk, aki zöld csíkos pulóverében olyan vehemenciával tört-zúzott a kis konyhában, hogy az egy szem fiát alakító Somogyi Tamáson trikót is kellett cserélni. Nagy Zsolt az incidens után bátran veti le magát az erkélykorlátról az udvar mélyébe, ahol a tornaóráról ismerős kék és zöld matracok tompítják esését: egyszer-kétszer-háromszor, stb. A jelenetet ugyanis jónéhányszor el kell próbálni, mielőtt megnyomják a gombot: az egysnittes filmek sikeres felvételéhez rengeteg próbára van szükség.

Nagy Zsolt bátran veti magát le magát
az erkélykorlátról az udvar mélyébe
A lebontásra váró belvárosi ház udvarán egy tízméteres állványt ácsoltak, ennek a tetejére helyezték a farhtsíneket és a darut, amelynek segítségével egészen a lakás legbelsejébe is be tud hatolni a kamera. A bonyolult szerkezet irányítása Marosi Gábor operatőr kezében van, aki a kontrollmonitor mellett elhelyezett tekerős szerkezet segítségével mozgatja a daru végén lévő kamerát.

A film későbbi sorsát firtató kérdésekre Nyitrai úgy felelt, hogy a végső célja az lenne, hogy kísérőfilmként moziforgalmazásba kerüljön. „Ezt a sportot már űztem, a Villamos, a 2000 méter és a 601-s esetében is küldtem őket fesztiválokra, és a mozikban is mentek kísérőfilmként, ami szerintem egy nagyon fontos dolog. Úgyhogy amíg lesznek ötleteim, csinálok még kisfilmeket.” – foglalta össze a rendező.



Nézd meg a Villamost!

Nézd meg a 2000 métert!

Nézd meg a 601-st!