A nyár elején, a Magyar Mozgókép Fesztiválon már látható filmet témájához hűen október 21-én a Balassagyarmati, majd október 24-én a Szegedi Fegyház és Börtönben („Csillag”) zártkörben vetítik le, szintén október 24-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor a díszbemutatóra, október 26-tól pedig országszerte vetítik a magyar mozik.

„Az ember gyakran érzi úgy, hogy mellékszereplő a saját életében. Kicsit erről az érzésről is szól ez a film” - mesélte nekünk a rendező 2021 nyarán, amikor befejezte a forgatást. A történetet egy barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták és egy fotós-filmes táborban kezdték el forgatni: „Jó barátom volt, 41 évesen, betegségben halt meg. A film bizonyos fokig In Memoriam, ezért játszik benne a testvére és a kislánya is. A fotóalanyai vallomásként meséltek neki az életükről. Ezt a történetmagot kicsit továbbgondolva, egy fotós, egy börtön pap és a többiek karakterén keresztül kezdtük kibontani.

Farkas Franciska és Jászberényi Gábor a forgatáson / Fotó: Sós Zoltán

A film három család párhuzamos történetét meséli el napjaink vidéki Magyarországán. Egy gazdag üzletember és felesége, kislányuk, egy kiállítás-rendező fotográfus és keramikus felesége, és egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. Sorsuk összefonódik: többen ugyanabban a városban élnek, vagy éltek, s életüket alapvetően borítják fel a film folyamán feltáruló titkok és bűnök.

Az egyik főszereplő Jászberényi Gábor, akivel Sopsits A martfűi rémben is együtt dolgozott, a párját Dömök Edina alakítja, Farkas Franciska pedig a rendezővel fog egy párt alkotni. Mellettük két amatőr szereplő, Telek Zoltán festő és zenész, Telek Balázs testvére és az elhunyt fotóművész kislánya, Babita is szerepel a filmben.

 

A Mellékszereplők a Nemzeti Filmintézet és a Filmiroda 50 millió forintos (gyártási) támogatásával, a Soart Kft. gyártásában készül. Operatőre Tímár Gergely és Vajda Gergely, gyártásvezetője Valkony Zsolt, rendezőasszisztense Ganzer Olivér, fevételvezetői Berger Sára és Magyar Gyula, hangmérnöke Gyöngyössi Ádám, fővilágosítója Pethő Kristóf, jelmeztervezője Kiss-Matyi Mónika. A vágói Kovács Zoltán és Barsi Béla, Sopsits Árpád pedig látványtervezőként és a Latte Maffiato együttes közreműködésével zeneszerzőként is jegyzi a filmet.