Február 28-án 18.30 órakor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a hat César-díjra jelölt A három testőr: Milady nyitja a 14. Frankofón Filmnapokat. A Dumas-regény legújabb filmes feldolgozásában olyan nagyszerű színészeket láthat a közönség, mint Romain Duris, Vincent Cassel, Eva Green és François Civil.

Március 5-én 18 órakor a Francia Intézetben vetítik a kilenc César-díjra jelölt Az arcuk mindig előttem lesz című megrázó filmet. A helyreállító igazságszolgáltatás rendszere szakértők közreműködésével igyekszik párbeszédbe vonni elkövetőket és áldozatokat. De ahhoz, hogy ez működjön, mindkét félnek akarnia kell. A film vetítését beszélgetés követi Benjamin Sayous, a helyreállító igazságszolgáltatással foglalkozó francia intézet igazgatója, Fellegi Borbála, a Foresee Research Group ügyvezető igazgatója és A. Barabás Tünde, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója részvételével, akik számba veszik a két országban e területen tett intézkedéseit és megvizsgálják a börtönbüntetésen kívüli büntetések sikerét és jelentőségét. A beszélgetés moderátora Kádár András jogász, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

 

Március 6-án, 20 órakor az Urániában vetítik majd a tavaly Cannes-ban az Un certain regard szekcióban debütált Salem című filmet. A hipnotikus erejű, lírai alkotás egy fekete fiú és egy roma lány szerelmét ábrázolja. De Marseille legvadabb környékén a két rivális banda között a háború nem azért tör ki, mert a lány teherbe esik, hanem egy gyilkosság miatt, amelynek a fiú szemtanúja. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Jean-Bernard Marlinnel.

Március 8-án, 19.30 órakor az Urániában lesz látható a Liv S. szerelmei című svájci romantikus film. A 38 éves Liv felidézi magában a régi kapcsolatait, amelyekben valami valahogy mindig félrement. Kedves, álmodozó hősnőnknek ideje szembenézni a démonaival, és elfogadni, hogy az élet egy hatalmas érzelmi hullámvasút. A vetítés után közönségtalálkozó lesz a rendezővel, Anna Luif-fel.

A 14. Frankofón Filmnapok 24 alkotást hoz eredeti nyelven, magyar felirattal. A programban szerepel többek között a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon debütált a Mutánsok című fantasztikus film Romain Duris-szel a főszerepben, melyet nemrégiben tizenkét César-díjra jelöltek. Szintén Cannes-ban, versenyprogramban volt a világpremiere az immár César-díjra jelölt Sav című francia katasztrófafilmnek. Két César-jelölést kapott a Yannick című abszurd bűnügyi vígjáték, szintén kapott jelölést a Bernadette – A főnökasszony, mely sok humorral bizonyítja, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Jacques Chirac köztársasági elnök feleségét a csodálatos Catherine Deneuve alakítja. Az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon díjazott és immár Oscar-jelölt Robotálmok vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi film egy kutya és egy robot különös barátságáról. Végül a filmnapok egyik legütősebb darabja a tavaly Cannes-ban négy díjat és immár Oscar- és César- jelölt is kapott a Négy nővér című tunéziai–francia dokumentumfilm.

Március 1. és 31. között 16 városban – Balatonfüreden, Debrecenben, Győrött, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Ózdon, Pannonhalmán, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Székesfehérvárott, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben mutatnak be egy szűkebb válogatást a 14. Frankofón Filmnapok programjából.

Az online katalógus itt érhető el