Május 12-én ért véget a 32. INPUT nemzetközi köztévés konferencia a Magyar Televízióban. A találkozóra az idén két MTV-s produkciót is beválogatott a nemzetközi szervezőgárda: a Magyar Televízióval koprodukcióban készült kisjátékfilm, a Levegőt venni, valamint a köztelevízió saját gyártású útifilm-sorozata, a Szabadlábon Zalában pozitív visszhangot váltott ki. A május 8-12. között Budapesten megrendezett konferencián megválasztották az INPUT új vezetőit, és bemutatkoztak a jövő évi, dél-koreai szervezők is.

 

input_board_500
Az INPUT új vezetői


M. Tóth Géza animációs sorozatot készít

A tervek szerint szeptembertől látható az egyik hazai televíziós csatornán a Bartos Erika meseíró-rajzoló Bogyó és Babóca történeteiből készült 26 részes animációs filmsorozat, amelynek rendezője M. Tóth Géza – tudatta az MTI. A sorozat zenéjének elkészítésére a gyerekek körében jelenleg talán a legnépszerűbb zenekart, az Almát kérték fel. Egyedül a főcímdalban van ének, a többi instrumentális zene, részben a régebbi Alma-számok kicsit áthangszerelve, részben új dallamok. A rendezői feladatokat M. Tóth Géza Krizsanics Antoninnal, a produceri teendőket pedig Péchy Györggyel osztja meg.

mtothgeza_500
M. Tóth Géza



Három mobilfilmes díj a nagyvilágból


Vadócz Péter három mobilfilmjét díjazták Belgiumban, Svájcban és Brazíliában.  A Colorful EU fődíját a Cine Pocket (Brüsszel, Belgium) mobilfilm fesztiválról hozta el, a Mobil képeslap-sorozat két legújabb darabját (Rhodes experimental és Matera) Rhodes experimental – Közönségdíjával jutalmazták a DotFest (Svájc) online rövidfilm fesztiválon, továbbá a Matera A Zsűri különdíját nyerte el a Festival do Minuto – egyperces filmek fesztiválján.

matera_500
Vadócz Péter: Matera