A film címe majdnem-tükörfordításban “A télapó egy kurvapecér!” lenne, csakhogy az “ordure” jelentése trágárabb ennél a strici-szinonimánál (a SZTAKI internetes francia-magyar szótára szerint a szó jelentése “szemét”, ami igaz ugyan, de nem ebben a kontextusban, és főleg nem abban a kontextusban, amelyben a film során a kijelentés elhangzik), ezért választottam az anyukáját szidalmazó változatot. Elég az hozzá, hogy annak idején Párizsban éppen emiatt volt tilos a filmet plakátokon reklámozni.

A Télapónak a kurva anyját! a par excellence francia kultuszkomédia, mint az angoloknál a Gyalog-galopp, a németeknél a Helge Schneider-filmek vagy nálunk az Egészséges erotika. Érthető hogy bemutatásának idején nem lett hatalmas közönségsiker: az általánosan hatásos szituációs és szexpoénok vérfagyasztó pillanatokkal és (bár higított, mégis valósnak ható) emberi problémákkal megtűzdelve zúdulnak - Poiré rendezői stílusának és a rendkívül gyors és sűrű vágásoknak köszönhetően néha szó szerint - ránk, és emiatt helyenként bizony az ember torkán akad a nevetés. Azt mindenképpen elismerés illeti, ahogyan Poiret a színművet -mert az volt az alap - adaptálja: a potenciálisan statikus dramaturgiának semmi nyoma, olyan “folyékony” és “mozis” az egész, hogy ihaj. A műfaji viszonylatban kimondottan merész finálé pedig végképp kirántja alólunk az elvárások biztos talaját (képzavar, képzavar, ez van...) A film a franciák elsöprő többsége szerint minden idők legjobb ottani vígjátéka (elég átolvasni az imdb-s véleményeket!), s ha nyugodt szívvel nem is tudok velük egyetérteni, hogy a legjobb tízben benne van, az biztos!