A két idősíkban játszódó Hogyan tudnék élni nélküled? című film kortárs vonalában a magányos Lili igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt, a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához.

De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal, aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival.

A 90-es években egymásba gabalyodó főhősöket Törőcsik Franciska (Cicaverzum) és Ember Márk (A helység kalapácsa) alakítják, hozzájuk csatlakozik első filmes szerepében a VALMAR egyik alapítója, Marics Péter, valamint Kirády Marcell (Holnap tali). A fiúk alkotják a filmben azt a feltörekvő együttest, amely estéről estére lázba hozza a fiatalokat a balatoni nyárban. A saját előadásukban számos Demjén-sláger felcsendül majd új hangzásban, például úgy, ahogy a frissen kiadott klipben láthatjuk-hallhatjuk:

 

A Törőcsik Franciska által megformált főszereplő barátnőit Márkus Luca (A besúgó), illetve a The Voice tehetségkutató tavalyi döntőse, Kovács Harmat alakítja. Filmbeli vőlegényét Brasch Bence (Gólkirályság, Valami Amerika sorozat), szüleit pedig a Györgyi Anna (Ida regénye, A helység kalapácsa) és Seress Zoltán (Blokád, Kincsem) játsszák. 

A Hogyan tudnék élni nélküled? forgatókönyvét Kormos Anett stand-up komikus (Mintaapák, A mi kis falunk) és a filmben kreatív producerként is közreműködő Goda Krisztina (Szabadság, szerelem, BÚÉK, Csak szex és más semmi) írta. Rendezője Orosz Dénes (Seveled, Coming Out) operatőre Babos Tamás (A nemzet aranyai, Együtt kezdtük, Kaméleon), míg a filmben elhangzó zenék hangszereléséről Demjén Ferenc csapata gondoskodik.

A folilm Nemzeti Filmintézet támogatásával, az IKO gyártásában, és Kirády Attila producer közreműködésével megvalósuló zenés romantikus vígjáték az InterCom forgalmazásában érkezik a hazai mozikba 2024. december 12-én.

Forrás: NFI