A fenti esemény előtt öt nappal, a fesztivál főszervezője Merza Gábor nyitotta meg a 14. Diákfilmszemlét. A fesztivált megnyitó opus, a többszörösen díjazott Szalontüdő című munka után megkezdődtek a versenyfilmek vetítései. Mint minden évben, most is három kategóriába lehetett nevezni: általános iskolás, középiskolás, fiatal filmes. Előzsűri nem volt, néhány meg nem érkezett kópia hiányában az összes alkotás levetítésre került. Az egyórás blokkokra osztott programok végén a Para-Kovács Imre vezette zsűri nyilvános értékelése következett. Az alkotók itt megtudhatták, hogy a szakmabeliek hogy vélekedtek a filmjükkel kapcsolatban, min lehetne változtatni, esetleg javítani. Hartyándi Jenő elsősorban rendezői szempontokat vett figyelembe, Matkócsik András operatőri szemmel nézte a vásznat, Nyakó Júlia színművésznő a színészi teljesítményt mérlegelte, Medgyesi Gabriella pedig a munkák összhatását bírálta.
A zsűri külön kiemelte, hogy a szemle a diákoknak és a diákokért jött létre, így a filmeket nem feltétlenül önmagukhoz képest bírálták, hanem figyelembe vették az alkotók attitűdjét, a művészi intenciót. "Még ha néha erős késztetést is érzünk, nem akarunk nagyon a kialakulóban levő, érzékeny fiatal filmes lélekbe taposni" - jegyezte meg Para-Kovács. Igaza volt. Aki járt már diákfilmszemlén, tudhatja, hogy a filmek döntő többsége nem mindig élvezhető önfeledten egy laikus néző számára; értő közönségre, szakmabeli ítészekre van szükség, hogy az ember értékelni tudja a megtekintett anyagot. Ha a néző így állt a filmekhez, akkor pontos képet kaphatott a mai fiatalság világlátásáról, problémáiról, érdeklődéséről.
 |
| Igazi diákfilmes szellemiség uralkodott - a zsűri, a szervezők és az alkotók |
Műfaji film, diákfilmesen
MiniDV-re forgatott, akadozó hangsávval ellátott, amatőr szereplőkkel eljátszatott 50 perces akció-horror, 60 perces western-paródia, 100 perces kísérleti-thriller - mint minden évben, most is rengeteg műfaji alapokon nyugvó, szinte egészestés alkotást láthatott a közönség. Elképesztő erőfeszítés, szervezési munka és sugárzó filmszeretet kell, hogy egy fiatal alkotó ilyen filmet készíthessen. Ennek ellenére az ilyenfajta műfaji nagyjátékfilmek jórészt élvezhetetlenek - talán már fogantatásuk pillanatában kudarcra vannak ítélve. A probléma nem azzal van, hogy a fiatalok műfaji filmeket akarnak készíteni (sőt, örvendetes, hogy a hazai beszűkült filmes palettán legalább ők ezt teszik), ám mivel nincs meg hozzá a szakmai felkészültségük - történetmesélő képesség, technikai háttér, profi színészek - így önkéntelenül másolásba, közelebbről az amerikai filmekben látott patentek hazai-importálásába menekülnek.
Már sokadik éve megfigyelhető a diákfilmek között az eredetiségtől való tartózkodás, az "én mint szerző" leépítése, a klisékbe való menekülés. Talán ebben az évben csúcsosodott ki legjobban ez a tendencia - és most már nem csak a nagyfilmek, hanem az 5-10 perces etűdök, kisjátékfilmek között is. A filmek alkotói mintha nem mernék vállalni saját történeteiket, mintha nem bíznának magukban, mintha nem lennének saját mítoszaink - a mai magyar "profi" műfaji film jellemzői, diákfilmes változatban.
Medgyesi Gabriella zsűritag szerint nem igazán a gyerekek, mint inkább közvetlen hozzátartozói, a szülők és a hazai szegényes médiaoktatás tehető felelőssé a kialakult helyzetért. "A Makói Művészeti Műhely és a Mediawave alkotótáborában készült filmek üdítő kivételt képeztek, azok valóban őszintébbek, eredetibbek voltak" - tette hozzá. Para-Kovács Imre hasonlóképpen vélekedett: "A fesztiválon bemutatkozó műhelyek, stúdiók, szakkörök vezetőinek több figyelmet kellene fordítani a gyerekekre." Azonban a megtekintett filmek alapján a gyerekek egyedül maradtak. Nincs már támpont, nincs egy felsőbb szervező erő, ami mintául szolgálna az alkotóknak. A mozgóképpel kísérletező fiatalok egyedül maradtak, a tévézésen és mozizáson kívül alig vannak közös élményeik, sémákba kapaszkodva próbálnak a másolásba menekülni. Nehéz nekik. Nagyon.
Honi őszinteség
Ahogy Medgyesi Gabriella is elmondta, akadtak azonban üdítő kivételek is a fesztiválon, olyanok akik megpróbálták saját élményekből táplálkozva eredetibb, őszintébb alkotásokkal előállni. Általában ezekk a produkciók tetszettek a zsűrinek és a nézőknek egyaránt; nem próbálták a profi amerikai filmet másolni, hanem a hazai helyzetet, a szerző személyes problémáit tárgyalták. Ilyen film volt a középiskolás-kategória fődíjas alkotójának munkája: a Cigája, ami egy igazán ízes, emberközeli dokumentumfilm a falusi állattenyésztésről. Hasonlóan eredeti alkotás volt a a Hős utca..., ami a műfajok egészen bizarr keverésével találta meg saját hangját: a film egy 8 perces fikciós-áldokumentfilm-burleszk, archív felvételekkel kiegészítve - kitűnő vegyítése az abszurd humornak a kisrealista stílussal.
 |
| Több figyelmet érdemelnének mindenkitől |
A SunnySa, miskolci fiatalokat tömörítő filmes műhely több műfaji alkotással is jelen volt, a zsűri szívét azonban leginkább a valóban személyes hanggal átitatott videóklipjük, a Muskétások dobogtatta meg, amiben a miskolci fiatalok a kilátástalanság közepette is tartó összetartásról rappelnek - érett és érzékeny munka volt. A szókimondó Pina készítője is hasonlóképpen személyes munkát készített a Polifilm műhelyében: a film műfaját tekintve egy egyhelyszínes mono-dráma, amiben egy fiatal nő a kamerának mesél szerelmi kalandjairól. Az alkotás érdekessége, hogy amíg a képtér 9 egyenlő négyzetre van osztva, addig a történet balról-jobbra, négyzetről-négyzetről halad, és így követjük a nő néha húsbavágóan tragikus, néha harsányan humoros szerelmi vallomásait. Szinte hibátlan dolgozat. Csakúgy, mint a 16mm-es fekete-fehér filmre forgatott, falusi környezetben játszódó dráma, a Márk evangyélioma, ami a kísértések és az ebből következő (nem)cselekvés összefüggéseit vizsgálja hatásos, de nem hatásvadász képekkel - a fiatal-filmes fődíjat megérdemelten vihette el.
A teljesség igénye nélkül volt még a díjazottak között minimalista-szürrealista vízió, Az olló, lételméleti-filozofikus kisfilm Szabadság?!, általános-iskolás-fődíjas experimentális produkció Ösvény, stop-trükkel készített animáció Cigiszünet, fekete humorban bővelkedő önreflexív, önironikus 15 perces Miért hagytál el engem?. Rengeteg film, rengeteg ötlet, rengeteg szárnyait próbálgató fiatal. A médiától, a filmes társadalomtól és a szülőktől is több figyelmet érdemelnének. Reméljük, jövőre megkapják.
