2003. 05. 21. Szabó Iván
Kurosawa Kiyoshi: Bright FutureHa valaki abba az illúzióba ringatná magát, hogy Cannes a filmekről szól, akkor nagyot téved. Cannes ugyanis mindenek előtt a pénzről szól, de arról aztán minden mennyiségben. Nehéz volna érzékeltetni a fényűzésnek és a luxusnak azt a fokát, ami a fesztivált jellemzi.
 |
| Wim Wenders: The Soul of a Man |
Az első film, amit Cannes-ban láttam Wim Wenders új filmje, a
The Soul of a Man (Egy ember lelke)volt. A dokumentumfilm a
Buena Vista Social Club folytatása, azzal a különbséggel, hogy sokkal gondosabb munka, és nem a kubai jazzt, hanem a bluest választja témájául. A három blues-legenda (Blind Willie Johnson, J. B. Lenoir, Skip James) életét feldolgozó fél-dokumentumfilmet kitűnő vágás és vizuális kreativitás emeli az átlag fölé. Ami az auditív érzékenységet illeti, az idei Arany Kamera-díjat odaítélő zsűri elnöke nem hazudtolta meg magát.
A rövidfilmek versenyében az utolsó, a negyedik összeállítás alkotásait sikerült elkapnom. A blokkban négy kisfilm indult.
A Voices from the Heartland: Slaves of the Lord című ötven perces izraeli alkotás nyitotta meg a sort. Az Isten előtti lelkiismeretfurdalást a betegességig vivő kislány története túl hosszúra nyúlt, a teremben lassan mindenki mely álomba merült. Csak a következő, tizenkét perces brazil kisfilmre, a
Castanho-ra ébredt fel a közönség. A film egy molett hölgy és egy füttyögő plüssmajom románcát mutatja be. Az ötlet és a kivitelezés egyaránt egy jobban sikerült felvételis kisfilmre emlékeztetett. Ezt követte a blokk egyetlen értékes alkotása, az orosz Alexander Lamakin
Polden című filmje. A fekete-fehér kisfilm az orosz Honvédelmi Minisztériumban követi végig egy papiros történetét, melyre a csecsen háborúban aznap elhunyt katonák névsora kerül. Az utolsó kép, a névsort böngésző anyák és nővérek totálja, rendkívül megrázóan zárja le a kilenc perces filmet. Az utolsó,
Petits pas (Kis lépések) című francia film számomra teljesen értelmezhetetlen volt. Thomas Salvador rendező egy csapat kisfiúval fogócskázik egy erdőben, aztán egyszer csak félbeszakad a fogócska meg a film is. Valószínűleg egy kísérlet részesei voltunk, dermedt csendben figyeltük a történet nélküli történetet.
 |
| Gilles Marchand: Qui a tue Bambi? |
A francia Gilles Marchand thrillerje, a
Qui a tue Bambi? (Ki ölte meg Bambit?)az Arany Kamera-díjért szállt ringbe. A
Harry csak jót akar forgatókönyvírójának első rendezése teljes mértékben kielégíti a műfaj elvárásait, sőt, időnként még újat is képes felmutatni, legalábbis ami a vizuális megoldásokat illeti. Történet viszont utánérzés. Az operált betegeket mély álomba ringató, majd szexuálisan kihasználó aneszteziológus története kísértetiesen hasonlít a hetvenes évek legendás thrillerére, a
Kómára. A rémtörténet hőse itt is a fiatal és vonzó nő - ezúttal kezdő nővérke - , aki végül fényt derít az eseményekre. A befejezés szándékosan elnagyolt: nem tudjuk meg az együtt autóbalesetet szenvedő orvos és a nővér kettőséből ki élte túl – ha ugyan túlélte bármelyikük is – a balesetet.
 |
| Sue Brooks: Japanese Strory |
A nagyjátékfilmek második legfontosabb kategóriájában, az
Un certain regard-ban
(Egy bizonyos nézőpont) induló
Japán történet sem tudott nagyobb izgalmat okozni. Érdekes módon, a közönség mégis erőteljes tapssal köszönte meg Sue Brooks rendezőnek a 107 perces alkotást. A kicsit hosszúra nyúlt történet egy ausztrál geológusnő és egy japán vállalattulajdonos szerelmét meséli el. Az utálatból szerelemmé nemesedő kapcsolat váratlan fordulatot vesz, mikor a film közepén a férfi hirtelen meghal. Innentől kezdve valódi cselekmény híján csak a hősnő szenvedéséhez asszisztálhatunk. A filmről ordít, hogy erőltetett produceri ötlet nyomán készült, az eredmény: óvatoskodó giccs.
Ugyanebben a kategóriában indult a japán Kurosawa Kiyoshi filmje, a
Bright Future (Akarui Mirai). Wenders filmje mellett a
Fényes jövő nyerte meg leginkább a tetszésemet. A DV-ről filmre átírt képek egészen fantasztikus, különös atmoszférát teremtettek egy kicsit elnagyolt, kicsit szentimentális, de megrázó történetnek, melyben a vágyakozás és a mindennapok realitása vívja ádáz küzdelmét a főhős lelkében.
Az elmúlt napok eseményei láttán, megállapíthatjuk, hogy igazán nagy meglepetés eddig még nem született, de ehhez hozzá kell vennünk azt is, hogy az emberi teljesítőképesség és a mozijegyek száma is véges.
