Cserhalmi ennek ellenére nem úszik örömmámorban, inkább a hazai filmélet visszásságaira hívta fel a figyelmet. Szerinte a szakma addig nem büszkélkedhet a Filmtörvénnyel, amíg abban nem határozzák meg a színészgázsik alsó határát is. „Az ember közérzetét is pozitívan befolyásolná, ha nem lennénk megalázva.” Mert, mint mondta, a legkönnyebb a színészen spórolni, hiszen egy világosító például nem vállalja el a felkérést, hanem megy oda, ahol megfizetik. Ugyanakkor a kezdő színészeket például nevetségesen kevés pénzért vagy éppen ingyen dolgoztatják. Hasonló kálváriát járnak az elsőfilmes rendezők, akikkel a pénzosztók szűkmarkúak, míg a hiteles múltat felmutató alkotók „ígérvényeire” szívesen osztanak. „Nem demokratikusan kell osztani, hanem a kuratórium léte maga a demokrácia. És itt a tévedés. Viszont ha már elfogadnak egy forgatókönyvet, arra annyi pénzt kellene adni, amennyibe kerül” - fogalmazott a színész.