Filmhu: A BUSHO-t így három év után azt hiszem nem kell bemutatni a filmrajongóknak, az viszont unikum, hogy lassan szinte egész Budapestet bejártátok a fesztivállal....

Gábeli Tamás: Eredetileg nem vándorcirkusznak terveztük a fesztivál, mégis valami olyasmi lett belőle, hiszen az első két évben a Kultiplexben volt, de különböző kommunikációs és szervezési problémák miatt úgy döntöttünk, hogy onnan el. Akkor megnéztünk egy csomó helyszínt, és úgy tűnt, az Almássy Téri Szabadidőközpont nagyon nagy örömmel fogadja be a BUSHO-t. Azt hittük, hogy ott lehorgonyozhatunk, de az Almássy teret ugye lebontják, ahogyan valószínűleg a Kultiplexet is.

Filmhu: És a Vörösmarty Mozi tulajdonosa nem fél, hogy rá is ez a sors vár?

G.T.: Viccelődött vele, hogy egy év múlva majd a mozit is ledózerolják... de reméljük, hogy ez nem szükségszerű a BUSHO-t befogadó intézményeknél. A Vörösmarty moziban és a DocuArt kocsiszínben szeretnénk megtalálni a fesztivál állandó helyszínét.

Filmhu: Tavaly az Almássy téren a kritikus hangok főként a filmvetítésre panaszkodtak. Mivel nem moziteremben zajlott a vetítés, a hátsó sorokból nem látszott a felirat, illetve a komfortfokozat sem volt az igazi. Az új helyszín ebből a szempontból mindenképp egy minőségi változás lesz. Mit vártok még ettől a helyszíntől?

Itt kezdődött - Kultiplex

G.T.
: Igen, az Almássy téren a nulláról kellett kezdenünk mindent, alkalmassá tenni a házat a vetítésre, mi építettük a vásznat, mi szereztük a technikát. Az igazat megvallva már tavaly is moziban szerettük volna megrendezni a fesztivált, rengeteg helyszínt megnéztünk, köztük sok működő mozit is, de ez akkor - különböző okokból - nem valósult meg. Ezért is örültünk, hogy idén mindjárt két mozi fog helyet adni a rendezvénynek, így biztosítva lesz a vetítések minősége.

Filmhu: Talán a legfontosabb változás, hogy idén több vidéki helyszínen, párhuzamosan lesznek BUSHO vetítések. Hogy született meg ez az ötlet?

G.T.: A szegedi Grand Caféban, és más vidéki helyszíneken is vetítették a BUSHO programot tavaly, a fesztivál után. A Grand Café vezetője vetette fel a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha a fesztivál időpontjában volna ez a program a szegedi moziban. Akkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy esetleg több vidéki helyszínt is bevonnánk. Sok mozit megkerestünk, a szolnoki TISZAp'ART Moziról tudtuk, hogy nyitottak az ilyesmire, valamint a   szombathelyi Savaria Mozi is lelkesen fogadta az ötletet. Ez természetesen sok pluszfeladatot adott nekünk, mivel a versenyprogramot így további három példányban kellett sokszorosítani, de reményeink szerint jövőre még több vidéki helyszínnel bővülhet majd ez a koncepció.

Filmhu: Az eddigi évektől eltérően ugyan ezúttal nem duplázódott meg a nevezések száma, azért gondolom nincs okotok panaszra.

G.T.: Valóban nincs. Idén 620 film érkezett be a fesztiválra, 61 országból. Az előzsűrinknek feladtuk ezzel a labdát. Idén először a nevezések nagy száma miatt nem tudjuk levetíteni az összes filmet. 90 alkotás került be a versenyprogramba, 130-at vetítünk információs programban, és létrehoztunk egy úgynevezett extra infó szekciót is, amelyben a versenyprogramba be nem jutott, de kiemelkedően jó filmeket ajánljuk. A felhozatal idén is nagyon sokszínű, és baromira erős. Vannak fikciós kisjátékfilmek, az animációk évek óta nagyon erősek, és vannak kísérleti filmek is.

Filmhu: Mesélj egy kicsit az előzsűriről. A neveket elnézve nem lehetett rossz hangulat a filmek válogatásakor...

G.T.: Rimóczi László, Szabó Simon, Szilágyi Kornél, Gergely Zoltán és Deák Dániel voltak az előzsűri tagjai. Valamivel több, mint egy hétig nézték a filmeket, kemény meló volt, de tényleg jó kis csapat állt össze.

Filmhu: Tavaly többek között egy animációs workshop, a Gizmosho is kísérte a rendezvényt. Úgy tudom, ezt a hagyományt idén Gombusho néven folytattátok.

G.T.: Igen, sajnos a tavalyi támogató kiszállt a dologból, úgyhogy más körülmények és kevésbé professzionális felszereltség mellett kellett megoldanunk a folytatást. Ez Gombolyagon volt, a BUSHO-t is szervező Gombolyag alapítvány székhelyén. Egy kecskeméti animációs művészeti csoportosulás, a Falka alkotói vettek benne részt, sok izgalmas animáció született.

A tavalyi helyszín, az Almássy téri Szabadidőközpont

Filmhu
: A tavalyi évben egy összművészeti fesztivál, kiállítások és sok-sok koncert színesítette a programot. Idén milyen kísérőrendezvények lesznek?

G.T.: Az Almássy tér - mérete és a koncertterem miatt - sok egyéb programra adott lehetőséget. Idén, az új helyszínek miatt nem gondolkozhattunk koncertekben, de ez nem is olyan nagy baj, hiszen egy filmfesztiválnak elsősorban a filmekről kell szólnia. A tavaly rendezett koncertek látogatóinak csekély száma is ebben erősített meg minket. Természetesen azért most sem maradnak el a bulik. A Mediawave rendelkezésünkre bocsájtott koncertfilmeket, melyeket esténként fogunk levetíteni a DocuArt Kocsiszínben. Hartyándi Jenő egy nagyon nívós válogatást hozott össze, úgyhogy ez adja majd az esti zenei programokat. Lesz több kiállításunk is, az egyik egy bakelitgyűjteményt mutat be, et nem igazán lehet verbálisan összefoglalni, meg kell nézni. Lesz még egy Andrzej Wajda, A rendező naplója című tárlat, ez egy színházi előadás létrehozása során készült rajzokat vonultat fel, a Lengyel Intézet közreműködésével. Minden évben kapcsolódunk valamelyest főtámogatónk, a Visegrád Found profiljához is. Ugye '68 az évforduló kapcsán most nagy visszhangot kap, ezért döntöttünk úgy, hogy a program ezen része is kapcsolódjon a diáklázadások témaköréhez, hisz a visegrádi országok mindegyike kommunista ország volt, filmművészetükben is megtalálható ez a motívum.

Idén a nagyjátékfilmes programot válogattuk össze ehhez a témakörhöz kapcsolódóan, és a Filmarchívum segített abban, hogy rendelkezésünkre álljanak a filmek. Levetítjük Bacsó Péter kultikussá vált Tanúját, továbbá egy lengyel és egy szlovák filmet. Idén is sok külföldi vendége lesz a fesztiválnak, nekik szerveztünk különféle városnéző programokat, hisz egy nemzetközi fesztiválból kihagyhatatlan az, hogy megismertesd a várost a vendégekkel. Lesz egy retro-buszos városnézés, elvisszük őket a Parlamentbe, és szombaton a Lukácsfürdőbe, egy pihentető lábáztatásra a sok filmnézés után. Ezek a programok nyitottak a fesztivál minden vendége számára, hisz ez is egy remek terep az ismerkedésre és kapcsolatépítésre. A BUSHOnak megalakulása óta nem titkolt célja, hogy összehozza a fiatal alkotókat, legyenek külföldiek vagy magyarok. Továbbá idén is bemutatkoznak különböző külföldi és magyar filmfesztiválok, a "Silent Cinema"-ban, ami úgy fog kinézni, hogy bemész a DocuArtba, felteszed a fülest, és nézed a filmet. Ez egy szokatlan dolog, izgulunk, hogy milyen lesz a fogadtatás. Ami fontos újítás még, hogy idén először lehetőség lesz a filmek programtól független megnézésére, a helyszínen három munkaállomásnál. Ezzel reményeink szerint ki tudjuk elégíteni a minden évben felmerülő problémát, hogy valaki, akár a sajtó képviselője, vagy bármelyik néző, szeretne megnézni egy filmet, amiről lemaradt, esetleg újranézni valamit. Miután a Vörösmarty Moziban két teremben párhuzamosan lesznek a vetítések, erre valószínűleg nagy lesz az igény.

Filmhu: Mesélj kicsit a nemzetközi zsűriről! Mit kell tudnunk a tagokról, és mi alapján választottátok éppen őket?

G.T.: Claudia Lehmann német filmrendező, ő a Hamburg Media Schoolba járt, akik kezdettől fogva elhalmoznak minket jobbnál-jobb filmekkel. Velük mindenképp fel akartuk venni a kapcsolatot valamilyen formában. Tsanko Vasilev bolgár filmrendező, valamint egy bolgár nemzetközi rövidfilmfesztivál igazgatója, ahová meghívtak tavaly a zsűribe - innen az ismeretség. Carlos Guimaraes brazil származású, Spanyolországban élő újságíró és filmes, valamint egy civil szervezet elnökeként azon dolgozik, hogy a latin-amerikai, ázsiai és afrikai filmeket népszerűsítse Európában. Wolfgang Leis-t azt hiszem nem kell bemutatni, ő a mi állandó zsűritagunk. Ez azért is praktikus, mert már tudja, hogy mi a dörgés, és így egy személyben koordinálja is a zsűrit. Ötödik zsűritagunk a Film.hu szerkesztője, Libor Anita - őt sem kell bemutatnom. Ahogyan három éve mindig, idén is lesz diákzsűri a fesztiválon, melynek öt tagját az Országos Diákzsűri delegálja.

Most a Vörösmartyban folytatódik a Busho

Filmhu
: A fesztivál szerintem legizgalmasabb része az esti nyilvános zsűri konzultáció. Idén is lesz ilyen?

G.T.: Az igény erre, ha jól emlékszem két éve, még a Kultiplexben fogalmazódott meg, ahol közkívánatra a vetítések végeztével felvonultunk a kisterembe a zsűrivel, a diákzsűrivel, és a jelenlévő alkotókkal, és beszélgettünk az aznapi filmtermésről. Ezt a hagyományt folyattuk, ebben az évben este kilenckor lesz a bárki számára nyilvános konzultáció. Én is azt hiszem, hogy ez az egyik legfontosabb program a fesztiválon. Ha valaki megnézi a filmeket, és beül ezekre a beszélgetésekre, nagyon sokat tanulhat az izgalmas szakmai vitákból a filmekről és a filmkészítésről.   

Filmhu: A fesztivált szerda este 7-kor Szabó István nyitja meg. Mi várható még a megnyitón?

G.T.: Nagyon örülünk, hogy Szabó István elfogadta ezt a felkérést. Elég vicces a Vele való megismerkedésem története, ugyanis egy francia reptéren találkoztunk körülbelül egy évvel ezelőtt. Törölték a budapesti járatot, és az angolul kevéssé beszélő francia utaskísérő hölgy ajánlotta, hogy kérdezzem ki az urat a hazajutás lehetőségeiről, aki épp az imént informálódott. Na ő Szabó István volt, ezután vele és a feleségével végigloholtunk több európai repülőtéren, mire sikerült Magyarországra jutnunk. A megnyitón három tavaly díjazott rövidfilmet, az Offside-ot, az Arkot és a Russian Choirt fogjuk levetíteni.

Filmhu: Végezetül szeretném, ha kiemelnél néhány személyes kedvencet az idei programból!

G.T.: Ehhez kerítenem kell egy katalógust. Annyi jó film érkezett idén, hogy nehéz egyet-kettőt kiemelni. Az információs programban is bőven akadnak kedvenceim. Nagyon erős az animációs felhozatal, itt vannak például a Studio Baestarts animációs műhely gyártásában készült animációk, a Vizen, vagy a KJFG No. 5, ami az utóbbi évben bejárta a világ legrangosabb fesztiváljait, és rengeteg díjat bezsebelt. De versenyben van M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt, és BUSHO díjas rendezőnk új filmje, az Ergo. Aki már látta, az tudja, hogy teljesen más hangulatú film, mint a Maestro. A fikciós kisjátékfilmek közül nagyon szerettem például a Playgroundot, ami egy ausztrál játszótéri western. Sorolhatnám még reggelig, de azt javasolnám inkább, hogy mindenki jöjjön el, nézze meg a filmeket, és válassza ki maga a kedvenceket!

További információ és részletes program a fesztivál honlapján