Az Ez kész! Pénz! című sorozat forgatókönyve tavaly decemberre állt össze, idén áprilisban megkezdődött a gyártás, amely előreláthatólag a jövő év elején fejeződik be. A francia szerzőpáros könyvének képi világát alapul vevő sorozat készítői arra vállalkoztak, hogy a rövid magyarázószövegeket működő szituációkba építve izgalmas, s valóban fogyasztható módon tálalják a tizenéveseknek. Minden epizód „egypoénos”, az eszköztár pedig kifogyhatatlan. Egérgyerekek számológéppel „bizniszelnek”, a metropolis pénzalapú eresztékeken nyugszik, a mókás bankjegy pedig boldog táncot lejt új gazdája íróasztalán ’a la Dagobert bácsi. A szösszenetnyi szöveges tanulságok Papp Dániel hangján szólalnak meg.
Mesébe illő volt, ahogy Rófusz Ferenc megkeresett minket az ötlettel – fogalmazott Alföldi Csaba, a sorozat egyik producere. A neves animációs rendező ugyanis egy ismerőse gyerekénél látta először az oktatókönyvecskét, amely szerinte már csak azért is hasznos lehet a hazai ifjúság számára, mert Magyarországon a felnövekvő nemzedék sokkal kevésbé tudatosan áll a pénzügyi dolgokhoz, mint külföldön. Rófusz Ferenc ezen kívül azonnal beleszeretett a figurákba, a film elkészítését azonban egyéb elfoglaltságai miatt nem vállalhatta magára. A Frame Film ekkor bízta meg a feladattal Szalay Zoltánt és Varga Miklóst, akiket szintén a figurák fogtak meg először. Varga szerint a feladat adott volt: animációval oldani a téma komolyságát. A rendezőpáros elmondta, az idő rövidsége miatt volt szükség a közös munkára, ami egyébként úgy zajlik, hogy minden egyes részt más rendez, a részek azonban párhuzamosan készülnek, s egymásra épülnek, tehát együttgondolkodás nélkül nem menne a dolog. Ahogy Szalay Zoltán fogalmazott: „ Fontos az egységes hangulat és kép világ megteremtése is.” Ehhez Kohári Edit, a film másik producere még hozzáfűzte, a feladatok megosztását egyszerűen az is indokolta, hogy ekkora anyag esetében előbb-utóbb elfogynak az ötletek. Nem véletlen, hogy a forgatókönyvet May Szilvia, Gigor Attila és Spáh Dávid szintén közösen jegyzi.
Animációval oldani a téma komolyságát |
Az egyetlen egyszemélyes munkafázis a zeneírás. A sorozat hangi aláfestését jegyző Pacsay Attila úgynevezett RUF-okra dolgozik, vagyis a még csak vonalakból álló, fekete-fehér mozgóképhez komponál. Az elsődleges szempont volt, hogy a zene könnyed és szerethető legyen. A zeneszerző szerint elsősorban az anyag változatossága adja meg munkája szépségét, hiszen a történet különböző korokban kalandozik, így a lehető legszélesebb skála áll rendelkezésére az etnotól a metálig. A kohéziót pedig maguk a karakterek jelentik a „logikai kirakóban”, melyek egy-egy úgynevezett „wagneri vezérmotívum” segítségével segítenek tájékozódni a szerteágazó történetben. Nem volt ez másképp a Csillagok háborújában sem – fűzte hozzá a zenefelelős.
Az egyenként öt és fél perces epizódokon mintegy félszáz animátor dolgozik folyamatosan. A rendezők elmondása szerint az animátorok némileg szabad kezet kapnak, ahogy a forgatókönyv is munka közben lép működésbe, így óhatatlanul becsúszik néhány rögtönzés, amikor kiderül, hogy nem működik egy-egy poén. Pacsay Attila szerint egyébként nem is az a fontos, hogy az alkotók tudjanak a tizenévesek fejével gondolkodni, hanem hogy az anyag valóban érdekes legyen, mert akkor biztosan odaköti majd a fiatalokat a képernyő elé.Varga Miklós még azt is bevallotta, számukra is szolgált új információkkal a történet. Természetesen még a kezdet kezdetén tartottak tesztvetítést. A 16 évesek, vagyis a felnőtt és gyerek közti állapot képviselői, ahogy Alföldi Csaba fogalmazott, jól reagáltak a filmre, s sok új ötlettel szolgáltak az alkotók számára. A hallottakat hasznosnak találták, a figurákhoz azonban túlságosan öregnek érezték magukat, a producer szerint ez annak köszönhető, hogy a célkorosztály alsó határa 12 év, vagyis kompromisszumot kellett kötni.
A Frame Film egész Európára megvette a könyv megfilmesítésének jogát, így várhatóan a monetáris animáció exportcikk lesz, bár a tárgyalások egyelőre gyerekcipőben járnak. A teljes sorozatot levetíti a TV2, az Ez kész! Pénz! Jövőjéről azonban egyelőre nem lehet sokkal többet tudni. A készítők Dvd-kiadáson, illetve további televíziós csatornákon törik a fejüket. Reményeik szerint a sorozat még évtizedekig okítja majd a fiatalokat az anyagi világban való tájékozódásra.