Ezzel a két filmmel szöges ellentétben áll a Fuvar, melyet a klipesztétika fuvallata a legkevésbé sem érintett meg. A feketére és fehérre komponált disztópia az Európai Unió sötét jövőjét tárja elénk. Az áthatolhatatlan falak itt már nem csak a kisközösségek szintjén, hanem a globális társadalom megosztottságában is megjelennek. Jövőképében a film persze semmi újat nem tud felmutatni a műfaj klasszikusaihoz képest, de azzal, hogy egy egészen periférikus jelenetet választ ki a nagy rendszerből, mégis ad egy sajátos ízt a történetnek. Buvári Tamást láthatóan nem a jövőbeli világpolitikai helyzet érdekli, hanem csakis az egyének, akik bármit megtennének, hogy keletről nyugatra jussanak.
Üde kivételt képez az eddig látott elidegenedés-tematika alól Béres Dánieltől a Sárga labda, hiszen végre nem egy széthullóban lévő, hanem egy működő és eleven közösség példáját állítja elénk. A délutáni meccshez labdát kereső kisfiú története hangulatos keresztmetszetet ad egy török város életéből. Impresszionista módon felvillantott jelenetek jellemzik, és az optimista végkicsengés, hogy néha egy labdának is lehet örülni. A kiüresedéssel való hosszú farkasszemezés helyett lehet, hogy inkább ezt érdemes magunkkal hozni a moziból.
