Drog és művészet

filmhu: Miért Csáthról forgatott filmet, mi érdekelte a témában?

András Ferenc: Tulajdonképpen évtizedek óta foglalkoztat ez a téma, s öt-hat évvel ezelőtt írtunk egy nagyjátékfilm forgatókönyvet Dobai Péterrel, a megvalósítás azonban kilátástalannak tűnt, nagyon sok pénzbe kerülne egy ilyen szecessziós történetet elmesélni filmen, vidéki gyönyörű fürdőkkel, háborúval, katonákkal, helyszínekkel, meg se kíséreltük, ugyanakkor Csáth figurája nem hagyott nyugodni, aki valami elképesztően hiperzseniális tehetségű ember volt, s nagyon izgalmas az a sors, amit kiosztott magának. Van egy Európai novellák antológiája címet viselő kiadvány, ahol három magyar novella is szerepel, ebből kettő az övé.

A másik, ami izgatott, a drogproblematika, ugyanis ez ma úgy van beállítva, mintha csak korunk rákfenéje volna, holott már a századelőn komoly probléma volt, csak a társadalom felsőbb, tehetős rétegében, illetve azok között, akik hozzá tudtak férni: orvosok, gyógyszerészek, gazdag emberek, művészek. Úgy gondolom, ha nem jön közbe a világháború, akuttá vált volna, így a nagyobb gond elsöpörte a kisebbet, de azért hellyel-közzel végigvonult a századon, különösen a zseniális zenészek (jazz) és művészek körében, utalhatnék itt Soós Imrére, Janis Joplinra, Jimmy Hendrixre, Jim Morrisonra és egy sor emberre. Másrészt Csáth élete olyan izgalmas, hogy a legvadabb forgatókönyvíró sem írhatna különbet, s tavaly megpályáztunk egy rövidfilm pályázatot, ami a forgatókönyv első húsz oldalát tartalmazta, s megcsináltuk ezt a filmet.

filmhu: Tervezi a folytatást?

A.F.: Természetesen, így már több eséllyel pályázhatok pénzekre, meg tudom mutatni ezt az anyagot, így kibővíthető lenne egy játékfilmmé, de azt hiszem, önállóan is megáll a lábán.

filmhu: Forgalmazni is fogják?

A.F.: A Duna Televízióban már biztos, de moziban is tervezzük kisfilmként, rengeteg példa van erre, az Elégia például évtizedek óta sikerrel megy külföldön is. Másrészt meg tudom mutatni a színészt, akivel az egészet elképzelem.

filmhu: Hogy talált rá Kolovratnik Krisztiánra?

A.F.: Színházban láttam, úgy éreztem, van benne valami, s a filmben egészen különleges alakítást nyújt, 27 évesen ilyen széles amplitúdón játszani nem mindennapi, szóval benne megtaláltam az ideális alanyt a főszerepre, s tervezzük a folytatást.

filmhu: Úgy tudom tavasszal a televíziós pályázaton is indulni akarnak.

A.F.: Igen, tervezzük.

Újra nagy zabálás, avagy veri az élet: tervek.

filmhu: További tervei, lehet hallani a Veri az ördög… folytatásáról is.

A.F.: Igen, kész a forgatókönyv, Munkácsi Miklóssal írtuk, akivel a Dögkeselyűben, a Végkiárusításban vagy a Törvénytelenben is együtt dolgoztam. Bereményi Géza most nem ért rá, de ő is benne van, tud róla, Kertész Ákos is segédkezett az írásban, s úgy érzem, jól is sikerült. A történet harminc évvel később játszódik, ugyanúgy augusztus 20-a van, ugyanaz a család, csak a nők maradtak életben, a férfiak meghaltak, Marika, az egykori kislány most negyvenes éveiben jár, nagy gyerekei vannak, ő a falu körjegyzője, s vendégség van nála, ahova jön az anyja (Pásztor Erzsi) s a nagynénje, Jolán is (Piros Ildikó), aki időközben hozzáment Vetróhoz. Csak most megfordult a világ, Marikáék a fontos emberek, a nők továbbra is utálják egymást, Jolánt erkölcstelennek tartják házassága miatt, ne felejtsük, ez egy vidéki, katolikus család. A konfliktus oka a régi ház, ami még megvan, de lakatlan, Jolán ezt akarja megszerezni, de Marikáék a borkereskedelembe akarnak betörni, szervezik a saját életüket, benne vannak a tsz-ből alakult borház üzemeltetésében, de csak úgy tudnak hasznot húzni, ha komoly versenyeket nyernek, mindent aranyban mérnek s hívnak, a galuskától a lakodalmon át az éremig. Szóval egy pergő, jó ritmusú vígjáték lehet belőle.

filmhu: A forgatás mikorra várható?

A.F.: Beadtuk a pályázatot, pénzre várunk, de én fel vagyok rá készülve, a stáb is, színészek, az operatőr (Kardos Sándor) és a többiek.

filmhu: Mivel foglalkozott még az elmúlt időben, a rendszerváltás óta meglehetősen ritkán rendezett filmet?

A.F.: A Duna Televíziónál dolgozom, előtte a Dialóg Filmstúdió vezetője voltam. Műsorokat csinálok, most fejeztem be éppen egy sorozatot az európai kultúra oszlopairól, egy meghatározatlan műfajú műsor, több műfajt keverek benne, ezen kívül portréfilmeket csinálok, legutóbb például Szebeni András fotósról, Gyulai Líviusz, Hencze Tamás és Sváby Lajos Kossuth-díjas festőművészekről, valamint Monoszlóy Dezső íróról, aki Bécsben él, s nemrég megkapta az osztrák kormány egyik legnagyobb elismerését. S nem beszélve a szinkronstúdióról, aminek a vezetője vagyok, ez egy nagyüzem mindennapi feladatokkal, itt nem lehet lazsálni.

Filmes szakma, filmtörvény, filmes generációk

filmhu: Hogyan látja a filmes szakma helyzetét a rendszerváltás után s napjainkban, s mi a véleménye a filmtörvényről?

A.F.: Történt egy szökőár jellegű változás a rendszerváltás után, ami elsöpörte az addig kiválóan működő szisztémát, ez még nem tisztult le, ezt nagy anomáliának tartom, hogy létezett egy mederben folyó filmszakma, aminek hagyománya, rendje volt, ami működött és sikeres volt. Akkor működött 20-40 rendező, most 400, s nem biztos, hogy ezek közül mindenki ért hozzá. Én bízom abban, hogy ez le fog tisztulni. Ami a filmtörvényt illeti, nem sok mindent várok tőle, nem ad védettséget, nem a magyar filmnek kedvez, inkább a külföldi produkcióknak. A tapasztalataim sem mutatnak mást, két éve készítettem egy filmet olasz-magyar koprodukcióban (A Szent Lőrinc folyó lazacai) egy olasz író barátom felkérésére, a pénzt a Rai és az olasz kulturális minisztérium adta. A magyar filmben nincs olyan nagy üzlet, hogy abba bárki pénzt invesztáljon.

filmhu: A generációváltást hogyan látja belülről, a fiatalokkal milyen a kapcsolata?

A.F.: Nem igazán ismerem őket, nem nagyon keresnek. Tegnap itt a Szemlén megismerkedtem Török Ferivel, nagyon helyes volt. Mi másképp nőttünk fel, nekünk mestereink, példaképeink voltak, hozzájuk csapódtunk, tudtuk mindenkiről, hogy kicsoda, drukkoltunk egymásnak. Én azt kívánom a mai fiataloknak, hogy csináljanak jó filmeket, legyen meg a közönségük, mi is voltunk fiatalok, nekünk is megvolt a közönségünk, jobb lenne persze, ha szervezettebben ismernénk egymást, talán tudnánk segíteni abban, mit ne csináljanak, az már sokkal nehezebb, hogy mit igen. Azok a fórumok, műhelyek, amik régen voltak, megszűntek, többek közt erről is szólt a stúdiórendszer, minden évben volt elsőfilmes alap, kinevelődött az utánpótlás, egy meleg akolban nőttünk fel, nemzedéki konfliktusok sem nagyon fordultak elő, ezek csak olyan mondvacsinált ellentétek voltak, amiket az elvetélt, margóra szorult álrendezők gerjesztettek, akikből aztán soha nem lett senki.

filmhu: Kortársaival tartja a kapcsolatot?

A.F.: Az a helyzet, hogy a Mafilm öt stúdióvezetőjéből már csak én élek, a Simó Sanyi, a Schiffer Pali, a Kardos Feri meg a Kardos Pityu már meghaltak, ahogy öregszik az ember egyre magányosabb lesz. Persze, tartom a régi kapcsolatokat, mindig is társas lény voltam, de a más érdeklődésű fiatalokkal is szívesen vagyok együtt, a vőm jogász, a lányom iparművész. De ahogy mondják, ebben a korban már minden ajándék, az is, ha az ember csinálhat valamit.