Egy olyan nemzetközi filmfesztiválon, ahol egy különleges intelligenciával megáldott nagyra nőtt óvodás elnököl, nem sok dolgon lehet meglepődni. Még azon sem, hogy Emir Kusturica legújabb filmje az ön-franchise eddigi talán legsikerültebb termékének bizonyul, hogy a dél-koreai nők lélekápolás gyanánt szívesen vállalnak orális kielégítést, illetve hogy David Carradine annak idején magyarok szomszédságában lakott New Yorkban. A hétvégén ellepte a tömeg a cannes-i Croisette-et, a sétányon álló hotelek füves előterei és lakosztályai spontán interjú-stúdiókká alakultak, az ír pavilon walesi csaposa némi viszki és Guiness fejében tiszteletbeli magyarrá vált, a vidékről a városba vezényelt tengernyi rendőr azonban továbbra sem tudja teljes biztossággal útba igazítani a keresgélő turistákat és riportereket.
Játszd újra, Emir!
Emir Kusturica a versenyprogramban Zivot je cudo (Az élet egy csoda) című eklektikus-szentimentális agit-pop alkotásával szerepel. A szomszéd direktor roma témájú munkái után visszatért a délszláv polgárháború eseményeinek sajátos értelmezéséhez, csakhogy ezúttal rutinszerűen vitt a történetbe „cigányos” lendületet, irracionális és ironikus komikumot és életvidámságot. Az 1992-ben, a szerb-bosnyák határvidéken játszódó cselekmény hősei idealista szerbek és muzulmánok, opportunista kistérségi politikusok, fájó szívű katonák és természetesen háziállatok. Erős kezdés után a film újra és újra lendületet nyer, zene és vízió vezetnek át egyik cselekményszálból a másikba, Pitbull-lányok énekelnek a vasútra transzponált tankon, miközben a gátlástalan népirtók kokaint szippantanak a sínekről. 
Kis országunkat a történet háborús forgatagában egyedül egy székesfehérvári illetőségű cimbalomművész képviseli, le is nyúlja a főhős feleségét, aztán eltűnik örökre, és vélhetőleg átadja helyét az Okucaniban szolgálatot teljesitő magyar hidverő kontingensnek. Egészséges indulat, feltornászott érzelmek, trottyos zene, pazar látvány, fix bevétel. A film sajtótájékoztatóján egy elkeseredett amerikai újságíró kérdésnek álcázott kinyilatkoztatást tett: először is bevallotta, hogy gyűlöli W. Bush-t, majd felrótta Kusturicának, hogy Az élet egy csoda teljesen depolitizált darab, ezért nem ér fabatkát sem. „Senki sem tökéletes” – felelte a rendező, s remélhetőleg ebbe a kategóriába önmagát is besorolta.
Emir Kusturica és John Woo fotó: TVKikötő - Montázs2000
Koreai fitymallat
Déli szomszédunk legújabb alkotásánál jóval nagyobb meglepetést jelentett a szintén a versenyprogramban szereplő Woman Is The Future Of Man című dél-koreai film, amely meghatóan könnyed fekete humorral vizsgálja az emberi párkapcsolatok építő és romboló hatását. Hong Sangsoo rendező elegánsan egyszerű beállításokkal meséli el két régi barát találkozásának eseményeit, idézi fel egykori közös szerelmük figuráját és vonja be a nézőt az alkoholgőzös kitárulkozás és bezárkózás történéseibe. Az emberi kapcsolatok finom megfestése Rohmer, Cassavettes és Woody Allen filmjeit idézi, a kezdetben lassúnak tűnő tempó a néző vérkeringését észrevétlenül igazítja a történet ritmusához, a kutya pedig szemlesütve ballag ki a szobából, amikor gazdája kezelésbe veszi az egyik főhős hímtagját. Apró gyöngyszem a félsziget feléből.
Az akarat diadala
A légkondicionált palotatermek pihe-puha üléseiből kiszaladó fesztiválozó nem szívesen kerüli ki a vakító-kék szemű lengyel lányokkal betelepített cseh-szlovák-lengyel pavilont, amikor azonban Hiller István kultuszminiszter készül bejelentést tenni a Magyar Filmunió pavilonjában, a kíváncsiság háttérbe szorítja a többi visegrádi ország csáberejét. Joggal, hiszen a Miniszter Úr csakugyan különleges hírekkel szolgált: 1. Andy Vajna producer és Demján
| Szabó István és Hiller István |
| fotó: TVKikötő - Montázs2000 |
