A dvd lejátszók széleskörű elterjedésével egyre többen kívánták zenei élvezetekre használni készülékeiket, a kiadók pedig koncertfelvételek és egyéb gyűjtemények tömeges megjelentetésével válaszoltak a piaci igényekre. Ma már remek zenei anyagokat és elhagyhatatlan archív felvételeket egyaránt találunk a katalógusokban, melyek öröm rápakolni a dvd játékos tálcájára, ám azok, kik megszokták a minőségi hangreprodukciót, és a kiművelt fül elvárásaival közelítenek, csúnyán sandíthatnak rá a masinára: az új formátum megszólalása –főként olcsó lejátszók esetében- korántsem kifogástalan. A zenei dvd ennek ellenére nem csupán múló divat lett, de szükségszerű beruházás, a gyűjtemény kihagyhatatlan tétele; érdemes hát sorba venni, mit is tehetünk a masináért, ha a valósághoz hűbb, természetesebb hangra vágyunk.

A legfontosabb komponens: DAC,
azaz digitális-analóg konverter

A dvd hangját érintő problémák egyfelől magából a formátumból, másfelől a lejátszók technikai kivitelezéséből és installációjából fakadnak; előbbi megváltoztathatatlan tény, utóbbi hiányosságok azonban némi modifikációk árán orvosolhatók. Ha hangról beszélünk, úgy a lejátszók legfontosabb része a DAC, vagyis a digitális-analóg konverter. Ez az egység felelős a lemezen tárolt jel átalakításáért, tehát vitális szerepet tölt be; ha koncertteremet kívánunk imitálni nappalinkban, a zenei élmény legfőképpen a DAC-on múlik.


Rendszerint ez a komponens a legszűkebb keresztmetszet, mert az olcsó és középkategóriás készülékek silány minőségű konvertere csúnyán belerondít a végeredménybe, legfőképpen ő felelős a mosott, dinamikátlan, szétszínezett hangért. Szerencsére a gyártók is tudják, hogy az alapkiszerelésű és a középszintű (tehát nem high-end) dvd játszók felettébb gyengélkednek eme téren, és többnyire az olcsó készülékek esetében is lehetőséget biztosítanak a külső DAC alkalmazására. Aki teheti, használja a felajánlott kimenetet, és a dvd játszó saját beépített DAC-ját külső egységgel váltsa ki. A legolcsóbb (pár tízezer forintos) konverter is döbbenetes minőségjavulást eredményez, a komolyabb darabok pedig hihetetlen minőségbéli előrelépést hoznak: javul a felbontás, lenyugszanak a zavaróan izgága hangszerek, egészségesebb lesz a színpadkép, nagyságrendekkel természetesebb a hangzás.

Kézenfekvő megoldást kínálnak a sztereó készülékekhez (cd játszókhoz) gyártott konverterek, ám tudni kell, hogy ezek csak a PCM Stereo hangsáv dekódolására képesek, a Dolby Digital Stereo, és a többi formátum már nem etethető meg velük. Szerencsére a koncertfelvételek egy részén találunk ilyen hangsávot, s ha valaki „beéri” a kétcsatornás hanggal (nem biztos, hogy az 5.1, vagy 6.1 zenei szempontból hitelesebb élményt eredményez, sőt; tartsuk észben, hogy a hangosított koncerteken is sztereó hangot kapunk, a zenészek pedig nem játszanak a hátunk mögött, miként a szubbasszust megdolgoztató megatonnás robbanások sem jellemzik az élő muzsikát), érdemes fontolóra venni egy ilyesféle komponens beszerzését.

Kondo KSL: akár 50 centiméternyi
is csodát tesz
A kábelezés nemkülönben alapvetően befolyásolja a kapott hangot: a zene, mire eljut a hangsugárzókig, rengeteg dróton megy keresztül, és korántsem mindegy, hogy a madzag felfalja a jelet, vagy neutrálisan, a maga teljességében továbbítja azt. A gyárilag mellékelt interkonnekt-kábelek és hangfalkábelek rendszerint silány minőségű cuccok, rengeteget ártanak a zenének, ezért érdemes különleges komponensekre cserélni őket. Tapasztalatok igazolják, hogy a sztereókészülékek esetében bevált komponensek a dvd játszókkal is csodát tehetnek: egy tisztességes összekötőkábel és/vagy hangfalkábel (e sorok írója a Kondo KSL-re esküszik, pénztárca szerint réz, vagy ezüst változatban) csodálatosan széles kaput nyit a hangnak, tehát nem érdemes spórolni rajta, mert akár ötven centiméter madzag, vagyis egyetlen interkonnekt is bődületes javulást hozhat. Ha komolyan vesszük a dvd játékos zenei alkalmazását, a hangfalkábelek esetében sem érdemes beérni a méterenként háromszáz forintos drótokkal, és a frontsugárzókat mindenképpen kínáljuk meg valami tisztességes kábellel (pl. AN-L).

AN-L kábel: hangfalkábelnek,
hálózatinak, tápkábelnek is kitűnő
Az értő installáció nemkülönben sokat hozhat a konyhára, rengeteget javíthat készülékünk hangján. A házimozi rendszerek komponensei –miként a sztereók is- rezegnek, vibrációt keltenek (kiváltképpen igaz ez a futóművel bíró készülékekre, mint maga a lejátszó), az épület és a merev állvány pedig a környezetből jövő rezgéseket továbbítja a készülék felé. A vibráció pedig a hang esküdt ellensége: többek közt idegessé, karcossá teszi a hangszereket, elszínezi az énekes eredeti orgánumát. Érdemes hát elcsatolni a dvd lejátszót, kiszűrni a vibrációt, a döntés helytállóságát pedig fülünk fogja igazolni. A káros rezgések ellenében vívott harcban kedvünk és anyagi teljesítőképességünk szerint vethetünk be speciális paneleket (tepsiket) és készülékállványokat (ezek nem olcsók, de nagyon jók), Darumát és hasonló készülékalátéteket, de az esztétikai terén némi áldozatra hajlandó felhasználók akár néhány száz forint árán is rendezhetik a kellemetlen problémát, mert egy felfújt, összehajtott és karikába ragasztott biciklibelsővel is komoly eredményeket érhetnek el (egyszerűen a készülék alá kell helyezni).

Kicsi, de erős: Daruma alátétek
Miként az sem megy egyre, miként tápláljuk elektromos árammal működő lejátszónkat. A fázisok megkeresése semmibe sem kerül, mégis javulást hoz; nemkülönben lényeges apróság, hogy a készülékeket érdemes külön konnektorokból etetni, nem egy agyonterhelt (PC, állólámpa, TV, monitorok, miegymás) elosztóra kötni. Első olvasatra meghökkentőnek tetszhet, de gyakorlati próbák sora igazolja: a dvd lejátszó tápkábelét és a hálózati kábelt is érdemes rendes drótokra cserélni (pl. minőségi hangfalkábelek), mert ha elősegítjük az elektronok zavartalan közlekedését, úgy rengeteget gazdagodik a hang, nagymértékben javul a dinamika (vékony hangfalkábeleket azonban nem szabad ilyen célra használni).

Tény, hogy a digitális hanghordozók minőség terén sosem érhetik be az analóg technológiát, a fekete lemezzel versengeni nem tudnak. A dvd azonban menthetetlenül életünk részévé vált, a zene ügye iránt elhivatott fejek úgysem tudnak lemondani kedvenc előadóik mozgóképpel kísért koncertfelvételeiről; érdemes hát a „sok kicsi sokra megy” elvet követve javítani rendszerünk hangját, orvosolni a gyártók költségcsökkentő beavatkozásainak káros hatásait. Mert az átgondolt tuning és a gondos installáció nem holmi öncélú, technokrata szőrszálhasogatás, hanem a muzsika ügyét szolgálja, és hozzásegít a torzításoktól és színezésektől mentes, hiteles hangreprodukcióhoz.