Míg a Kill Bill a keleti harcművészet filmekből merít, addig Sabu a tarantinói univerzumot hangszereli át a japán viszonyoknak megfelelően. Végső soron azonban mindketten a gengszterek világában napi gyakorisággal előforduló határhelyzetekben igyekeznek felfedezni a napi rutint, az emberit, ami bárkit megérinthet, még a kisembert is. Sabu azonban odáig megy, hogy be is viszi ezt a kisembert (a nézőt) a filmjeibe, majd rendszerint megöli őt. A néző azonban soha nem nézheti végig saját halálát annak rendje és módja szerint, mert a Sabu-filmek a halál pillanatában véget érnek. Sabu leginkább szerzői gesztusa éppen a filmek befejezése, ahogy a főhős halálának pillanatában megjelenik a „rendezte Sabu” felirat, majd a végefőcím alatt tudjuk meg, hogy akkor ez most happy end vagy sem. Még véletlenül se távozzon valaki abban a hitben a moziból, hogy zsánerfilmet látott.