filmhu: Nehéz így beszélni egy filmről, hogy az egyik legfontosabb alkotója, vagy mondjuk így: ötletgazdája már nem lehet közöttünk.

Puszt Tibor: Hogy világos legyen, elmondom, hogy ez az egész hogyan zajlott. Mi ezer éve együtt dolgoztunk Ferivel. Az én három eddigi játékfilmemnek is ő volt a forgatókönyvírója, és bizonyos értelemben a díszlettervezője is. Először a Sínjárók történetét is odaadta, hogy „ezt neked írtam, ez a világ legszebb filmje, ezt neked meg kell csinálnod!” Én meg elolvastam, és azt válaszoltam neki, hogy „Feri, ez a te történeted!”

Volt neki egy műterme az Izabella utcában, ott mindig összegyűltünk és anekdotáztunk. A szocialista filmgyártás szépségeiről, nőkről, mindennapi bolondériáinkról, meg a saját életünkről is. Végeredményben én Feri egész életét ezeken az anekdotákon keresztül ismertem meg, és ezek az anekdoták kerültek bele ebbe az önéletrajzi filmbe. Van ugyan egy olyan drámai vonulata, aminek nincs köze az életrajzhoz, de ez kellett hozzá, hogy erős film legyen. Ezen kívül viszont minden egyéb apróság, a börtönparancsnok története vagy a szerelmek históriái, ezek mind Feri saját, egyedi történetei. Úgyhogy mondtam neki, hogy „ez annyira a tied, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Készíts már végre egy játékfilmet!” Időközben létrehoztuk a Magyar Képek Egyesületét, amely tulajdonképpen ezt a célt szolgálta. Beadtuk a pályázatot, aztán amikor nyert, elkezdtük noszogatni Ferit, hogy „jaj de jó, hát végre lesz egy játékfilmed!”

Saját anyagból készült
(fotó: Buray Zsuzsanna)

filmhu:
Vajon nem motoszkált már ekkor az ő fejében a gondolat, hogy nem biztos, hogy be tudja fejezni ezt a filmet?

P.T.: Nem gondoltunk erre. Én biztosan nem, de szerintem ő sem. Ugyan már szinte a hátunkon vittük őt, de ennek ellenére nem gondolom, hogy ez eszébe jutott volna. Aztán amikor kiderült, hogy ez a dolog működik, akkor elkezdtük tervezni a filmet, de ekkor már egyre nehezebben tudtuk mozgatni a Ferit, és egyre inkább azt éreztük, hogy fogy az ereje. Novemberben, az első forgatáson még ott volt, a karácsonyi bulin is nagyon jókedvű volt, aztán januárban elvitték a kórházba. Amit naponta digitálisan rögzítettünk, azt én a HD-kameráról egyből áttettem laptopra és vittem be neki, hogy láthassa. Ezt várta mindig...

Aztán volt egy nagy szünet, májusig. Találtam ugyanis egy gyönyörű helyszínt a kőbányai sörgyár egyik üzemcsarnokában, és ebben az ipari környezetben építettük föl ezt a közösen kitalált, szürreális műtermet, vasúti sínekkel. Ezt viszont csak májusban lehetett forgatni, különben megfagytunk volna. És ezt Feri már nem bírta ki.

filmhu: Megszűnt a munka, ami addig életben tartotta.

P.T.: Igen. Megszűntek azok a mindennapos események, ahogy ott feküdt, nézte a felvett anyagot, és hívta be az ápolónőket, hogy „hát ezt csinálták, nézzék!”...

filmhu: Ahogy mondja: Ön is és Kurucz Sándor operatőr is régi alkotótársai Jeli Ferencnek. Mitől ilyen szoros ez az alkotóközösség?

P.T.: Filmet nem lehet egyedül csinálni, ez kollektív műfaj. Kell egyfajta rálátó segítség, persze, ehhez nagyjából azonosat kell gondolnunk. A régi rendszerben relatíve nagyon jó volt a stúdiórendszer, de mégsem volt olyan jó, mert különböző világnézetű embereket passzíroztak egymás mellé. Ettől aztán a dolog elég csálé volt, mert mást gondoltak a résztvevők a filmről.

filmhu: Szóval kell egy közös alap, egy közös értékrend a jó együttműködéshez?

P.T.: Igen, kell. Mi a filmről mondjuk a Szőts-Ranódy-Sára vonulat nyomán gondolkodunk, ezek a mi gyökereink. Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy szemiotikailag – ahogy a népművészetben is – minden népnek a képlátásában van egy sajátosság. Lehet olyan filmet csinálni, ami semlegesen viszonyul ehhez, és lehet olyat, ami saját képi hagyományokból építkezik. Ezért is Magyar Képek Egyesület a miénk, mert ezeken a képi hagyományokon próbálunk gondolkodni és ezt továbbvinni.

"Kiszabadul és éli az életét"
Parti Nóra és Gáspár Tibor
(fotó: Buray Zsuzsanna)

filmhu:
’56 is „hagyományunk”, amiről talán csak egyes emberek személyes sorsán keresztül lehet őszintén beszélni. Milyen Jeli Ferenc személyes ’56-ja? Amennyire tudom, a film egyfajta csalódottság-érzést mutat meg, amely abból ered, hogy hiába szabadul az ember a börtönből, ha egy olyan világban találja magát, amely köszönő viszonyban sincs azzal, amiért ő annak idején harcolt és vállalta a rabságot.

P.T.: A dolog nem arról szól, hogy kiszabadul és csalódott, hanem hogy kiszabadul, és éli az életét. Maga ’56 – mint mindenkinek – neki is tragikus bizonyos fokig, mert az ilyen katartikus helyzetek mindig sok tragédiát hordoznak magukban. Ez a dolognak az egyik oldala. A másik pedig, hogy a filmben a rendszerváltás pillanatában vagyunk, és azt hisszük, hogy valami ott folytatódhat, ahol azelőtt abbahagytuk. És a ráébredés, hogy soha nem folytatódhat ott, ahol akkor abbahagytuk – ez okoz törést. A fiatalság és az a kor már nem jöhet vissza, és hiába van rendszerváltás, ez már nem ’56. De mindez nem „történelmileg” ismerődik fel a filmben, hanem úgy, hogy jön egy szerelem, és a szerelem az, ami nem ismétlődhet meg.

Tehát ez egy magánéleti történet, és csak érzem rajta a történelmet. Az embernek általában inkább magánélete van, nem pedig történelmi élete, a magánélet viszont elválaszthatatlan a történelemtől, mert az ember mindig valamilyen korszakban él. A film így kapcsolódik össze ’56-tal, és azért nagyon izgalmas, mert abszolút magánéleti film egy szerelmi háromszöggel. De ennek a szerelmi háromszögnek minden vonulatában ott van a jelen és a múlt – a történelem.

filmhu: Beszélne egy keveset erről a szerelmi háromszögről?

P.T.: A főszereplő Ádám, aki egyébként festő, visszavonultan él a világtól, egy fedél alatt feleségével, de külön lakrészben, amolyan kutya-macska módjára. Felkeresi őt Gerda, a fiatal fotóriporter, és mivel Ádám nem ismeri pontosan közeledésének okát, nem is utasítja őt el azonnal. Benne van persze, hogy ezzel is bosszantani akarja feleségét, Évát. Aztán a lány felébreszt benne bizonyos, kihűltnek hitt vágyakat és érzelmeket, aminek hatására Ádám szakítani akar a múlttal, hogy új életet kezdhessen. Gerda – miközben anyagot gyűjt cikkéhez – egyre mélyebbre ás Ádám és Éva közös múltjában, míg megleli azt a titkot, ami a két ember viszonyát ennyire feszélyezi. Gerda számára csupán egy futó kalandnak indult a festővel való afférja, és sokáig fél is bevallani magának, hogy beleszeretett Ádámba. Aztán később már ott tart, hogy gyereket is szülne neki, csak hogy boldognak lássa és kárpótolja valamiért, amihez neki semmi köze.

filmhu: És ez a valami az a bizonyos titok, amire rátalált.

P.T.: Igen. De ez maradjon is titok.

filmhu: Mikor mutatják be a filmet?

P.T.: Előreláthatólag decemberben kezdik el vetíteni, de november 23-án lesz egy sajtóvetítés, amelyen részt vesznek a közvetlen munkatársak és Feri barátai is. Ez a vetítés azért ekkor lesz, mert aznap van Feri születésnapja…