Joe Eszterhas: Bensőséges, személyes élmény volt. Boldog vagyok, hogy sok emberrel alkalmam nyílt megismerkedni – ha csak egy kérdés-felelet erejéig is. És bár elfáradtam a két nap alatt, nagyon meghatott a tudat, hogy a teremben mindenki magyar volt.
filmhu: Gyakran látogatsz Magyarországra?
Joe Eszterhas: 2004-ben jártam először Budapesten, amikor anyagot gyűjtöttem a Szabadság, szerelemhez. Most vagyok itt másodjára. Apám egész életében konzekvens antikommunista volt. A magyar kormány többször is meghívott Budapestre, de én – végülis az apám iránti tiszteletből - mindig nemet mondtam az invitálásra.
filmhu: Első forgatókönyveden rögtön egy friss Oscar-díjas íróval, Sylvester Stallone-nal dolgoztál együtt (Ö.K.Ö.L., 1978). Hogyan ment a közös munka?
Joe Eszterhas: Nem volt ez közös munka. Egy évig anyagot gyűjtöttem, aztán megírtam a forgatókönyvet. Norman Jewison elvállalta a rendezést, Stallone pedig a főszerepet – azzal a feltétellel, hogy átírhatja a könyvet. Néhány hétre rá már azt nyilatkozta a sajtónak, a Rocky után írt egy új könyvet, az a címe, hogy Ö.K.Ö.L. Ettől bepöccentem, és kifakadtam egy interjúban, hogy én vagyok az igazi Rocky Balboa, az igazi underdog Csákánydoroszlóról, Sly pedig, aki svájci magániskolában tanult New Yorkban, maga Apollo Creed. Néhány dolgot átírt a forgatókönyvön, de nem eleget ahhoz, hogy a Writer’s Guildtől (Amerikai Írók Céhe) kreditet kapjon. Végül azért került fel mégis a neve íróként a stáblistára, mert csak ezzel a feltétellel járult hozzá, hogy a paperback regényváltozatra leszerződjek, és nekem nagyon kellett a pénz.
Fotó: Valuska Gábor Még több kép
filmhu: Egyik könyvedben azt írod, mindent Norman Jewisontól tanultál. Mi volt ez a „minden?”
Joe Eszterhas: Először is forgatókönyvírói fogásokat. Norman addigra 14-15 filmet rendezett, köztük nagy közönségsikereket (Forró éjszakában, Jézus Krisztus szupersztár – a szerk.). De a legfontosabb, hogy a szárnyai alá vett. Meghívott a házába, magával vitt, amikor a stúdióval tárgyalt. Ez teljesen szokatlan egy író-rendező kapcsolatban. Bátor embernek ismertem meg, megtanultam tőle, hogy a stúdióval közös munkában is ragaszkodni lehet, ragaszkodni kell az elképzelésedhez.
filmhu: A Flashdance (1983) Tom Hedley forgatókönyvével indult, ezt te később átdolgoztad. Ez volt életedben az egyetlen alkalom, hogy átírtál egy másik írót?
Joe Eszterhas: A Hearts of Fire (1987) is átírás volt. Richard Marquand rendezte a filmet közvetlenül a Kicsorbult tőr (1985) után. Utálta a forgatókönyvet, és megkért, hogy segítsek és írjam át neki. Más átírásra nem emlékszem.
filmhu: Elvből nem írsz át más írókat?
Joe Eszterhas: Ez nem egy olyan elv, amihez feltétlen ragaszkodom. Inkább úgy kell érteni, hogy a saját dolgaimmal szeretek foglalkozni. A fiatal írókat is arra biztatom, hogy összpontosítsanak a saját terveikre. Ezért nem vállalok adaptációkat.
filmhu: Miért vállaltad el mégis a Slivert (1993), Ira Levin regényének adaptálását?
Joe Eszterhas: Robert Evans (a Love Story és A keresztapa producere – a szerk.) meggyőzött. Tudni kell róla, hogy nagyon színes egyéniség, jó barátok vagyunk. Fejébe vette, hogy rábeszél, meghívott a házába vacsorára, ott várt két bombanővel. „Melyiket akarod?” – kérdezte. „Egyiket se” – feleltem, nem akartam, hogy korrumpáljon. Megírtam a kedvéért a forgatókönyvet, elolvasta, imádta. Aztán egy nap ott ülök a hotelszobában, kopogtatnak, kinyitom az ajtót, és ott áll egy gyönyörű nő - Robert küldte, hogy megköszönje a könyvet.
Még több kép a mesterkurzusról
filmhu: Kicsorbult tőr (1985), Elárulva (1988), Music Box (1989), Elemi ösztön (1992) – a filmjeidet számomra összeköti, hogy mindegyik központi témája a bizalom, illetve annak elvesztése.
Joe Eszterhas: Van egy még szorosabb kapcsolat közöttük: arról szólnak, hogy nem ismerjük egymást. Akármilyen közel állunk egymáshoz, akármilyen szoros a viszony, nem ismerjük egymást. Nem tudom, ez honnan jön, mert például amikor a Music Box-ot írtam, még semmit sem sejtettem apám igazi múltjáról (a film bemutatója után évekkel Eszterhas apjáról is kiderült, ahogy a filmben Jessica Lange apjáról, hogy háborús bűnös – a szerk.). A Kicsorbult tőrben, az Elárulvában és a Music Boxban férfiak manipulálják a nőket, ez is közös a filmekben. Az Elemi ösztön-ben ennek az ellenkezőjét akartam ábrázolni: hogyan manipulál egy nő egy dörzsölt, eszes férfit.
filmhu: Az Elemi ösztönben számomra az a legfontosabb, ahogy a művészet utánozza az életet. Mint ahogy a te életed is bizarr módon utánozta a művészetedet. Az Amerikai rapszódia című könyvedben sokat írsz erről a témáról.
Joe Eszterhas: Tegnap a szemináriumon is azt mondtam, vigyázz, mit írsz, mert amit írsz, életre kelhet.
filmhu: Írjunk felelősen?
Joe Eszterhas: Persze, de felelősen írni nem azt jelenti, hogy politikailag korrektnek kell lenni. Pont az a jó az írásban, hogy lehet lázadni, neki lehet menni a szent dolgoknak. Olyan író vagyok, aki szereti feszegetni a határokat, szereti provokálni az embereket. Ma már tudom, hogy ennek a feszegetésnek ára van. Sokszor kegyetlen ára. Az életemben a valóság és a művészet határa elmosódott. Amit írtam, életre kelt, és azóta is szellemként kísért.
Joe Eszterhas és Köbli Norbert
filmhu: Amikor végigtekintesz a megvalósult forgatókönyveiden, mit gondolsz: sikerült magadból mindent megmutatnod? Vannak olyan színek, amiket még nem volt alkalmad megmutatni a közönségnek?
Joe Eszterhas: Nem így gondolok a pályámra. Olyan dolgokról írok, amik megfognak. Ha felfigyelek valamire, amiből jó történet, jó film lehet, akkor minden további nélkül megírom. Nem állok le azon morfondírozni, hogy milyen témák, színek hiányoznak az életművemből.
filmhu: Mit gondolsz, egy másik főszereplővel jobb film lenne a Showgirls (1995)?
Joe Eszterhas: Elég csak megnézni a különbséget Jennifer Beals (a Flashdance hősnője) és Elizabeth Berkeley (a Showgirls hősnője) között. Jenny sebezhető, meleg személyiség, Elizabeth hozzá képes kemény, hideg nő. A Flashdance sikerének egyik titka, hogy nagy szíve van a főszereplőnek. Hozzá képest a Showgirls egy hideg film. Ott is hibáztunk, ahogyan az erőszakolós jelenetet ábrázoltuk. Durván megtörte a film hangulatát.
filmhu: A Jadeért (1995) és az Egyéjszakás kalandért (1997) rekordgázsit kaptál, mégis mindkét rendező (William Friedkin, illetve Mike Figgis) átírta a forgatókönyvet. Próbáltál megküzdeni a rendezőkkel, vagy felvetted a pénzt, és rájuk hagytad a dolgot?
Joe Eszterhas: Küzdöttem Friedkinnel keményen. Azzal vágott bele a Jade forgatásába, hogy egy vesszőt se változat rajta. Aztán megnéztük a nyersvágást, és tele volt számomra ismeretlen dolgokkal. Iszonyú pipa lettem. Friedkin azzal védekezett, hogy csak apróságokat javított, mire mondtam neki, hogy pont ilyen apróságokból áll össze a forgatókönyv, és te most jól elcseszted! De meg volt kötve kezem, mert történetesen Friedkin felesége, Sherry Lansing volt a stúdiófőnök. Hiába üvöltöttem le neki is a haját, már nem volt mit tenni: a film leforgott, kész volt.
Az Egyéjszakás kaland-ért négymillió dollárt fizetett a New Line stúdió. Bejött a képbe Mike Figgis, aki a Las Vegas, végállomás (1995) után akkor Hollywood egyik legmenőbb rendezőjének számított. Figgis át akarta írni a forgatókönyvet. „Nem értem – mondtam a stúdiónak. – Kifizettek nekem egy vagyont a könyvért, most meg szét akarjátok barmolni?” „Ne izgulj, nem barmoljuk szét, csak néhány apróságon változtatunk.” Figgis végül annyira átírta a könyvet, hogy rá sem ismertem. Kértem, hogy vegyék le a nevemet a stáblistáról. A New Line erre nem volt hajlandó, bepereltem őket, és nyertem.
Joe Eszterhas a Filmíró Mesterkurzuson Még több kép
filmhu: Főleg kortárs történeteket írsz. Nehéz volt belehelyezkedned a Szabadság, szerelem (2006) történelmi miliőjébe?
Joe Eszterhas: Tizenkét éves voltam 1956-ban (az Eszterhas család 1944-ben szökött Ausztriába, onnan Amerikába – a szerk.). Apámmal és anyámmal a rádión csüngve éltem át a forradalom és a szabadságharc napjait, Clevelandben, egy egészében magyar közösségben. Tudtuk, éreztük, hogy valami világraszóló, hősies dolog történik Budapesten. Andy Vajnával már a kilencvenes évek közepén elkezdtünk beszélgetni egy ’56-os film lehetőségéről. Tetszett az ötlet, hogy a vízilabdát állítsuk a történet középpontjába. Magyarországra látogattam, anyagot gyűjöttem, elbeszélgettem a vízilabdacsapat tagjaival.
filmhu: A forgatókönyvedet végül Gárdos Éva, Bereményi Géza és Divinyi Réka átírták. Mi a különbség a te verziód és az elkészült film között?
Joe Eszterhas: Én egy nagyobb lélegzetvételű, hosszabb könyvet írtam, amely a mában ért véget. Sokat vitatkoztunk Andyvel, ő azt szerette volna, ha a szabadságharc bukásával ér véget a film. Így is lett, de nem bánom. A Szabadság, szerelem jó film, és ez a lényeg.
filmhu: Gondoltál rá, hogy kitűnő életrajzi könyvedből, a Hollywoodi fenevadból forgatókönyvet írj?
Joe Eszterhas: Próbáltam. Barry Levinsonnak nagyon tetszett a könyv, meg akarta rendezni. Megpróbáltuk eladni az HBO-nak, a Showtime-nak, a TNT-nek hét-nyolc részes minisorozatként. Egyelőre nem jártunk sikerrel. Szerintem majd csak akkor lesz belőle valami, ha már feldobom a talpam.
